A HÉT50

A Rigó és apostol ritka gondolati gazdagságán túl megfogalmazatlanul is azt a tanulságot közvetíti minden írástudónak, hogy az írói publicisztika mennyire szerves, magasrendű és nélkülözhetetlen része az elkötelezett irodalomnak.

Sajtónk egyik statisztikusa szerint 1970- ben nem kevesebb mint huszonkilenc fiatal muzsikus hozott háza díjat Romániának. Nem ártana most már példát venni a filmesektől és megrendezni a díjazottak versenyét.

Borzasztó! Ezek szerint a remekművedről, amelyet bemutattak, sőt amelyikkel sikert is arattál, amelyet kinyomtattak, sőt lemezre vettek – a világ nem is tud. Kivéve azokat, akik évekkel ezelőtt ott voltak a vidéki ősbemutatón. és akiket te ajándékoztál meg vele.

Sok esetben az indokolt asszociáció helyét valami egészen más, valami sokkal rosszabb foglalja el: az indokolatlan beleérzés. Elburjánzásához egyfajta kétes értékű szakirodalom is hozzájárult, mely mindenáron történetet próbált az önmagukban szép hangokba gyömöszölni; „tartalmat“, „mondanivalót“.

Márpedig a szótár állandósult hiánycikk nálunk. Hetedik éve már, hogy a román–magyar nagyszótár megjelent, igaz, nehezen kezelhető két kötetben, de nélkülözhetetlen munkatársunkká lett – akik még megvehettük –, és elfogyott.

A kontraszt sohasem harsány. A hang mindig a lényegből, mintegy a mozzanat struktúrájából fakad. Egy történet valamely kisvárosban létesített frontbordélyházról, a patriarkális erkölcsi rend megbomlásáról, sokszoros halálba vesző végkifejletével Maupassant-ra emlékeztet.

Tudjuk, mit jelentett irodalmunk fejlődésében Gaál Gábor Korunkja, a benne meghirdetett és érvényre, művészi szintre juttatott „valóságirodalom”. Nagy Istvánt köszönhetjük neki.

Egyszerű a tudományos vizsgálódás valamely területére vagy elméletére ráragasztani a „burzsoá áltudományosság" címkéjét. De milyen bonyolult és hosszadalmas behozni a lemaradást, ha később kiderül, hogy az a vizsgálódás mégsem volt burzsoá, még kevésbé áltudományos.

Csak ültem és csodálkoztam, kapkodtam a fejem. Aztán egy szép napon kiakasztottam szobám falára Einstein szomorú szemű arcképét és alája írtam egy idézetet. „Könnyebb szétrombolni egy atomot, mint egy előítéletet."