A HÉT50

A sport lényege az öröm. Nem hiszem, hogy Gerd Müller nagyobb örömet érez, amikor gólt rúg a világbajnokságon, mint a csíkszeredai diák, amikor az iskolai bajnokságban talál be a hálóba. A kettő között nem érzek minőségi különbséget.

A találkozások e csillagrendszerében a magam véletleneinek iránytűje szerint tájékozódva – nyilván esendőségem és járatlanságom okán is – csak bolyongásaim hitem szerinti végére jutva fordultam Kafka leveleihez. Ahol is Ady és Kafka szellemi találkozásának minden kérdőjelét fölkiáltójellé változtató bizonyosságára leltem.

Az Ady-próza, amelynek egészét Kafka elértette, A magyar Pimodán. Mi ragadhatta meg ebben a zilált és szeszélyes, alig álcázott önvallomásban, melynek történelmi és irodalmi utalás-sűrűjében okkal alig tájékozódhatott? Mindenekelőtt Ady alkoholizmusának neuraszténiájában megbúvó gyökerei.

Én mosolyogva lestem rá oldalról. Megértettem: újfajta sikeresemény ez Eller Gizellának. Igazi női sikerélmény. Eddig csak gratulációkat kapott hangulatos verseiért. Most már „kardok csattogtak” miatta. Már amolyan hírlapi kardok, hírlapi párbajban…

Választ csak a jövő űrkísérletei adhatnak. Mindenekelőtt a biológusoknak kell olyan eljárást találniuk, mely alkalmas lenne a megfigyelő életkorának nagy pontosságú meghatározására. Bárhogy legyen is, az űrutazásban csodálatos távlatok nyílnak meg.

A nyomdatechnika története nem azonos a könyvnyomtatás és könyvkiadás történetével, amely már nem műszaki, hanem társadalom- és kultúrtörténeti diszciplína. Ugyanez mondható a könyvszociológiához közel eső, közvetlen történeti alapját adó könyvtörténetről.

Épp az elragadó álompanoráma sajgó szépségében, az álom rendezői vállalásának szorongó borújában ott lappang a józan és éleslátó modern szem, a determináló valós jelenkor. A Szindbád – búcsú az illúziótól.

Szemlér Ferenc és Farkas Árpád – közel négy évtizednyi különbséggel – egyazon napon és ugyanabban a városban született. Ez eddig véletlen és magánügy – de egyben lírai ürügy a tűnődő, a kérdve állító vallomásra.

Természetesen a jelen riasztó valóságélményének és a bukolikába öltözött jövőhitnek ez a párhuzama, lírai konfliktusa csak ritkán mutatható ki egyazon versen belül az elemzetthez hasonló példássággal, Dsida 1929-ben és 1930-ban írott versei azonban egészükben e két pólus közötti feszültséget jelzik.