A HÉT50

Előfordult, hogy a bűnöst, főleg ha „feslett” asszonynépről volt szó, szalmakoszorúval a fején, kivesszőzik a városból. Ha nem részesül olyan hathatós támogatásban, mint 1604-ben az a bizonyos Fekete Borbála, akit mint „tisztátlan személyt” vittek a Toronyba, de három nap múlva...

Okkal kérdezhetjük: hacsak valami furcsa mazochizmust nem tételezünk fel róluk, elhihető-e, hogy ezek a sci-fi írók ebbe a jövőbe akarnak menekülni-menekíteni? A sötétbe, amitől félünk? Talán inkább óvni akarnak...

Nem egy esetben nélkülözhetetlen munkát végez el ezen a téren, még az adott szűk keretek között is Kovács János. Gondolok például A hagyománnyá avatott avantgarde című tanulmányára.

A személyiségére kényesen érzékeny költő végül önmaga semmisíti meg személyiségét. A mámor ködös hullámain el úszó lét képfoszlányaiban föl-fölbukkanó, béna elméjű költő émelygéstől eltorzult arca – nos, ajánlatos-e a pálya?

Az uránatom-fűtőanyagon alapuló energiatermelés jövőjét évszázadokban mérik. Ez különösen igaz, ha a beláthatatlan lehetőségekre gondolunk, amiket a tudományos kutatások tárnak fel. Ezzel kapcsolatban megemlíteni az új típusú reaktorokat kell megemlíteni.

Az Írói Egyesület vendégeként több mint negyven romániai magyar író beszélgetett irodalmunk harminc esztendejének számbavétele szándékával néhány olyan alapvető irodalmi kérdésről, mondhatnám irodalmi létkérdésről, amiről egy efféle értekezlet három és fél-négy órája alatt egyáltalán beszélgetni lehet.

Azzal vezetni kezdett mosolyogva, zegzugos folyosókon át. És egyszerre csak kinyílott egy ajtó, és ott állott előttem a mennyországom: a szűzi fényben égő tábla, a felhők között magasló dobogó, a csodálkozó fiúk és lányok, a komoly tolltartók, a vadállatok a falon.

Rám hagyta Gaál, Korvin és a többiek, köszöntselek fel az ő nevükben is. Nem rég kiabáltunk át egymásnak a kerítésen. Tamási bedugta hegyes kassák-kalapját a sövénykapu résén. Odakívülről mondta fémes-magas hangján: Az se baj, ha nincs pezsgő.

voltaképpen mégsem regényt írt Szilágyi András, inkább valami különös, sosemvolt – és bizonnyal sosem lesz – prózai költeményt (prózaversnek nevezik mindközönségesen, tudom jól, de itt a költészet a fontos) – hiszen nem bemutatni akart vagy ábrázolni.

Az okság elve, amely a kvantummechanika értelmezésével kapcsolatban komoly erőpróbán esett át, szintén új vonatkozásokkal bővülhet egy parapszichológiai „kísérőszövegben”.