Az elmúlt évek egyvalamire megtanítottak bennünket: az előttünk álló éveket nem lehet a múlt linearitása alapján megjósolni. Bármikor adódhat egy olyan nem várt fordulat, ami felülírja a múlt alapján a jövőre vonatkoztatott elképzeléseinket.
Sokáig teljesen magától értetődő volt, hogy a jövő áprilisban esedékes francia elnökválasztás „döntőjét” Emmanuel Macron hivatalban lévő elnök vívja majd a populista Marine Le Pennel. Aztán feltűnt a politikai palettán egy az utóbbi politikust is jobbról támadó „csillag”, Éric Zemmour, akit hathatósan támogat egy médiaház, s akár egykor Sivio Berlusconi, akár Donald Trump, de akár Boris Johnson felemelkedéséből tudjuk, hogy a féktelen médiatámogatással mi mindent lehet elérni.
Emmanuel Macron kedd esti televíziós szereplésével eldördül a startpisztoly, az elnök megkezdte a kampányt. Elvileg tényleg minden mellette szól. A közvélemény-kutatások szerint bármely szélsőjobb jelöltet legyőzné. A gazdasági adatok rég nem látott módon imponálóak. 2021-ben mintegy hét százalékkal emelkedik a GDP, ami 1969 óta a legmagasabb emelkedés. A munkanélküliség nyolc százalék alá került, ami tizenöt éve a legalacsonyabb szint. A járványkezelés is irigylésre méltó, magas az oltottak aránya, s az elnök tovább folytatja a szigoron alapuló irányvonalat.
Mégsem mondhatjuk azt, hogy Macron rajt-cél győzelmet arat. A jobboldal, beleértve a populistákat, mesterségesen tartja terítéken a bevándorlás kérdését, hogy félelemben tartsa az embereket. A lakosság aggodalmait a magas energiaárak is előidézik, Macron ennek ment elébe azzal, hogy új típusú atomerőművek építését is bejelentette, miközben megbízatása elején még a nukleáris energiával való lassú szakítást szorgalmazta.
Macron eddig profi módon uralja a közéletet, s csak remélheti, hogy nem lesz egy váratlan krízishelyzet áldozata.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. november 11-én.