A HÉT50

"Azon a sírhanton, amely alatt Erdély legszebb és legjóságosobb emberpárja nyugszik, a lelkembe vésődött mélyen: Az a rendeltetésünk, hogy minden rágalom-fagytól, hazugság-jégesőtől és gyűlölet-árvíztől való félelem ellenére is vessünk… vessünk… vessünk szüntelenül."

A meggyötört és sokat szenvedett emberekkel való együttérzés Bálint Tibor írói magatartásának egyik alapvető erkölcsi vonása. Múltakra emlékező öregei végigjárták az élet tekervényes útjait, szerettek és féltek, örültek és csalódtak éppen eleget, s közvetlen közelségből néznek szembe az elmúlással...

Előérzete azt súgta, ez lesz utolsó útja, mégis hajóra szállt. E mindennel kacérkodó, csömöröktől menekülő, de mindent a csömörig túlhajszoló lordnak egyetlen kitartó szenvedélye maradt: a szabadság.

Ami könnyebb lenne, megelégedhetnénk azzal, hogy az antropológus szenvtelenségével leltárba vegyük egy közösség tudatának totemisztikus kategóriáit. Azt a gyermeteg és zavaros etikát, amely szerint a személyiség megvalósításának legkézzelfoghatóbb módja az ellenséggel való leszámolás.

Ami az expresszionizmus ideológiai irányzatosságát illeti, ma már aligha mellőzhető a legújabb kutatások egybehangzó megállapítása: az expresszionizmusnak Délkelet-Európában kimondottan forradalmi szerepe volt, és rendszerint kapcsolatban állt a munkásmozgalommal.

A gimnáziumi padból Belgrádba érkezve, az egyetemre, megismerkedtem a két háború közti főváros elesettjeinek nyomorúságos sorsával. Köztük voltak az albán hordárok, cipőtisztítók, favágók és más alkalmi munkások ezrei.

A „Kántor–Láng” új köntöse arra is jó, hogy ráébredjünk: nem annyira szemlélete, mint magasabb színvonala különbözteti meg a korábbi és vele egyidejű kísérletektől – s arra, hogy milyen híven, hangulatában is híven fejezi ki mai kritikánk közérzetét.

„Kőrösi egy a legtudományosabb fők közül, nagyon erős testalkattal, aki indulatjain s akaratján hihetetlen nagy mértékben uralkodott: korának ő volt legnagyobb nyelvésze, mintegy harminc nyelv birtokában.”

Az entrópia-növelő hatások lényegében mondanak ellent a társadalom antientropikus természetének, és kézzelfogható bizonyítékai annak az egyszerű, mechanisztikus felfogás tarthatatlanságának, amely a fejlődést a mennyiségi vonatkozások korlátlan növekedésével azonosította.

Ebből a nagyon kegyetlen „irodalmi zanzából” is – a zanza a dél-amerikai indiánok fejzsugorító eljárása – kiderül, hogy a darabban inkább a szándékok, eszmék, gondolatok a fontosak, kevésbé a helyzetek, a cselekvések, a tettek.