Sajátos megjegyzést tett a magyar kormányfő idei évértékelőjében. Azok, akik a magyar jogállamiságot kifogásolják, „jogállamisági dzsihádot” folytatnak, ellenük „erőt kell mutatnunk.” Orbán Viktor ezzel előre beárazta azt, hogy a kormány súlyos vereséget szenved az Európai Bíróságnál, ami be is következett.
Az EU történetének egyik legfontosabb és magyar szempontból messze a legsúlyosabb döntését hozta meg az uniós testület. Hivatalosan is kimondták ugyanis, hogy azok az országok, amelyek nem lépnek fel a korrupció ellen, vagy ahol a kormányzat befolyása alatt működik az igazságszolgáltatás – tehát nem működik a hatalmi ágak szétválasztásának elve -, azoktól elvehetik az uniós támogatások szétosztásának jogát.
Régóta tudjuk: az Európai Unió alapító atyái nem voltak felkészülve arra, hogy egy ország már az uniós közösség tagjaként megy szembe a demokratikus alapértékekkel és lopja szét a közös vagyont. Ezért az EU működési mechanizmusába nem is építettek be olyan biztonsági rendszert, amely megakadályozná a hasonló eseteket. Magyarország és Lengyelország éppen ezzel élt vissza. A politikai akarat sem volt meg az EU részéről arra, hogy keményebben lépjenek fel ezen államok ellen, Németország nem akart túl messzire menni velük szemben.
Az utóbbi években azonban megváltozott a széljárás az EU-ban. Az Unió nettó befizetői, elsősorban az északi államok, mind többször tették fel a kérdést, miként fordulhat elő, hogy az adófizetőik pénzét más uniós tagállamok diktatórikus intézkedéseikre fordítják. A nyomás hatására Berlin is beadta a derekát, így megszületett a jogállamisági rendelet. Ezt támadta meg Varsó és Budapest az Unió bíróságánál. De ez csak időhúzás volt, amit bizonyít, hogy Magyarország arra sem volt hajlandó választ adni a bíróságnak, mit ért jogállamiság alatt.
Pedig a kormány nagyon is jól tudja, mit takar a kifejezés. Emiatt alakítgatják folyamatosan úgy az alkotmányt, a választási rendszert, a médiatörvényt – és még hosszasan sorolhatnánk –, ahogy nekik jó. Ezért kerültünk az EU szégyenpadjára, és emiatt tartunk ott, hogy a lakosság egy része elnéző mosollyal veszi tudomásul, ha a kormányhoz közel álló oligarcháknak játsszák át az ország vagyonát.
Az ítélet végrehajtására ugyan még néhány hónapot várni kell, de túlmutat önmagán, hiszen Varsó és Budapest fontos ítéletek végrehajtásával maradt már adós, s a lengyel alkotmánybíróság még az uniós jog elsőbbségét is kétségbe vonta a nemzetivel szemben. Ám most pénzmegvonás várhat a jogállamiságot semmibe vevőkre.
Jól tudjuk, mi következik: a Brüsszel elleni támadások, a kettős mérce emlegetése, a közös uniós állásfoglalások megtámadása, vétója, a „harc”. Sokan el is hiszik, hogy „Brüsszel” ellenség. De mindez nem változtat azon a tényen: történelmi vereséget szenvedtünk, mert megint a rossz oldalra álltunk.
Az ellenzék felelőssége is, hogy ezt az esélyt úgy aknázza ki: azok is megértsék a döntés súlyát és azt, milyen sorozatos jogsértések miatt született meg, akik a propaganda-zuhatagban nehezebben látják meg az összefüggéseket.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. február 17-én.
