[Mindig érdekelt Iași. Nem annyira iskolai kirándulásokról már ismert történelmi emlékei, hanem főiskoláinak szelleme, ami olyan feltűnően vonzotta a székelyföldi diákokat. De kiszállásaimon nemcsak rengeteg diákkal találkozhattam volna, hanem értelmiségiekkel is, ha nem kényszerülök csupán egy-két napos villámlátogatásokra. Felkereshettem volna a sokat emlegetett Teofi l. Vescan professzor özvegyét, Vescan Ágnes matematikust, a professzor munkatársát, Gottlieb János elméleti fizikust, de csak László Attila régészt, Oláh József mérnök-adjunktust és a Simionescu-tanítvány Dénes Ferenc polimerkémikust ismertem meg.]
Harmincnégy éves vegyészmérnök, akinek alig több mint egy évtizedes kutatói pályája történetesen egybeesik egy tudomány – a polimerkémia – metamorfózisával s a hazai polimerkémia felzárkózásával a legjobb külföldi eredményekhez. Dénes Ferenc doktor a Iași-i Petru Poni Intézet tudományos főmunkatársa, tagja az Amerikai Vegyészek Társaságának, az élet eredetével foglalkozó kutatók nemzetközi társaságának, orvosi akadémiánk Molekuláris Biológiai Bizottságának, nyolc szabadalom és több mint húsz – külföldön közölt – szakdolgozat szerzője.
[– Nem húsz, hanem több mint negyven dolgozatot közöltünk külföldön a legjobb lapokban. Ezen kívül szabadalmaztunk új eljárásokat, mint amilyen a műanyag szálak felületi módosítására vonatkozó, ami megkönnyíti festésüket. Ez világviszonylatban is új ipari eljárás, ipari technológia.]
Baróton született, s amikor a székelykeresztúri Petőfi Sándor Líceumot elvégezte, hallomásból sem ismerhette azt a tudományágat, amelynek ma nemzetközi hírű szakértője. Egyszerűen azért nem, mert ez a tudományág mindössze tíz éve bontakozott ki nálunk.
– Hogyan sikerült már diákkorában, a hatvanas évek elején bekapcsolódnia a kuta-
tásba, hiszen azt akkoriban még nem vezették be kötelezően a felsőoktatásba?
– Szerencsém volt. Abban az időben, amikor a műegyetemi diáktól még csak a tananyagot kérték számon, Cristofor Simionescu akadémikus szigorú válogatás után diákköröket alakított, és szinte erőltetett menetben vezetett be a kutatásba. Ő ugyanis a kutatótanároknak ahhoz a típusához tartozik, akik sohasem riadnak vissza a kockázattól.
Tudta, hogy vegyiparunk kutatók nélkül egy lépést sem tehet előre és azt is, hogy a kutatómunkát nem lehet elég korán elkezdeni. Márpedig mind a kutatás, mind a kutatónevelés kockázatos. Egyébként annak idején a biztonságos és jövős mérnöki pálya csábított Iași-ba a vegyészetre, nem a tudományos kalandvágy. Ez az igazság.
– Ez idő szerint a Petru Poni Műanyagkutató Intézet tudományos munkatársa és
vezetőségi tagja. Nem folytatja tehát mesterének kutató-nevelő munkáját.
– Ellenkezőleg. Néhány hónappal tanársegédi kinevezésem után azért kértem áthelyezésemet az intézetbe, mert jobban szeretek kutatni, és mert fiatal kutatók képzésével itt foglalkozhatom igazán. Szerintem már a harmadéven elkezdődhet a kiválasztás és a bevezetés a tudományos kutatásba. [Most már megszokott dolog a Petru Poniban, hogy a legjobb diákok jönnek államvizsga-dolgozatot írni és ennek egy része kutatómunka. Évente négy-öt diákot irányítok, komoly kutatómunkát végzünk, és reméljük, hogy közülük, ugyanúgy, ahogy mi maradtunk, lesz aki majd lemond a jobban fizetett ipari állásról és a kutatást választja.] Hogy csak egy példát említsek, most végzett egy diákunk, Berkéczi Barnabás, akinek a diákkori kutatásai alapján írt államvizsga-dolgozata, ha tovább folytatja a kutatást, egy új iparág kifejlesztéséhez vezethet. De természetesen ez nem olyan egyszerű, másrészt a vegyészetben gyakran adódik ilyen perspektíva. Csak ember és anyagi alap kell hozzá. [A kutatást Berkéczi nem folytathatta tovább… A kutatás azonban nem állt meg, és pontosan abból jött létre az az új technológia, amiről már beszéltem. – Mi lett Berkéczivel? – Előbb a marosvásárhelyi kábelgyárba került, most úgy tudom, Kolozsváron a Tehnofrignél dolgozik. Szerintem veszti az idejét. Nagyon jó fejű fiú, kár érte. De most is vannak jó diákok: például Jakab Zoltán, Csíkszereda mellől, ugyancsak plazmakémiából írja államvizsga dolgozatát.]
– Kutatómérnök, és mégis az élet eredetének vizsgálatában elért eredményei tették
ismertté…
– A hatvanas évek vége felé, nem sokkal azután, a szaksajtóban megjelent néhány me-
rész elgondolásokat felvető tanulmány a plazmaállapotban való polimerizációról. Ez azt
jelenti, hogy nemcsak monomerekből lehet polimereket létrehozni, hanem majdnem
minden plazmaállapotban levő anyagból. Két év alatt, 1970-ig behoztuk a külföldi – főleg amerikai – kutatók előnyét, és kialakítottuk saját hidegelméletünket az élet eredetéről.
Rájöttünk arra is, hogy nemcsak új kutatási területet hódítottunk meg, hanem egy új tu-
dományág megszületését segítjük elő.
– Mit jelent az, hogy „hideg”?
– Az abszorpciós és a melegelméletet már ismerték. Mi kimutattuk, hogy bizonyos egyszerű gázok plazmában alcsoportokra szakadnak, és hideg felületen magas molekulaszámú anyagokat hoznak létre. Tudtuk, hogy a Föld első légköre főleg metán, ammónia és víz volt, tehát megpróbáltuk plazmában szimulálni ezeket a körülményeket, és valóban aminosavak mellett sikerült magas molekulasúlyú polimereket, peptid-, poliszacharid- és lipidszerű anyagokat létrehozni.
– S erről azt állítja, hogy nem alaptudományi kutatás?
– Az is. Ha létrehozzuk a protobiopolimereket – s ez az idő sincs messze –, akkor mes-
terséges fotoszintézist lehet végrehajtani. Ez pedig egyenesen energetikai kérdések megoldásához vezethet, mert a napenergiát biokémiai úton más energiákká alakíthatjuk át. Szerintem ez a kutatás hamarosan technológiai kutatássá alakulhat, mihelyt megoldódnak egyes alapvető mozzanatok. [Itt már jelentkeztek az első eredmények. Sikerül a vizet elbontani a fény hatására, igaz egyelőre ibolyántúli sugarak hatására, hidrogén és oxigén jön létre. Nincs messze az az idő, és gondolom elsők között leszünk, akik majd meg tudjuk oldani a szintetikus fotoszintézist. Nehogy valaki azt képzelje, hogy ugyanazt megcsináljuk, ami egy levélben van vagy a baktériumban történik, mert az borzasztó komplikált dolog. – De mi a helyzet a múltkor említett „egyes alapvető mozzanatokkal? – Az alapvető mozzanatok közül a legfontosabb a membrán létrehozása. Megoldottuk. Máshol is kísérleteznek, viszont a mi előnyünk az, hogy szimulálva a föld első körülményeit, létrehoztuk a protomembránt, ami magától jön létre, spontán módon. Nem próbáltuk azt magyarázni, ami most van, az hiba lenne, és nagyon sokan itt hibáznak a laboratóriumi munkában. Mindenki azt szeretné modellálni, ami ma van, a mai élő sejtben. A mai élő sejt rettentő bonyolult, arra nem is merünk gondolni, nem hogy létrehozzuk. El kell képzelni, hogy mi volt és azt kell létrehozni, megcsinálni. Egy emberi sejtben legalább százezer protein van, minden proteinnek lehet legalább 800 ezer – 1 millió, talán még nagyobb molekulasúlya. Azt laboratóriumban, szervezett formában létrehozni – lehetetlen.]
– Huszonkilenc évesen már plazmapolimerizációból doktorált…
– Igen, 1972-ben. Az akkori alapvető eredményekkel már kísérleteztünk a műszál-ipar-
ban, úgyhogy ez már csak ipari újdonság, nem tudományos. Azóta egyre inkább az élet eredetének kérdései foglalkoztatnak. Erről közöltem legtöbb tanulmányomat, s ezek alapján hívtak meg nemzetközi kongresszusokra, Prágába, Berlinbe, Stockholmba és itthon.
[1977-ig a részleteket bizonygattuk. Megpróbáltunk másokkal elhitetni egy-egy kis részt abból, amit csináltunk. Előbb senki sem hiszi. De az jó jel, mert amivel mindenki egyetért, azzal nem érelemes tovább foglalkozni. Az első nagy konfrontáció Izraelben volt, az élet eredetének szentelt kongresszuson. Négy előadást tartottam, kettőt saját és kettőt közösen végzett kutatás alapján. Itt jelentettük be – Totolin Marian kollégámmal voltunk ott – hivatalosan először a „hidegelméletet”. Izgultunk, mert a világ legjobbjai ott voltak, köztük a másik három-négy elmélet képviselői is. Az egy hétig tartó kongresszus harmadik napján mutattuk be az elméletünket és… Ahogy visszaértünk Romániába, azonnal kaptunk két meghívást egy-egy évre. Nem tudtunk elmenni, mert itthon is fontos kérdéseket kell megoldanunk. Utána következett Freiburg, ott tartottam egy előadást. Aztán Strassbourgban egy másikat, Nizzában megint. A tavaly Moszkvában voltam, ott is meg kellett védeni az elméletet. Négyszer tartottam meg az előadást. Ugyancsak tavaly volt az ISSOL (International Society for Study of Origins of Life) kongresszus, személyes okokból nem mentem el, de a dolgozatom elküldtem. Következik a kozmosz és élet eredete összefüggésnek szentelt kongresszus Ausztriában. – Most hol tart a kutatás? – A részletek összegyűltek. Most próbálunk előbbre lépni, de olyan helyzetbe jutottunk, ahol ez már nagyon nehéz. Ha kialakultak a peptidek, a poliszacharidok, ha kialakult a membrán, akkor majdnem minden megvolna, ami egy nagyon egyszerű sejthez kell. Tehát két dologról van szó. Egyrészt, hogy az összetevő elemek, valahogy egymásba kell kapcsolódjanak, másrészt, hogy ez működjön. Az utóbbi okoz gondot. Most tehát az energiacikluson dolgozunk. Az összekapcsolódás megvolna nagyjából, s azon gondolkodunk, hogyan lehetne a „gépet” megindítani. Ez nagyon fontos probléma. Az életeredet kutatása ugyanis nem öncél, összefügg az energiaproblémákkal, amiről tárgyaltunk a múltkor is. És még egy nagyon fontos dologgal: megérthetjük egyszerű szinten a sejtosztódást. Ez pedig elvezethet az elszabadult sejtosztódás, vagyis a rák ellenőrzéséhez.] Sikeresen megpályáztam a Fulbright ösztöndíjat, és több mint egy évig a fl oridai Miamiban működő Sejtevolúciós Intézet vezetőjével, Fox professzorral dolgoztam. Arról volt szó, hogy tanulni megyek – tanultam is rengeteget –, de mivel Simionescu akadémikussal más megközelítésben foglalkoztunk ugyanazokkal a kérdésekkel, meghívtak vendégprofesszornak is. Tehát a kutatás mellett tanítottam, doktori értekezések elbírálásában vettem részt, no meg kongresszusokon Memphisben, Tennessee-ben és Chicagóban. Itt, Chicagóban találkoztam Szent-Györgyi Albert professzorral. [A kapcsolat nem szakadt meg. Foxszal sűrűn levelezünk, rengeteg irodalmat küld. Másokkal is tartjuk a kapcsolatot, tudnak rólunk, követjük egymás munkáit. Közben, miután elmentem Miamiból, Szent-Györgyi is Massachusettsből egy időre odaköltözött és ugyanabban a laborban dolgozott, ahol én. Remélem, hogy a következő, 1986-os ISSOL kongresszus alkalmából, ami Kaliforniában lesz, újabb eredményekkel jelentkezünk. Készülünk, mert ott szeretnénk az energiaciklust kimutatni. Rengetegen dolgoznak ezen a világon. Mind tudnak dolgozatainkról, levelezünk. Ha ez sikerülne, nyugodtan mehetnék nyugdíjba – húsz év múlva.]
– Részt vesz még Szent-Györgyi professzor valamilyen kutatómunkában?
– Ez a találkozás érdekes, meglepő élmény volt. Szent-Györgyi aztán meghívott az
Atlanti-óceánra néző villájába, röviden beszámoltatott tudományos eredményeimről, és
részletesen beszélt legújabb kutatásairól. Sohasem hittem volna, hogy idős kora ellenére
annyi ötlete, annyi merész elképzelése lehet. Rendkívül fegyelmezett életrend szerint dolgozik: kora reggel és este. Egyedül dolgozik, ugyanis Amerikában idős emberre nem bíznak nagy kutatási programot, még ha Nobel-díjas is. De nincs is szüksége erre, mert ötleteit – és ez a fontos – átadja valamelyik kutatócsoportnak, s aztán csak az eredményeket nézi át. [Igaz, egyedül dolgozott, de utána, ebben a periódusban NSZK-ból és más országokból önkéntes kutatók mentek, hogy vele dolgozzanak. – Honnan tudta meg? – Fox írta egyik levelében. Bioxál-problémákkal foglalkozik. Ez egy vegyszer, ami leköt bizonyos szabadgyököket.] Ugyanígy folytatja kutatómunkáját előrehaladott kora ellenére Vladimír Zworykin, a televízió feltalálója is. Jó ideig dolgoztam vele Miamiban, de őt főleg az új félvezetők érdekelték. [Zworykin, a televízió atyja, már meghalt. Az utóbbi időben inkább irányított. – Akkor miről beszélgettek? – Értett az elektronikához, a képalkotáshoz, a fotoexcitációhoz, millió dologhoz, ami mind kapcsolódik az élet eredetéhez és a szintetikus fotoszintézishez is.]
– 1975-ben tért haza. Ezután mivel foglalkozott?
– Értékesítettem amerikai tapasztalataimat, részint a szerződéses kutatásainkban,
amelyeket főként a săvinești-i kombinát kötött le, részint az élet eredetének kutatásában.
Ez utóbbit szoros együttműködésben folytatjuk az amerikai kutatókkal. így került sor
1976-ban az első román-amerikai plazmapolimerizációs szemináriumra. Jól sikerült az
összejövetel, az amerikaiakat nagyon érdekelték az eredményeink, és persze mi is sokat
tanultunk tőlük. Elég, ha annyit mondok, hogy sehol Európában egyszerre nem gyűlt
össze annyi amerikai polimerkémikus, mint 1976 őszén Iași-ban. Akkor született meg
egy hosszú lejáratú román–amerikai kutatási szerződés megkötésének gondolata, amit
nemrég hoztunk tető alá. [Az együttműködés az említett formában zajlik.]
– Most min dolgozik?
– 1978 őszére az Amerikai Vegyészek Társasága megszervezi a polimerkémikusok első
nemzetközi kongresszusát, s ezen természetesen szeretnénk komoly eredményekkel
jelentkezni. Mert a rendezvény már a polimer-kutatás önálló tudományággá fejlődését
jelzi.
– Miről nem beszéltünk, amit fontosnak tart eddigi munkásságában?
– Azonkívül, hogy nagyon sokat köszönhetek mesteremnek, Simionescu akadémikusnak, hogy kiváló kutatási, közlési és együttműködési lehetőségeim voltak indulásomtól fogva, nem beszéltem valamiről, ami nem volt kevésbé fontos: a családomról. Feleségem, Ildikó és két kislányom nélkül, azt hiszem, nem sokra vittem volna. Lehet, hogy ez valamilyen fanatikus családvédő szólamnak tűnik, de bárki megértheti, aki olyan messzire került a szülőfalujától, mint én. [Mindez továbbra is érvényes. Kinga és Ágnes azonban megnőttek, egyre gyakrabban gondolok líceum utáni jövőjükre. Érthető, nem?]
[– Egy szót sem szólt az Originea vieții című, Simionescu akadémikussal írt könyvük-
ről. – A könyv ötlete már régebben megszületett. A múltkor nem beszéltünk róla, mert előbb meg kellett védeni az elméletet. Csak ezután következhetett az egész összefoglalása. Úgy akartuk megírni, hogy bárki, elejétől végig követhesse mindazt, amit csinálunk. A könyvet először angolul írtuk meg, azt szerettük volna, ha angolul és románul, ugyanabban a kötetben jelenik meg. A külföldi kutatókra gondoltunk. Aztán úgy döntöttünk, hogy mégis jobb, hogy románul jelenik meg előbb. A cím túl érdekfeszítő. Gondolom sokaknak csalódást okozott a sok diagram. De ha elolvassák a bevezetőt és a végét, biztos megértenek olyan dolgokat, amelyeket talán ezelőtt másként magyaráztak. Úgy tűnik, hogy a szakembereknél sikere volt a könyvnek. Nemrég itt járt egy szovjet akadémikus. Nagyon szépen beszélt a könyvről. Lefordítják oroszra. Már dolgozunk a következő köteten. Ez a szintetikus fotoszintézisről szól. Ebben azt tárgyaljuk, hogy miként lehet napenergiáival vegyi úton a vizet hid-
rogénné és oxigénné átalakítani. A hidrogént tekintjük a jövő energiahordozójának, ugyanis égetése nem okoz szennyeződést. Nem az aggaszt, hogy a hagyományos energiahordozók kimerülőben vannak, mert a tengerfenék alig kihasznált. Viszont aggasztó az, hogy a nehézipar, a kemény technológia rengeteg széndioxidot hoz létre, ami azért veszedelmes dolog, mert nagy mennyiségben felgyűlve létrehozza az úgynevezett „melegház-effektust”. Ez pedig visszafordíthatatlan felmelegedést idéz elő, annak minden következményével. Az új energiaforrás – a hidrogén – azt kizárná. Nem részletezem, el kell majd olvasni a könyvet.]
A beiktatott szövegrészek a Rostás Zoltán: Kevés elemből komplikált szerkezet. Dénes
Ferenccel az élet eredetének új elméletéről című korábbi interjúból valók.
A Hét, 1984. március 22., 9. o. (XV. évf. 13. sz.)
