Több filmben is láthattuk a jelenetet, amint egy városrész lángokban áll, épületek robbannak fel, de egy illetékes kiáll és a teljes rémületben fejetlenül menekülő embereknek higgadtan ezt mondja: nincs itt semmi látnivaló. Hasonlóképpen kezeli az úgynevezett magyar diplomácia a Wagner zsoldosainak lázadását. Mintha mi sem történt volna, minden megy a régi kerékvágásban. Sokáig egyetlen szóval sem kommentálta a külügyminisztérium a helyzetet, majd azt közölték, szorosan nyomon követik az eseményeket.
Nincs is ezzel semmi gond, mi mást mondhattak volna, de miközben más uniós országokban ezt a helyi külügyi tárca a közleményt magától hirdette ki, nálunk ez a rövid mondat csak a Tassz orosz hírügynökség kérdésére hangzott el. Nem hallhattunk a Brüsszellel és az Egyesült Államokkal szemben annyira bátor külügyminiszterünktől egyetlen olyan megjegyzést sem, amely arra utalt volna, hogy Oroszország működésképtelen állammá vált, mert azért lássuk be, nehéz elképzelni, hogy mondjuk az Egyesült Államokban, hogy egy magánhadsereg lázadást szít, majd ellenállás nélkül halad a Fehér Ház felé. Ehhez hasonlóra csak a leggyengébb lábakon álló banánköztársaságokban lehet példa.
Később aztán minden helyre került Oroszországban, Jevgenyij Prigozsin és fegyveresei visszavonultak, elhárult a katonai hatalomátvétel veszélye, hétfőn már oly szépnek tűnt minden, még Putyin is megszólalt, bár erős vezetőnek éppenséggel nem tűnt. De sebaj, Szijjártó Péter már büszkén közölte, hogy hétvégén folyamatosan egyeztetett vele az orosz és a belarusz vezetés is. Valóságos hősként tűnt fel, s hamarosan talán azt is olvashatjuk a kormányzati propaganda termékeiben, hogy valójában a magyar ellenzék állt az egész orosz lázadás mögött. Sőt, a mai magyar bizarr – azaz bocsánat, „keresztényi” – világunkban azon sem csodálkozhatnánk, ha a „háborúpárti” plakátokon Gyurcsány, Márki-Zay és a többiek arcképe mellett Prigozsiné is megjelenne. Ami különösen jellemző az országra: sokan ezt is képesek lennének elhinni.
Miniszterelnökünk is megszólalt, mindenkit megnyugtatva: nem lesz változás a magyar külpolitikában. Nem is várhattunk tőle mást. Ez a mai kormányzat képtelen egy Nyugat-orientált külpolitikára, számunka a minta továbbra is egy háborús bűnös, aki kegyetlenül verette szét a rendőrséggel az ellenzéket, de annyira erőtlenné vált, hogy viszont azokat dicsérettel illeti, akik zendülést hajtottak végre az orosz vezetés ellen. Mi kitartunk Putyin és Lukasenko mellett. Az eddig sem zavarta a magyar diplomácia vezetőit, hogy diktátorokkal barátkozik, de most már azt is elmondhatjuk: olyanokhoz ragaszkodunk váltig, akik igazi vesztesek. Mert Oroszország nem csak a háborúban számíthat vereségre, hiszen a belső konfliktusok a háború menetét is befolyásolhatják, hanem Putyin már saját honfitársai szemében sem erős vezető.
Igaz, a magyar vezetés számára az az erős, aki önkényes rendszert alakít ki, s nem az, aki kompromisszumokra épülő, prosperáló országot akar építeni. Ez a legnagyobb különbség Nyugat és a putyini Kelet között. Nagyon ideje lenne felébredni, de lehet, hogy már túl késő.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. június 28-án.
