A HÉT50

„Aki azt hiszi, hogy a meleg és eleven szó a mindennapi beszéddel jelent egyet, aki elvileg lemond a dikció emelkedettségéről, az a költészet szárnyait nyírja meg”. Nos, Babits-csal nemcsak méltánytalanság lenne vitatkozni, de felesleges is...

Nem szükséges különösen bizonygatni, hogy az itt és így jelzett olvasói reakció tulajdonképpen ama regényváltozat remekeinek a recepcióját szokta kísérni, amelyet jobb és kevésbé összezavart megjelölés híján korregénynek, realista társadalmi regénynek szoktak nevezni.

A kutató az őt érdeklő füzeteket akár kabátzsebben is magával viheti. A nagy terjedelmű, kilónyi súlyú referáló lapokkal szemben a méretekben mutatkozó előny olyan nagy, hogy már közvetlen pszichológiai hatása van.

Portugáliában éppen a napokban foszlott semmivé mintegy félévszázados uralom után a fasiszta önkény. Vannak harcok, amiket békévé kell oldania az emlékezésnek, de a fasizmus ellen felhagyni a harccal nem lehet.

De azért talán mégis hasznos lenne, világszerte négymilliárd embert megtanítani a süketnéma beszédnek egyik legegyszerűbb jelére: felfelé tartott jobbtenyérrel ismételten magunk felé intő mozdulat. Azt jelenti: közeledj bizalommal, barátom!

Megkívánták, hogy mérnöki ismeretekkel is rendelkezzenek. Csak kifogástalan egészségi állapotúak jöhetnek számításba. Mindezeken kívül a jelöltek legyenek: értelmesek, bátrak, hidegvérűek. E rendkívül szigorú feltételeknek csak a berepülő pilóták legjobbjai felelhetnek meg.

Összegezve a Hargita visszhangjait, a következőkre jutunk: a tények igazak, az okok is, a riport mégis káros, mert sérti a megye dolgozóinak önérzetét. Mi sérti? A tény, a tizenhat halott és feltehetően még több sebesült? Nem. Az, hogy ezt az ország előtt ilyen „meggondolatlanul” felvetették.

Úgy éreztem, hogy a marxista történetírás egyik legfőbb feladata felszámolni a nacionalista porhintést. Erre törekedett akkor többek között Victor Cheresteșiu is, valamint Budapesten I. Tóth Zoltán. Számos fiatal román és magyar történész haladt a nyomunkban.

Feladatomnak és kötelességemnek érezzem, hogy megírjam a Korunk irodalmi mozgalmának a történetét, amelynek – ez most már világos és vitathatatlan – közvetlen előzményei Kahána Mózes indulásához és korai művéhez vezethetők vissza.