Hogy itthon mennyit „alakítgatták” az emberek gondolkodását, jól jelzi: ma már fel sem merül a kérdés, mit keres a magyar miniszterelnök a Türk Tanács csúcstalálkozóján. Magyarország 2018-ban vált megfigyelői státuszban a szerveződés tagjává. Bár elviekben a törökkel rokonságban lévő népek csoportjáról van szó, s nyelvészeink szerint a magyar a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik, miniszterelnökünk ilyen apróságokkal mit sem törődve öt éve Kirgizisztánban deklarálta, a magyar „egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban”.
A megfigyelői státusz gyakorlati hasznáról olyan nagyon sokat azért nem mondhatunk el, bár nemrég kazah rokonaink utcát neveztek el Petőfiről, de általános műveltségünk mindenképpen gyarapodott a türk népekhez való közeledés óta, hiszen 2019-ben miniszterelnökünk épp a Türk Tanács ülésén jelentette ki: sok magyar ereiben folydogál kipcsak vér. Vélhetően ekkor döbbent rá megannyi honfitársunk arra, hogy ez a kifejezés addig vészesen hiányzott a szókincséből. S különben is, a kun szócska annyira hétköznapian hangzik.
Kipcsak vérünk – már aki ezzel tényleg büszkélkedhet – valóban különleges életérzést ad. Orbán Viktor még 2015-ben, a kazah fővárosban azt mondta: „származásunk alapján mégiscsak idegenek vagyunk, ha Brüsszelbe utazunk. Ott ugyanis nincsenek rokonaink. Ám, ha idejövünk, Kazahsztánban vannak rokonaink. Az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni”.
Külügyminiszterünk is sokkal szívesebben mozog a varázslatos keleten, s nem csak Moszkvában vagy Minszkben: 2019 októberében, amikor az uniós országok a Törökország elleni fegyverembargóról tárgyaltak, Szijjártó Péter frappáns módon éppen a Türk Tanács ülésén vett részt az azeri fővárosban.
Hogy ki hol érzi otthon magát, ez mindenkinek a magánügye. De tény, most több figyelem vetül a Türk Tanácsra, bár nagy kérdés, hogy geopolitikai szempontból jó ötlet-e éppen a jelenlegi helyzetben, a közel-keleti háború árnyékában részt venni ezen a csúcson. Izrael és a palesztinok a külpolitika minden rezdülésére érzékenyen reagálnak. Izrael például nagyon megorrolt Németországra amiatt, mert múlt pénteken tartózkodott azon az ENSZ Közgyűlésben tartott szavazáson, amelyen azonnali tűzszünetre szólították fel a harcoló feleket a gázai háborúban. Magyarország itt tizennégy másik állammal, köztük az Egyesült Államokkal együtt nemmel, tehát Izrael érdekei szerint voksolt, amit minden bizonnyal elégedettséggel vett tudomásul Benjamin Netanjahu kormánya. Azt viszont már kevésbé érthetik Izraelben, hogy érezheti magát otthonosan miniszterelnökünk abban a Türk Tanácsban, ahol minden „belsős” tag – Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán – igennel, tehát a palesztinok mellett szavazott az ENSZ-ben.
Sokszor hallottuk már, hogy mi a béke pártján állunk az ukrajnai háború kapcsán, de e válságban már nemigen lavírozunk a két oldal között, egyre nyíltabban támogatjuk a Kremlt. A közel-keleti helyzet bonyolultabb: itt egyensúlyozni kell, ami mind nehezebb lesz. A szerencsénk az, hogy az EU sem nagyon tudja, miként vágja át ezt a gordiuszi csomót.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 4-én.
