Puskás Attila: Hermafroditizmus az állatvilágban

Az embernél előforduló interszexualitást genetikailag 1959-ben sikerült értékelni, amikor is két angol tudós (Jakobs és Strong) az ember kromoszómaállományában mutatkozó többletkromoszómát (tehát 47 a normális 46 helyett) káros mutációnak tekintette...

Vita Zsigmond: A régiek borai

Az idők folyamán egyre szaporodnak a megtört színű és a savanyú, ihatatlan borok jelzői: ma is ismerik a karcost, a farkasszőrű bort, a háromemberes bort (amelyet csak úgy lehet meginni, ha két ember lefog egy harmadikat és beletölti a bort).

Szilágyi Júlia: Egy magatartás természetrajza

Ha még vannak bolygónkon gazdák, gyakorlatias gondolkodású, szép vagy hasznos kizáró alternatíváját nem ismerő gazdák – hát Veress Zoltán feltétlenül közéjük tartozik. És ha vannak álmodozók még – az előbbinél is ritkább emberfajta – Veress Zoltán bizony az.

Huszár Sándor: Az olvasó hivatása

Számtalanszor elmondtuk, hogy A Hét lényegében a társadalom anyagi és szellemi mozgásának minden vonatkozásában illetékes. De illetékes-e? Elvárható-e a minden részletre kiterjedő tájékozottság olyan körülmények között, amikor a lapnál egy szerkesztő felel – például – a természettudományok végtelen és egyre szaporodó soráért?

Kovács János: A Periszkóp öt száma és ötven éve

Az izmusok nagy fellángolásainak végső fázisában születő aradi lap nem volt és nem is lehetett valamilyen pontosan körülhatárolt avantgarde-tömörülés közlönye, mert ilyen tömörülés nálunk nem létezett.

Szőcs István: Mennyire hamis – és mennyire megfejtett?

Sajnos, Kabay cikkének legsebezhetőbb pontja éppen a Csallányhoz való kritikátlan igazodás. II. Szilveszter pápa állítólagos rovásírásra vonatkozó rendeletéről van szó. Hogyhogy Fülöpnek ez fel sem tűnt, pedig ő a Székely Oklevéltárat lám betéve tudja?

Szávai Géza: Idézőjelek felbontása

Szokványos zsargonban mesél itt mindenki. Nem is a zsargon ellen van kifogásom (a legtöbb szó, kifejezés tájnyelvi, és elég régi eleme a nyelvnek), hanem a stílus szokványossága ellen. A zsargonnal is lehet jellemezni, csakhogy Zsibói jellegtelenebbekké teszi vele hőseit.