Tudományos iskolát egyetemen vagy kutatóintézetben ki lehet alakítani, de igazi, teremtő tudományos tevékenységet csakis a közösségi szellem éltethet. Nem felesleges emlékeztetni erre a tudománytani tényre a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar megalakításának évfordulóján sem. A marosvásárhelyi gyógyszerkutatás ugyanis aligha emelkedett volna nemzetközi rangra, ha Páter Béla professzor nem létesít 1904-ben Kolozsváron gyógynövénytermesztő kertet, ha munkatársa és tanítványa, Kopp Elemér vegyészmérnök, professzor – immár Marosvásárhelyen – nem ismétli meg mestere fél évszázaddal korábbi kezdeményezését, és nem ragaszkodik oly szívósan ahhoz, hogy tanítványai folytassák művét.
Spielmann József könyvéből (A közjó szolgálatában) azt is tudjuk, hogy Páter Bélát is „csak” alapítóként kell tisztelnünk, mert a kezdeményezők már a tizennyolcadik században felismerték: Erdély nem szorul gyógynövény-behozatalra, hanem – ellenkezőleg – ebből még jövedelmet is biztosíthat az országnak. (A gondolatot 1753-ban veti fel Felfalusi Mihály guberniumi orvos, de értékes javaslata ugyanolyan sorsra jut, mint Benkő József, Nyulas Ferenc és a többiek törekvése: elnyeli a bécsi hivatalok labirintusa.)
Páter Béla – világviszonylatban is első! – gyógynövénytermesztő állomása szerencsés sorsú kezdeményezésnek bizonyult: négy évtizeden át, a második világháború végéig megszakítás nélkül működött – az alapító halála után Kopp Elemér gondoskodásának köszönhetően. Célja az volt, hogy az egykor ismert, de feledésbe merült gyógyhatású növényekre újra felhívja a fi gyelmet.
Páter Béla legtermékenyebb munkatársa és követője, Kopp Elemér, folytatta mestere növénygyűjtő, -termesztő és -nemesítő munkáját, s azt – elsőként az országban – növénykémiai vizsgálatokkal is kiegészítette. Miután 1949-ben meghívták Marosvásárhelyre, határozott növénykémiai irányba terelte a gyógynövénykutatás addig kizárólag alaktani szemléletét. Első és legfőbb gondja a kar gyógynövénykertjének létrehozása volt; ez a kert mintegy 150 termesztett fajával ma az ország egyik legnagyobb élő gyógynövénygyűjteménye. Növénynemesítő törekvésében is jelentős eredményeket ért el. Tudományos érdemei elismeréseként az országban elsőként bízták meg doktorátusok irányításával.
Tanítványai – élükön Rácz Gábor professzorral – átvették és folytatták munkásságát. A vadon termő gyógynövények feltérképezését évek óta Fűzi József előadótanár irányítja, a gyógynövénytermesztést dr. Csedő Károly előadótanár. A szinte háromnegyed évszázados iskola újabb jelentős érdeme a hatástani kutatások meghonosítása; ezeket a kutatásokat másfél évtizede dr. Rácz-Kotilla Erzsébet professzor vezeti.
A marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar természetesen nemcsak gyógynövénykutatással foglalkozik. Másik jelentős tevékenységi területe a gyógyszerészkémia, amelynek országos viszonylatban is első professzora dr. Mártonfi László volt. Külföldön is méltatták és átvették Rácz Gábornak a kén meghatározására kidolgozott új módszerét. Dr. Kis Árpád konzultáns előadótanár jelentős eredményeket ért el olyan anyagok szintetizálásában, amelyeknek sejtosztódást gátló hatásuk van. Dr. Eperjessy Anna, a májsejtek légzését befolyásoló gyógyszerek tanulmányozása során jutott figyelemre méltó következtetésekre. Dr. Virgil Bota professzor az üdítőitalok biokémiai kutatásában ért el eredményeket.
A Gyógyszerészeti Karon a harmadik jelentős kutatási témakör: a gyógyszerészeti technológia. Első professzora Hankó Zoltán volt, annak a Hankó Vilmosnak az unokaöccse, aki a székelyföldi ásványvizek és mofetták múlt századbeli legátfogóbb tudományos monográfiáját írta meg. A Gyógyszerészeti Kar történetében Hankó Zoltán elsőként a megalakulás pillanatától kezdve vallotta az oktatás-kutatás-termelés integrációjának fontosságát, s meg is valósította ezt a „hármas egységet”: számtalan gyógyszert készített a klinikák megrendelésére. Utódja, dr. Ádám Lajos tanár, a kar jelenlegi dékánja és munkatársai országos viszonylatban elsőként oldották meg sok antibiotikum gyermekeknek való adagolását. E munkaegyüttesben dr. Adriana Popovici előadótanár nemrég készítette el és mutatta be vitamintartalmú készítményeit.
Megalakulásának harmincadik évfordulóján a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar a jelentős tudományos eredmények mellett azzal is büszkélkedhet, hogy ez alatt az idő alatt kereken ezer diák nyert gyógyszerészeti oklevelet. Ez azt jelenti, hogy az ország minden ötödik gyógyszerésze Marosvásárhelyen végzett! A mintegy ötven saját oktató irányításával a diákság az 1976 óta működő gyógyszerészeti laboratóriumban ma már hetvenötféle gyógyszert állít elő, amiből tíz eredeti készítmény!
Ma a világon három helyen oktatnak gyógyszerészetet magyar nyelven – az egyik Marosvásárhely, ahol románul is, magyarul is tanítanak. Jelképes az is, hogy az RSZK Akadémiájának húsz, kutatási feladattal rendelkező bizottsága közül egy működik vidéken: a gyógynövénykutatási bizottság, amelyet Rácz Gábor professzor vezet. Ezért kerestük fel kérdéseinkkel az évfordulón. No meg azért, mert életpályája mintegy összesűrítve tartalmazza az intézet elmúlt három évtizedét. Ott találjuk az első végzettek között. 1948-ban már a gyógynövényismereti tanszéken dolgozik, később két évtizeden át a kar dékánja. Vegyészek és orvosok országszerte nagyra értékelik tudományos munkásságát.
– Hogyan kezdte a mai gyógyszerész-professzor? Tanárai közül kik gyakoroltak döntő hatást tudományos fejlődésére?
– Ezelőtt harminckét évvel Kolozsváron, a Bolyain a természetrajz szakra iratkoztam; első tanítómesterem Péterfi István akadémikus és Csűrös István professzor volt. Itt Marosvásárhelyen Kopp Elemér, később tanszékvezetőm, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély hatással volt rám. Mindenesetre a kezdeti kettősség az oka, hogy néha még ma is nehezen döntöm el: biológus vagy gyógyszerész vagyok-e inkább.
– Mi volt az első olyan eredménye, amire szívesen emlékezik?
– Az első önálló vizsgálatok fl orisztikai jellegűek voltak, de ezeket nem merném tudományos jellegűeknek nevezni. Valamikor, középiskolás koromban a régi Arad megye növényzete foglalkoztatott, még ma is pontosan emlékszem minden egyes növény lelőhelyére. Ez a gyermekkori rendszeres gyűjtőmunka rendkívül hasznos volt. Ma is tulajdonképpen a gyűjtőmunka a legfontosabb kutatásaink alapja, azaz nagy országos terv keretében különböző megyék gyógynövényvilágával foglalkozunk. Úgy érzem, ma sem teszek mást, gyermekkori megfigyeléseimet folytatom – hivatalosan. S ha megtiltanák – persze nem tiltja meg senki –, akkor is ezt csinálnám.
– A gyűjtésen kívül mivel foglalkozik az, aki gyógynövényekkel foglalkozik?
– Rengeteg mindennel. A gyógynövények megismeréséhez a növénytani résztől kezdve egészen a gyógyszerekig mindent ismerni kell és mindennel foglalkozni. Azt mondom, hogy kell, mert nem lehet másként csinálni. De munkaközösségünk talán a hatástani vizsgálatokkal foglalkozik a legtöbbet, mivel ezt ma nagyon kevesen végzik.
– Miért végzik kevesen?
– Mert talán egyszerűbb, de mindenképpen divatosabb szintetikus anyagokat vizsgálni. Egy növényi kivonat sok anyagot tartalmaz. A cél: azt az egy anyagot megtalálni, amelynek a hatás tulajdonítható. Csakhogy a gyógynövényeknek mindig több anyaga szerepel a hatás biztosításában. Ezért nem szívesen foglalkoznak ilyesmivel, mert az eredmény bizonytalanabb, mint a jól körülhatárolt, meghatározott vegyület vizsgálatánál.
– Mikor kezdték el a hatástani vizsgálatokat?
– 1960 körül fogtunk hozzá, tehát viszonylag későn. A feleségem akkor barátkozott meg a hatástani módszerekkel, vizsgálati lehetőségekkel, eszközökkel. Amikor már állatkísérleteket tudtunk végezni, végképp összekapcsoltuk a növénytani kutatást a hatástanival.
– A hatástani kutatásoknál mi volt a kiindulópont?
– A népgyógyászat! A népgyógyászatban használt szerek vizsgálata azonban valóban csak a kiindulópont. Azt próbáljuk eldönteni – nem bizonyítani, eldönteni! –, hogy a növénynek ténylegesen megvan-e a népgyógyászat által neki tulajdonított hatása, és milyen jellegű az. Jelenleg főleg a vérnyomást befolyásoló növények érdekelnek, s velük szoros összefüggésben azok, amelyek a veseműködést befolyásolják. Azokkal is foglalkozunk, amelyek összefüggésben vannak az idegnyugtató szerek hatásával. Azután egészen más jellegűek a bőrbetegségeknél használható növények, amelyekből kozmetikumok készülnek. Ezt a tematikai szóródást közleményeink is többé-kevésbé tükrözik.
– Mivel kezdődik a népgyógyászat „rehabilitálása?”
– Kiindulhat egyszerűen a növények népi nevéből. Tehát, ha orbáncfűnek neveznek egy gyógynövényt, akkor nyilvánvalóan az érdekel, hogy van-e összefüggés az orbánc kezelése és a növény hatása között. Persze ma senki sem próbál orbáncot orbáncfűvel kezelni. A terepen összegyűjtünk egy szép tarka virágcsokrot és megkérdezünk idősebbeket, fiatalokat, hogy az egyes növényeknek, virágoknak van-e nevük, azután megfordítjuk a kérdést, és az iránt érdeklődünk, hogy bizonyos betegségeket lehet-e valamilyen növénnyel kezelni. A kettő rendszerint talál. Azért kell először a növény nevére kérdezni, mert ha megmondják, hogy egy adott kórképet mivel befolyásolnak, és nem ismerjük a növényt, nem sokat érünk vele. Tehát az az egyik forrás. A másik viszont – és ez legalább annyira fontos – a régi feljegyzések tanulmányozása. A legrégibb pontos adataink a tizenhatodik századból valók; az akkori eljárások egy része ma is megtalálható a népgyógyászatban, nagyobb hányada azonban feledésbe merült.
– Ezt a több mint tizenhat éve tartó munkát kivel végzi?
– A még élő népgyógyászat felmérése szinte magától adódik, miközben a különböző megyék gyógynövényeit feltérképezzük. Jól összeforrott munkaegyüttesünk van, amelynek tagjai között, dr. Csedő Károly előadótanár, dr. Füzi József előadótanár, Kisgyörgy Zoltán dr. egyetemi adjunktus nevét említeném meg, akikkel rendszeresen végzünk terepmunkát, s mivel módszereink, meglátásaink azonosak, végeredményben mindegy, hogy melyikünk van terepen.
– Megemlítene néhányat az önök által azonosított gyógynövények közül, amelyeknek hatása is bizonyított?
– A varjúmáknak nevezett közönséges gyomot sem régi feljegyzésekben – hazaiakban vagy általában a régi füvészkönyvekben –, sem egyebütt nem találtuk meg. A növényt vadgörögdinnye néven ismerik ezen a vidéken, a Maros és a Küküllő mentén. Azonnal felfigyeltünk a névre – ismét a név! –, mert vad görögdinnyénk nincs. Amikor érdeklődtünk, hogy miért ez a neve, bizonyos hasonlóságot említettek a levelek alakjában. Viszont a legérdekesebb válasz az volt, hogy ugyanolyan jó vizelethajtó hatása van, mint a görögdinnyének. Ezt azonnal vizsgálni kezdtük, és ma a varjúmák egy hazai hivatalos gyógynövénykeveréknek, a hármas számú vizelethajtó gyógyteának alkotó része, világviszonylatban is most használják először gyógynövényként. Vagy itt van például a kígyószisz, szintén közönséges növény, mindenfelé megtalálható. Itt, a környékünkön hasmenéses állapotok kezelésére használták. Erre sem találtunk irodalmi adatokat, megnéztük az antibiotikus hatását, és az eredmény rendkívül meggyőző volt. Azután találtunk Moldvában egy növényfelhasználást, amelyről szintén nem voltak irodalmi adatok: az illető növényben egy kitűnő köhögéscsillapító anyagot sikerült kimutatnunk. Érdekes, hogy most nem ilyen rendeltetéssel használjuk, hanem – kissé átalakítva – egyéb kitűnő tulajdonságú anyagok birtokába jutottunk, amelyekkel többé-kevésbé a gyomorfekélyt lehet megelőzni, talán kezelni is. Ami azt mutatja, hogy nem mindig oda lyukad ki az ember, ahova számított.
– A természetes gyógymódok, ma úgy tűnik, sokkal célravezetőbbek, mint a szintetikusak…
– Érdekes, hogy amikor gyógynövényekkel kezdtünk foglalkozni, akkor jó barátok, ismerősök határozottan lebeszéltek róla: a régmúlt idők gyakorlatának tekintették a természetes gyógymódot. Mi azonban maradtunk a magunk útján. És egyre bizonyosabb, hogy ez a jó út. Az egész világon keresik a természetes gyógyeljárásokat. A fő ok talán a káros mellékhatások hiánya. Rendkívül erős hatású kiváló szintetikus gyógyszereink vannak, ezek élettartama azonban rendkívül rövid az utóbbi két évtizedben. Sok látványosan ható anyagot, mindentudó gyógyszert dolgoztak ki, amelyek azután négy-hat-tíz év után eltűntek. Helytelen azonban az az elképzelés is, hogy a növények, ha nem használnak, legalább nem ártanak. Egyes növények igenis rendkívül erős mérgeket tartalmaznak. Tulajdonképpen persze nem az a lényeg, hogy szintetikus vagy nem valamely gyógyszer, ám az erősen hatásos szintetikus gyógyszerek között nagyon sok olyan szerkezet, molekula van, amelyik teljesen idegen az élő szervezettől. Mivel nincsenek olyan enzimek, amelyek a szintetikus molekulát elbontsák, nem alakul olyan anyagcsere-láncolat, amelynek keretébe az beilleszkedne. Éppen ezért ma a fő irányok egyike: szintézis útján előállítani a természetből ismert szerkezeteket.
– Mikor közölték első eredményeiket?
– Az első kinyomtatott közleményünk 1951-ben jelent meg. 1958-ban vettem részt Brüsszelben egy nemzetközi összejövetelen, ahol épp a hazai népgyógyászatról számoltam be. Az érdeklődés rendkívüli volt. Kissé félszegen álltam ki…
– Hány éves volt akkor?
– Harminc… Szóval az előadás után az elnökség szünetet rendelt el, magához hívott, és aztán a szünet elhúzódott, mert annyian kerestek meg, majd beültettek az elnökségbe. Ezt követően beszámoltam a lényegesebb összefüggésekről más egyetemeken is.
– Például?
– Athénban, Ankarában, Isztambulban, Budapesten, Triesztben, Nyugat-Németország több városában. Hosszabb időt töltöttem az NSZK-ban, ahol sok mindenről kérdeztek. Ez kitűnő dolog, mert akkor az ember itthon azonnal nekifog és tisztázza.
– Melyik közleményének volt nagyobb visszhangja?
– Érdekes, hogy sokszor jelentéktelennek tűnő dolgok váltanak ki nagy érdeklődést, azok terjednek el, az pedig, amit rendkívül fontosnak hittem – ha nem egyébért, hát azért, mert hosszú hónapokat vett igénybe befejezése –, tulajdonképpen nem is annyira érdekes. Volt egy jelentéktelennek tűnő módszerünk, amelyet 1954-ben közöltünk a bukaresti Farmaciában. Amikor előadtuk, többen figyelmeztettek, hogy lényegtelen dolgokkal nem kell foglalkozni. Végül a módszert a gyógyszerkönyv is átvette, amelyet nem egyszerű könyvnek kell tekinteni, inkább amolyan törvénykönyvnek.
– Mi volt a lényege?
– A növényekben levő – a fényképészek által is használt – hidrokinon kimutatására dolgoztunk ki rendkívül gyors módszert. Öt-tíz perc alatt ki lehet mutatni a hidrokinon jelenlétét, mégpedig teljesen megbízhatóan, s nem kell hozzá labor sem. Erre nagyon sokan felfigyeltek, nagy szaklapok is idézték, leírták a módszert.
– További közleményeik?
– Persze nagyon sokat közöltünk intézetünk folyóiratában, az Orvosi Szemlében, amely világviszonylatban is ismert, nagy referáló lapok is figyelik. Közöltünk nemzetközi lapokban: a Planta Medicában, amely Stuttgartban jelenik meg több nyelven. Nemrég jelent meg egy közleményünk – Máthé János tanársegéddel együtt írtuk –, és alig néhány hét múlva már érkeztek a különlenyomatot kérő levelek.
– Ön volt hazánkban a gyógyszerészeti tudományok első doktora. Most pedig a kevesek egyike, akinél doktorálni lehet…
– Szeretek doktorjelöltekkel foglalkozni, mert ennek a tanulási formának egyebek mellett van egy óriási nagy előnye: teljesen önkéntes, olyanok jelentkeznek, akiket a kutatási vágy fűt. A legtöbben a tudományos cím elnyerése után is kapcsolatban maradnak velem. Egyébként a Gyógyszerészeti Karon sok százan vettek részt továbbképző tanfolyamon, és csupán az elmúlt tíz év során tizenkét gyógyszerészdoktort avattak.
– Felsorolna néhány kérdést, amire doktoranduszait irányítja?
– Ritkán vagy egyáltalán nem tanulmányozott növények hatásvizsgálatára. Az egyik doktoranduszom, a sepsiszentgyörgyi Hamza Ottó egy különben ismert gyógynövénynek, a libapimpónak a hatásával foglalkozik. Már Páter Béla felhívta a fi gyelmemet a libapimpó többirányú hatására. Doktoranduszom összehasonlításképpen megvizsgált más ilyen pimpókat is, és egészen váratlan dolgokra bukkant. Egyébként ezt a készítményt a napokban terjesztették fel hivatalos elfogadásra is, mert igazolt az antibiotikus hatása.
– Szeretne Ön olyasmivel foglalkozni – amire nincs lehetősége?
– Óriási terveink vannak; az a módszerünk a feleségemmel, hogy félévenként, évenként összeírjuk a teendőket. Nem azokat, amelyeket el kell végezni – mert azokat elvégezzük –, hanem az elképzeléseinket arról, hogy mit volna szép kutatni. Ez a lista sohasem rövidül. Nagyon sok tervünk van. Persze gondjaink is. Például felszerelésből mindig mindenki többet akar. nincs a világnak egy pontja, ahol azt mondanánk, hogy ott minden műszer megvan, ami kellene. Ezért is kénytelenek vagyunk együttműködni másokkal… De ez így is van rendjén.
Megjelent A Hét IX. évfolyama 45. számában 1978. november 10-én.
Megjelent Rostás Zoltán Beszélő dokumentumok. Interjúk A Hét tudományrovatából című könyvének II. kötetében; Kriterion Könyvkiadó, 2025.
A könyvet nemrég mutatták be Bukarestben, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban.
