Még jól emlékezhetünk a 2020. augusztusi belarusz elnökválasztásra és annak drámai következményeire. Belarusz fellázadt Alekszandr Lukasenko elcsalt győzelme ellen. A Twitteren számos felvétel bukkant fel a történtekről, szinte élőben láthattuk azt, hogy az ország egy emberként lépett fel az igazságért, majd ahogy a karhatalmisták döbbenetes kegyetlenséggel fojtották vérbe a békés megmozdulásokat. A remény, hogy sok rendőr és katona átáll a nép oldalára, hamar megdőlt. Az egyik legdöbbenetesebb felvétel egy fogda közelében készült: még a falakon túl is hallani lehetett a fiatal fiúk és lányok sikolyát. Válogatott eszközökkel kínozták meg őket. Lukasenko ugyan az elnökválasztásig még az EU-hoz is próbált közeledni, ez a néhány hét végképp megmutatta, hogy a minszki rezsimmel nem lehet tárgyalni, mivel Európa utolsó (?) diktátora csak az erőszak, a brutalitás nyelvén ért. Lukasenko azóta Putyin vazallusa lett.
Itt, Magyarországon, kénytelenek vagyunk napról napra szembesülni azzal, hogy a kormányzat ezekhez a véreskezű diktátorokhoz dörgölőzik. Folyvást azt gondoljuk, ennél nincs lejjebb, de a külpolitika irányítóinak sikerül újra és újra szégyent hozniuk az országra, most éppen azzal, hogy az elcsalt választások óta az EU-ból egyedüliként a magyar nagykövet átadta megbízólevelét Belaruszban, megcsúfolva ezzel a demokráciát és mindazokat, akik vértelen eszközökkel lázadtak fel azért, hogy ők is Európa részei legyenek és ne egy brutális rezsimé.
Magyarország a diktatúrák barátja lett, ezzel megtagad minden olyan értéket, ami európaivá teszi. Ami különösen szomorú, hogy a külpolitika irányítói szándékosan teszik ezt. S ami ennél is elkeserítőbb: meg is tehetik, mert a társadalom egykedvűen szemléli a szégyenletes húzásokat. Az erkölcsi romlásnak még nincs vége, mert azok is csak hallgatnak, akiknek ilyen kérdésekben kötelességük lenne megszólalni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. október 3-án.