A HÉT50

Tudomány és költészet: az igazat megvallva, túlságosan terjedelmes téma. Így megelégszem néhány olyan gondolatkör felvázolásával, amelyek úgy tisztázódtak számomra, hogy megpróbáltam az emberi szellem e két távoli szféráját összekapcsolni.

A zsombolyai és ruszkabányai román, magyar, német és szerb munkásoknak, parasztoknak a Maderspach család tragédiájával kapcsolatos együttérzése, bátor kiállása meg a londoni munkások fellépése – nagyszerű példája volt a reakció elleni harcnak.

Állt a vásár és állt a bál, zsibongott a korzó és kavargott a sokadalom. A plazza igazi piacca, fórummá, vásártérré, találkahellyé népesült: tereferék, pletykák, intrikák, szerelmek és barátságok, üzletkötések és kártyacsaták színhelyévé...

Meg is mondtuk őszintén, hogy mi sztrájkkal, politikával meg effélékkel nem foglalkozunk. Nekünk gyerekeink vannak meg álmaink: vályogházat akarunk építeni, egyszobásat, egy külnegyedben. Miközben a szomszéd Berek utcában izmosodott a proletáröntudat.

Az értelmiségi tipikus példája Lamartine, aki azt hiszi, hogy sikerül megvalósítania, vezetnie a forradalmat, a szabadság felé vezetnie a népet, és végül tehetetlenül vergődik a nép és a polgárság szorításában. Ez a tapasztalat 1848 után félreállítja, semlegesíti az értelmiséget...

Az ember soha sincs megelégedve a saját és mások munkájával, vagy azzal, amit az élethez hozzáadott. Az emberi élet véges, az elképzelések a végeken messze túl merészkednek. Én magam is sokat előlegeztem annak, amit a szocializmus kezdeti szakaszában csinált.

Kértem például az Előre szerkesztőségét, közöljön egy fényképet öt beharangozó sorral az előadás előtt. Azt válaszolták, hogy csak előadás után közlik, mert ez a szokás. Pedig tudom, hogy a szombati szám mellékletében keretben mindig lejön a Petőfi-ház másnap délelőtti műsora is.

Nagyenyed még egyszer hívta vissza elszakadt és a szülővárosában kevéssé becsült fiát: 1922. októberében, a kollégium 300 éves jubileuma alkalmával rendezett irodalmi előadáson Sipos Domokos A székely tölgy és spanyol gránátalmavirág című elbeszélését olvasta fel.

Különösen becsülték a nagy orrúakat a régi rómaiak. Azt hitték, csak az okos embereknek lehet nagy orruk, s ha valakinek kis orra volt, annak képességeire nem sokat adtak. Nullum nasum habere – nincs is orra – tartották az ostobáról.

Színészeink közül újabban két nagy felfedezése van a filmvilágnak – Bencze Ferenc és Orosz Lujza. Úgy érzem azonban, színházkultúránk, színházképzésünk eredményei megkívánják, hogy a romániai magyar színészek több szerephez jussanak a hazai filmekben.