A nagyhét kezdetén felolvasott Evangéliumokban a főszereplő még Júdás volt. Krisztus elárulója a sötétség megtestesítője. Mi vezérelte őt? Meggazdagodni akart? Vagy nem értette meg, valójában mit jelent Krisztus királysága, és egy világi hatalomátvételt kívánt kikényszeríteni? Örök költői kérdések. A sötétséget azonban a nagyhét folyamán felváltja a feltámadás világossága. A sötétség és a világosság egyfajta keretet ad a szenvedéstörténetnek.
Sötétség, árulás, világosság, feltámadás. S még az ünnepkörhöz köthető fontos érték, a megváltás, illetve megbocsátás. Isten azért küldte Krisztust, hogy megváltsa az emberiséget bűneitől.
Manapság sokat hallhatjuk ezeket az értékeket, álszent, önkényes módon értelmezve őket. S nem csak azoktól, akik a kereszténység bástyáinak nevezik magukat. Nem csak a kormány illetékesei csúfolják meg a vallást, hanem sajnos sokszor azok is, akiknek éppen az lenne a feladata, hogy elmagyarázzák, Krisztus miért vállalta a kereszthalált, melyek a nagyhét legfontosabb üzenetei, s miként tudjuk kamatoztatni ezeket a mindennapi életünkben.
A Tízparancsolat teljességgel feledésbe merült. Alig akad közülük olyan, amit megtartanának. „Isten nevét hiába ne vedd!”, mondja a második parancs, miközben az ő nevében követnek el bűncselekményeket, mentegetnek pedofil bűnelkövetőket. „Ne lopj!”, hangzik a hetedik, pedig itthon már az ország majdnem teljes vagyonát szétlopkodták. „Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!”, mondja a nyolcadik parancsolat. A hazugság mindennapjaink része, ocsmányságok sora dől a kormánypárti médiából, folyvást megalázzák, lejáratják éppen aktuális politikai ellenfeleiket becstelen módon. „Mások tulajdonát ne kívánd”, hangzik a tizedik. Erre csak annyit mondanánk: no comment.
A közelmúltban egy népszerű pap, egyetemi tanár mondta egy prédikációjában: az egyház nem a legszebb napjait éli. Európa elfáradt, de az is lehet, kontinensünk az egyházba fáradt bele. Itthon különösen jól érzékelhetjük az egyház válságát. Nem a tartalom számít, hanem a külcsín. A júdáspénz előbbre való a lelkek ápolásánál.
Balog Zoltán viselkedése nem csak a református egyházat érinti, a katolikus egyház megítélésére is kihat; sok katolikus érzi úgy, egyházuk egyes vezető személyiségei nem képviselik hitelesen mindazt, amiben hisznek. Balog a kegyelmi botrány áldozataitól nem kért bocsánatot, csak Istentől és egyházától. A megbocsátásra hivatkozik, ami a húsvéti üzenet teljes félremagyarázása: a megváltás nem azért történt, hogy utána bárki nyugodtan vétkezzen. Balog olvasatában még szinte erény is a bűn elkövetése, hiszen Isten úgyis megbocsát, azokat pedig nem is kell megkövetnünk, akiknek ártottunk.
Az egyház arra tanít bennünket, fedezzük fel a mindennapi életünkben Krisztust. De a lelki megtisztulást nem csak a hívőknek kell elvégezniük. Az egyházaknak is a krisztusi utat kellene követniük, s nem egy földi hatalmat szolgálniuk: ha a sötétség oldalára állnak, azzal saját értékrendjüket tagadják meg. Komoly károkat okoznak nem csak maguknak, azoknak is, akik nem csak szavakban keresztények.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. május 28-án.