Xantus János: Titokzatos tektitek

A holdbéli eredetet valló elmélet mellett van egy olyan hipotézis is, amely szerint a Föld felszínébe csapódó óriásmeteor – talán éppen kisbolygó – mechanikai energiája szórta volna ki a világűrbe a földi kéreganyagból keletkező üveges tektiteket.

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 1.)

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 1.)
A KB-nál percek alatt eldőlt, hogy én a lapalapítást választom. És azt is bejelentettem, hogy mi, romániai magyar irodalmárok akkor éreznénk biztosítottnak a magyar televíziózás sorsát, ha Bodor Pál lenne a főszerkesztő.

Kilencvenkét éves lenne Huszár Sándor

Kilencvenkét éves lenne Huszár Sándor
Az érettségi után visszamentem a gyárba. Megérkeztem, azt mondja Tenkei Tibi, aki azóta mérnök lett: „Elvtárs, írjál valami faliújság cikket!” Másnap kijött Kovács András, az Igazság szerkesztője, és bevitt az Igazsághoz. Gáll Ernő azzal fogadott, hogy: „Öregem, nekem az a feladatom, hogy munkáskádereket toborozzak. De van egy kérésem, ne mondd meg senkinek, hogy érettségiztél.” Így lettem én munkásíró!

Veress Dániel: Az esszéíró Németh László 70. születésnapjára

A kudarcban, a harmincas évek elején, sok minden összejátszott: a fehér terror időszakának írókat rontó és aljasító politikája, féltehetségeket védelmező, díjazó, futtató nagy tekintélyű intézmények, társaságok, a szándékosan nacionalista művelődéspolitikai orientálás...

Fischer István: – Van-e filmnyelv?

A képkapcsolás pszichológiai alaptörvénye, hogy ellenállhatatlanul képzettársítást idéz fel a nézőben – írja Balázs Béla – mégpedig automatikusan, akár akarja, akár nem a rendező! Az emberi tudattevékenység egyik alaptörvénye ez.

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 6.)

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 6.)
Rögtön átláttam, hogy ez vagy valóban analfabéta, vagy nagyon tökéletesen játssza az analfabétát. Van egy javaslatom, mondtam neki: hívjuk össze a Központi Bizottság magyar tagjait és a sajtóban vezető szerepet játszó írókat.

Majtényi Erik: Olvastad? (Zárójelben)

Az sincs kizárva, hogy akkor az a vers nem is olyan zseniális, mert ugyebár, ha az a vers már három órája megjelent, és még lehet, még szabad másról is beszélni a városban, és még a posta is el tud késni vele, hát akkor ki tudja...

Farkas Árpád: A vasárnapi parasztok

Vajon ez a mi megilletődött, sokszor vasárnapi gúnyában feszengő népszolgálatunk mindig szociális? Félreértés ne essék, így kérdem: – mindig? Vajon, nem ez az örömein és szomorúságán uralkodó nép szolgálja önöket, uraim, improduktív lelkesedőket?

Földes László: Az értelem indulatával (1-2. rész)

Amikor a mi vidékeinken kezdték végre felfedezni az abszurd művészet hallatlan igazát, s egyidejűleg azonnal elkezdték hallatlan hamisítását is, akkor Páskándi Géza épp szanatóriumban feküdt súlyos betegen, majd amikor gyógyultan távozott – abszurdként távozott.

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 10.)

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 10.)
– Szeretném Önnel közölni azt az egyszerű tényt, hogy ha ebből a szerkesztőségből politikai ok miatt egyetlen embert is letartóztatnak, akkor vehetem a kalapomat, mert itt a lap következő számát én megjelentetni nem tudom.