Ugyan a tavalyi magyar parlamenti választás előtt teleplakátolták az országot azzal: ha az ellenzék győzne, háborút hozna az országra, valójában az, aki manapság meghitt adventi békességet szeretne maga körül, egy a társadalmi megbékélést és a közjót szem előtt tartó államot, ne Magyarországot válassza letelepedése első számú céljaként. Több mint tizenhárom éve a magyar lélek elleni folyamatos háború zajlik, plakátok, törvények, döbbenetes intézkedések, gyűlöletkeltés formájában. A „döntő” csatára buzdító dobpergés lármája egyetlen pillanatra sem szűnt meg, s bár lett volna időnk megszokni ezt a folyamatos alapzajt, a békességre törekvő énünk képtelen függetleníteni magát a kellemetlen dübörgéstől. Babits Mihály oly költőien írta le Miatyánk című versében: „Miatyánk ki vagy a mennyekben, harcokban, bűnökben, szennyekben, rád tekint árva világod: a te neved megszenteltessék, a te legszebb neved: Békesség!”
Permanens harc zajlik a nemzettudat ellen. Azt szeretnék, hogy folyvást harci díszben virítson az ország, de sokan nem hajlandóak magukra ölteni a képzeletbeli uniformist. Ők a nép ellenségei. De nem csak ők, hanem most éppen az Európai Bizottság, illetve Ukrajna. Egyvalaki azonban sosem bukkant fel az ellenségek listáján, az agresszor állam vezetője, akinek lelkén emberek százezreinek halála szárad.
Vajon miért? – kérdezgetjük már sok-sok év óta. Mi a nagy titok? Most éppen azzal állunk a Kreml urának szolgálataiba, hogy elutasítjuk a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. Miniszterelnökünk levélben kérte Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, fel se vegyék a jövő heti uniós csúcs témái közé a kérdést. Ezzel majdnem minden uniós országot magunkra haragítunk, de már mintha – ördögi mosollyal az arcunkon – hencegnénk is azzal, hogy számunkra az a bizonyos másik úr a minta. Nem is nagyon tagadjuk, hogy eddig sem a kárpátaljai magyarság iránt érzett mélységes aggodalom miatt tettünk keresztbe Ukrajnának, hanem ugyanazért, amiért Svédország NATO csatlakozását is akadályozzuk.
Látszólag a nemzetközi körülmények is nekünk kedveznek. A gázai háború árnyékában jóval kevesebb reflektorfény vetül az ukránok túlélésért folytatott küzdelmére, lelassultak a nyugati fegyverszállítások Kijevnek, s Volodimir Zelenszkij elnök sem beszél már a Krím visszafoglalásáról, hanem elismerte: védekező háborúra rendezkednek be. S akkor nem beszéltünk a holland választásról, miniszterelnökünk jó barátja, Geert Wilders győzelméről, a populista pártok európai-, sőt világszintű megerősödéséről, Donald Trump kedvező közvélemény-kutatási adatairól a jövő novemberi amerikai választás közeledtével. Mennyi jó előjel! Brüsszel még a végén Budapestre költözik…
A lázálmok egyre gyakrabban térnek vissza. A csatába hívó dobpergés zaja megint hangosabb. Mind többször meglegyinti arcunkat a fagyos keleti szél. Sűrű köd előttünk, nem látjuk az utat. Lépdelünk előre, pedig tudjuk, oly közel a szakadék. Nem, ez nem lehet a valóság, csak rémálom! Magunkhoz térnénk, de valami megmagyarázhatatlan erő visszatart. Ahogy Juhász Gyula írta: „Álmodni tudtál, felébredni nem.”
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. december 6-án.