A HÉT50

A Hét látszólag a rendszer dédelgetett gyermeke volt, akiben nem is a megvalósulást mint olyat, hanem a megvalósító kegyét kell dicsérni. Az ellentmondásos kirakat-helyzet felemás hangulata nyomta rá bélyegét azokra a „testvéri hangokra”, amivel aztán A Hét megjelenését a romániai magyar sajtó fontosabb fórumai fogadták.

Alapításkor két generáció alkotta A Hét gárdáját: a tapasztalatlan fiatalok (öten vagy hatan 1944-es születésűek, huszonhat évesen alapító tagok!) és a több mint tíz évvel idősebb tapasztalt, sokat próbált idősebbek.

Egy augusztusi reggelen kezdődött, 1970-ben. Tengerparti nyaralásra készülődve éppen csomagoltam kolozsvári lakásunkban, amikor megszólalt a kapucsengő. A bejáratnál deresedő hajú ismeretlen férfi állt, aki Huszár Sándorként mutatkozott be.

Itt állok Marosvásárhely egyik kis parknegyedében, vagy inkább -nyolcadában, ősz van, borús az ég, és mégis valami megmagyarázhatatlan kellemes érzés, funkcióöröm tölt el.

Inasévek Nincs mit szépíteni: nem voltam vérbeli újságíró. Mint később megtudtam, ez lett volna a szakszerű besorolásom: olvasószerkesztő.

Ott álltunk valamennyien a rotációs körül, és visszafojtott lélegzettel néztük a sebesen forgó hengereket meg a futószalagot, amely a csomagolóba szállította a lap első példányait. Ha valaki megkérdezte volna akkor, hogy mit gondolok, csak lapos közhellyel válaszolhattam volna.

Eddigi kongresszusi tudósításainkban jórészt tudománytörténeti, tudományfilozófiai és módszertani kérdésekkel foglalkoztunk, de nem mellőztük jeles tudománytörténészek pályafutásának bemutatását sem. Ezúttal a tudománytörténet nem kevésbé fontos kérdését, a tudomány társadalmi-gazdasági, politikai meghatározottságát hozzuk szóba, már csak azért is, mert a kongresszus több munkaülése foglalkozott ezzel a jelesen szociológiai problematikával.