Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve. Aki nagyvenévesen még mindig kommunista, annak nincs esze – így hangzik az állítólag Winston Churchilltől származó mondás. Rendkívül aktuális ez az aforizma: sokan fiatalon hittek a kommunista idealizmusban, de hamarosan felismerték, hogy az ideológia egy felülről irányított, totalitárius rendszert takar, aminek a fenntartása a hatalomban lévők érdeke.
Sokan élhettünk még a kommunizmus előszobájában, ki többet, ki kevesebbet, s bár vannak, akik nosztalgiával emlegetik az akkori érát, abban azért talán a többség egyetért: nem akarunk diktatúrában élni, egy olyan rezsimben, ami ellenségnek kiáltja ki azokat, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy felülről diktálják. Ezért is volt ijesztő Vlagyimir Putyin szerdai beszéde. A társadalom szükségszerű megtisztításáról beszélt, „árulókról”, akik nem értenek egyet az államhatalommal. Mondta ezt az, aki értelmetlen háborút indított Ukrajna ellen, és több ezer civil halála szárad a lelkén.
A totális diktatúrák között nincsen különbség. Attól, hogy egy rezsim szélsőségesen nacionalista és jó viszonyt ápol az egyházzal, még semmiben sem különbözik az úgymond kommunizmustól. Ezért is volt elkeserítő olvasni azokat a kommenteket, amelyek a fideszes Németh Zsolt Facebook-bejegyzése alatt gyűltek. A frakcióvezető-helyettes nemcsak békét követelt, hanem azt is írta: „Ruszkik haza”. Nem tudom, hogy a kommentelők mennyire képezik le egy adott csoport véleményét, de elkeserítő volt látni, hogy az elszánt orbánisták hogyan mentegették egy fideszes korifeussal szemben is a hazug diktátort.
Bár szüleinktől, nagyszüleinktől sokat hallhattunk 56-ról, most sokan éppen ennek a szent szellemiségét tagadják meg, amikor felmentenek egy diktatúrát. Most tapasztalhatjuk meg igazán, mennyire sérült a társadalom egy része az álságos propaganda hatására.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. március 19-én.