A HÉT50

„Ha valaki ma azt kérdezné tőlem, mit tartok eddigi életem legtöbbre becsült értékének – azt válaszolnám: a küzdelmet. A harcot, a nemegyszer kilátástalannak tűnt viaskodást a társadalmi igazságosság és az emberiesség szellemének győzelméért. Gyarló tollal is a legfenségesebb ideálokért.”

Hát hiszen éppen ezt akarta Todor Béla! Ügyvéd volt, igen jól látta, hogy a váltók peresítése óhatatlanul a kisbirtokocskák, féltett lakóházak árverését eredményezheti, ez pedig olyan anyagi és erkölcsi csőddel jár, amelyből ügyvédi becsületét és tiszteletdíjait is nehezen mentheti ki.

Tehát a népművészet iránti vonzódás – koronként – ideológiai álláspont is, de legalábbis ilyen indítékú, hogy mást ne mondjak, a mai negyven évesek lelkében a népi iránti szeretetet jobbára azok a tanárok, tanítók ültették el, akik másképp politizálni nem tudtak...

Mert tulajdonképpen a zsarnoki hatalom struktúrájáról, örökös és örökletes bűneiről van szó, arról, hogy meddig terjed a hűség és a kötelesség, s mire lehetne képes a hit. Az emberségről az embertelenségben.

A nemek találkozása rendszerint a különböző előzetes jelzésmódozatok segítségével valósul meg. Így a hangos kommunikáció mellett igen nagy a szagos vegyi anyagoknak, a sajátosságos mirigyek termékeinek a szerepe.

A társadalom fejlődését az utóbbi évszázadokban az információtermelés exponenciális növekedése és az információk áramlásának gyorsulása jellemezte. Az embernek mind bonyolultabb helyzetekben, mind nagyobb mennyiségű információ alapján, mind gyorsabban kell döntéseket hoznia.

égi, gazdag, szakszerűen rendezett, gondozott és a tudományos dokumentáció számára hozzáférhetővé tett gyűjteményei révén az Erdélyi Néprajzi Múzeum fontos szerepet tölt be az oszthatatlan néprajztudomány kutatómunkájában.

Én két szomorú színdarabját olvastam, mindkettő arról szól, hogyan kényszerülnek eladni magukat jobb sorsra érdemes NewYork-i művészek, s hogy az adás-vételi szerződés árán hogyan vesztenek el mindent: szerelmet, maradék reményt, megtartó boldogságot.

A romániai magyar irodalmat azonban nem csak innen ismerem. Olvasom a romániai magyar folyóiratokat, és főként a fiatalok könyveit. Meg aztán sok romániai magyar író személyes ismerősöm, többen közülük jóbarátaim.

Az elején azért csábított az ipar, mert ki akartam próbálni a tudásomat. Aztán nem tudtam megválni tőle, mert rájöttem, hogy a gyakorlat rengeteg ötletet sugall. Ma tisztán látom, hogy a legzseniálisabb találmány az, amelyik a legkorszerűbb ipar leghomályosabb kérdéseire válaszol.