A HÉT50

Az összvalóság fikcióba emelése helyett a G. A. ú r X.-ben a jövő részletképét festi meg mint az elidegenedés végletes lehetőségét és veszélyét. Ennek sajátos folytatása a Képzelt riport… a jövő részletképeit a jelen részletjelenségeivel helyettesítvén.

Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor nevét a csúcsok jelzéseként említem, Juhász Ferenc, Simon István, Nagy László, Cseres Tibor, Fekete Gyula a derékhadra utal itt, Sánta Ferenc, Kamondy László, Gyurkó László szorosan nyomukban van

...épp csak hogy kijöttünk Gaáltól, hogy elmenjünk a Gambrinusba ebédelni, beszélgetni eltűnt barátairól, Szerb Antalról és Radnótiról, a nagy mesterről, Babitsról, a háború előtt és alatt megjelent román műfordításairól, az angol népdalokról...

A nemzeti és társadalmi mondanivaló költészetében fellelhető összhangja a politikus tetteiben megbomlott, sőt szembekerült egymással, s a belső tusakodásról tanúskodó dúlt arcvonásokat a korán jött halálnak kellett elsimítania.

Persze, mindebből egy sereg dolgot elmondtak, irodalomkritikai szentenciákká fogalmaztak Kányádira vonatkoztatva. De ha nemcsak szép szándékaink, nemcsak elméleteink vannak valamihez, hanem költőink is hozzá, igazán boldogok lehetünk.

Az irodalomban az utóbbi évek folyamán örvendetesen tért hódított a történelmi téma. Néhány év leforgása alatt több történelmi dráma került színre, mint ahány történelmi monográfia két évtizedre visszamenően magyar nyelven megjelent.

Barabás Miklós egy képpel szerepel. Ennyi a múlt századi művészetből. Aztán tovább: Ziffer Sándor három tájképpel, Mattis Teutsch János négy kompozícióval. Ennyi a század első feléből. Napjaink festészetéből Bene József (1), Nagy Albert (2), Miklóssy Gábor (1), Kovács Zoltán (1) és Szőnyi István (3) szerepel.

De azért az akadémikus Ionesco mégis óvatos volt, nem legújabb darabjából olvasott fel részleteket a Pálffy palotában – ahogy gondoltuk –, hanem Naplójából. Nem volt túl szerencsés a választás, mert a Napló filozofálgatását a közönség bizony sokszor megmosolyogta.