Egy dolgot nem értek: miért akar ez a Sajid Javid miniszterelnök lenni? – értetlenkedett előző munkahelyemen egy kollégám a 2019-es tory vezető választás idején. Késő este volt, a külpol műszakot lezáró, kötetlen csevejek ideje, nem a rasszista kirohanásoké. Ledöbbentettem, mert a meglátás egy olyan újságíró szájából hangzott el, akiről fel sem tételeztem volna ilyen kirekesztő attitűdöt. A kérdés azonban nem nekem szegeződött, ezért csak némán hallgattam.
Akkori felettesünk – akihez kollégám szólt – egyetértett a felvetéssel: bizony egy pakisztáni származású politikus mégis hogyan képzelheti azt, hogy az Egyesült Királyság vezetője lehet. A társalgás hasonló mederben folyt tovább. Javid tizedmagával áll rajthoz, de egyetlen társával összefüggésben sem merültek fel hasonló kételyek.
Mint ismeretes akkor végül Boris Johnson nyert, aki a Brexit-kampány vezéralakja volt, s ma már láthatjuk, ezzel mekkora károkat okozott. Ő lett a brit jobboldal és egyben a szigetország első embere. Noha személyében egyáltalán nem testesítette meg a konzervatív értékeket, vele szemben mégsem merült fel, hogy méltatlan lenne posztjaira – pedig szégyenteljes bukása utólag ezt bizonyította.
Javidnál viszont a puszta származása súlyosabb gondnak látszott. Hiába van keresztény felesége, akivel gyermekeiket hívő kereszténynek nevelik, hiába tett hitet amellett, hogy az Egyesült Királyság keresztény nemzet; egykori kollégám, felettesem és vélhetően sokan mások szemében ő sosem lehetett igazi brit, mert a szülei Pakisztánból érkeztek. Tisztességesen, legálisan, de ez részletkérdés. Javid idegen, sokak szemében kakukktojás. Ugyanez igaz a szintén pakisztáni felmenőkkel rendelkező londoni főpolgármesterre, Sadiq Kahnra, aki még a tetejében baloldali és gyakorló muszlim is, sőt a londoni Pride első sorában szokott vonulni.
Mindig is lesznek olyanok, akik számára a más bőrszínű bevándorlók leszármazottai ugyanúgy bevándorlók lesznek, akármennyire is beilleszkednek a társadalomba. Ők azt várnák el, hogy Javid és társai húzzák meg magukat, ne legyenek politikai ambícióik, hanem vállaljanak alantas munkát és szolgálják ki a fehér embert, vagy takarodjonak Európából. Ez nem az európai vagy a keresztény kultúráról védelméről szól, hanem a zsigeri rasszizmusról, amire a kormánypropaganda 2015 óta ráerősít.
Szerencsére a jövő toleránsabbnak ígérkezik, legalábbis a Nyugaton – nagy kérdés, mi oda tartozunk-e.
A brit társadalom már fejlődött annyit, hogy kevésbé okoz megrökönyödést, ha egy miniszter bőre nem fehér. Mi több: hamarosan a kormányfői székbe is egy némileg pigmentáltabb politikus ülhet be, a hindu vallású Rishi Sunak személyében, aki különböző afrikai brit gyarmatokon világra jött pandzsábi indiai etnikumú szülők gyermeke. Hogy ő miért akar miniszterelnök lenni? Talán azért, mert szeretné szolgálni hazáját… Vagy egyszerűen hatalomra vágyik – egy politikusnál ezt soha nem lehet tudni. A lényeg: Sunaknak, Javidnak vagy akár Kahnnak pontosan ugyanannyi joga van pályázni a vezető pozícióra, mint bármelyik másik britnek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. október 26-án.
