Parragh László azt találta mondani egy minapi konferencián elképedt hallgatóságának: „A versenyképességünk alapja ma még mindig az olcsó munkaerő. Van, aki ki meri mondani, van, aki nem, de ez még mindig egy lényeges eleme”. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nem csupán az Orbán-kormány gazdaságpolitikai alapvetését ismertette kegyetlen őszinteséggel, miközben megindokolta, a kamara miért nem támogatja az uniós minimálbért. A miniszterelnök bizalmasaként is ismert MKIK-elnök a rezsim működésének lényegét tárta fel nekünk beszédében.
Azt eddig is tudtuk, hogy Parragh minden eszközzel akadályozná a társadalmi mobilitást hazánkban, hiszen szegénysorban élő, ám ragyogó elméjű fiataljainkat is az összeszerelő-üzemek gyártósoraihoz terelné felsőoktatási intézmények helyett. Ez nem csupán a jelenlegi kormányzat sokszor emlegetett és zsigeri szociális érzéketlenségével magyarázható.
A képzetlen, olcsó munkaerő tömeges előállítása egyúttal az Orbán Viktor számára kedvező külpolitikai klíma kialakításának eszköze volt az elmúlt tizenkét esztendőben. A Merkel-éra berlini kabinetjei ugyanis a német nagytőke igényeinek megfelelően jártak el, amikor a hazánkba telepített cégeik számára biztosított olcsó magyar munkaerőt azzal honorálták, hogy akadályozták az Orbán autokratikus törekvései miatt meghozott brüsszeli szankciók tényleges kivetését Budapestre. Kizárólag ezért ömölhetett az uniós pénz több mint egy évtizeden keresztül a magyar kormányfőnek kedves oligarchákhoz, s ezért építhette le Orbán Viktor zavartalanul a hazai jogállamot.
Mint Parragh László szíves közléséből most megtudhattuk, Orbán Viktor kormányzata továbbra is a nyugati vezetők rosszul értelmezett pragmatizmusától reméli külpolitikai mozgásterének fenntartását.
Az MKIK elnökének ominózus beszédéből az is kiviláglik, ugyan mi alapozta meg egy nagyravágyó akarnok teljhatalmát a „fülkeforradalmat” megelőző évtizedben. Hogyan is mondta Parragh? Van, aki ki meri mondani, van, aki nem. Az Orbán Viktort választásokon legyőző Medgyessy Péter ki merte mondani 2003. augusztus 20-án: „A hagyományos jóléti államok kora lejárt.” Medgyessy tragédiája, hogy nemcsak a nagytőke kényszerítette a szociáldemokrácia ideológiai tablójától való eltávolodásra, hanem pártjának koalíciós partnere ugyancsak, mely a közjogi liberalizmus mellett eléggé el nem ítélhető módon felvállalta a neoliberális gazdaságpolitika képviseletét is.
Persze nem hungarikumról van szó, Blair és Schröder példáját világszerte számos baloldali formáció követte. Hazánkban azonban a baloldal hitelességi válsága egyenesen egy sajátos tekintélyelvű rendszer kiépítésébe torkollott. Ez a rezsim persze nem lacafacázik egyeztetésekkel, társadalmi konszenzus kialakításával. Erővel érvényesíti a nagytőke érdekeit, miként azt Parragh László nyilvánosan elismerte az uniós minimálbér kamarai elutasításával.
S amibe egy baloldali kabinet garantáltan belebukna, azt a magyar társadalomnak az úgynevezett „közmédia” által félretájékoztatott többsége simán megbocsátja Orbánnak.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 8-án.