A HÉT50

A hozzátartozóra, a beteg rokonára, szomszédjára, munkatársára tehát az áttételi szíj szerepe hárul: ügyelnie kell, hogy a beteg betartsa az orvos utasításait, és értesítenie kell az orvost a beteg helyzetében bekövetkezett bármely változásról.

Karácsony van vagy újév, a falu hóba süpped, s valami örök, a történelem folyamán sohasem oktalan jobbra-vágyakozásba, kék árnyékokkal száll le az este; házról házra járnak a kolindálók, s ahol máskor úgylehet az ebekkel ugattatták volna ki őket, most tiszta búzát öntenek a tarisznyájukba.

Most, amikor kiosztották az Írószövetség 1971. évi irodalmi dijait, elmondhatjuk, hogy a zsűrinek a legnagyobb gondot éppen az irodalomkritika, esszé és irodalomtörténet okozta, itt volt a legnehezebb a választás, a figyelemre méltó művek örvendetesen nagy száma miatt.

A város egy rétege, a nyárspolgárság sose tudta „lenyelni”, hogy az a második feleség bizony cigány volt. Meg aztán az se tetszett, nem volt egy „comme il faut” dolog: hogy az örökbe fogadott kislány történetesen zsidó!

A romantikus álmodozó, korától hamar elszakadó és felszínes íróról szóló merev tétel szembesül ilyenformán a közönség nem csappanó érdeklődésével, valamint azokkal az elemzési kísérletekkel, melyek túl akarnak lépni az esztétikai dogmákon.

A József Attila-kérdésben nemcsak a Korunk és nemcsak Gaál Gábor helyezkedett pozitív, a történelem által teljes mértékben igazolt álláspontra. Ez azonban nem vonhat le semmit annak a magatartásnak az értékéből, amelyet a Korunk és személyesen Gaál Gábor tanúsított József Attilával kapcsolatban a költő életének egyik legkritikusabb szakaszában.

Sztupiár, aki különben szellemes ember volt, nem érezte meg, hogy a vendéget nem itatni kellene, hanem óvni attól. Mindenáron mulatozássá akarta átrendezni a vacsorát. Fáradozása, sajnos, mint máskor is, eredménnyel járt. Ady egyre sűrűbben hajtotta ki a poharakat...

Hisz az nem érdem, hogy mi is itt születtünk. Azt hiszem, csak annyiról van szó, hogy mivel a szellemi munka eleje válogatás, itt alternatíváink lényegében azonosak. S azt is elmondhatjuk, hogy ők a jobb részt választották. Erről s még ezer másról tanít ki bennünket Benkő Samu kiváló és értékes műve. Sok kérdésünkre várjuk még tőle a választ.

Ez volt lenyűgöző egyéniségének legjellemzőbb tulajdonsága, ez a hallatlan érzékenység a külső világ tapintható, megmérhető, felfogható jelenségei iránt, amelyeket gondolkodásának finom hálójában szabályos rendszerré tudott szervezni.

A könyvet letéve az olvasóban továbbgyűrűznek a saját tapasztalataival egybevágó gondolatok. De kérdés is felmerül benne, az tudniillik, hogy: egyes tankönyvek nem játszanak-e maguk is szerepet az információ bálványozásában?