A menekültválság még évtizedekig napirenden lesz Európában, részint az afrikai demográfiai robbanás miatt. Hiába próbálja jobban védeni a határait az EU, hiába születnek megállapodások harmadik országokkal, sok migráns megtalálja a módját, hogy eljusson az Unióba. A lengyel ellenzék számára fejtörést okozott a kampányban, hogyan viszonyuljon a kérdéshez: még keményebb menekültpolitikát szorgalmazzon, mint Kaczynskiék? Nagy változás akkor sem várható Varsó hozzáállásában, ha Donald Tusk kerül hatalomra, amint a leendő kormányfő ezt a minap világossá is tette.
S hogy viselkedjen a magyar ellenzék? Jól tudjuk, e téma „felkarolásának” köszönhető a jobboldali populista pártok felemelkedése, hiszen a lehető legegyszerűbb stratégia a bűnözésért, minden negatívumért a külföldieket okolni. Kis befektetéssel komoly politikai előnyökre szert tenni a gyűlöletkeltés politikájával.
A probléma távolról sem újkeletű. Nagy szükség volt külföldiekre a második világháború után a kínzó munkaerőhiány miatt, de a lakosság akkor sem örült a máshonnan érkezőknek. 1945-től után Franciaország és Belgium pofonegyszerű megoldást talált: több százezer német hadifoglyot dolgoztattak. Ám 1948-ig az összes német foglyot el kellett engedni, nem kis amerikai nyomásra. A „bennszülött” lakosság már akkor is idegenkedve tekintett a nem európai munkavállalókra, így a belga hatóságok már 1947-ben az észak-afrikaiak kiutasításáról döntöttek és egy államilag ellenőrzött bevándorlást hagytak jóvá.
Évről évre egyre több szakképzett munkásra volt szükség, az 1949-1950-es recessziós időszak kivételével. Franciaországban ezt az élet megoldotta azzal, hogy az ötvenes években tömegesen áramlottak az emberek Algériából anyaországba, amivel szemben a párizsi hatóságok tehetetlenek is voltak, mert francia állampolgárokról volt szó. A gazdaságilag mind erősebbé váló Németország egy sor állammal kötött különmegállapodást, több jugoszláv film témája volt, amint Németországból drága nyugati kocsival tér haza néhány napra Boszniába a külföldi vendégmunkás, a „gastarbajter”, össze is sereglett a szomszédság, de a csillogás mögött nem volt valódi tartalom, az illető gondolkodása ugyanolyan maradt, amilyen volt.
A visegrádi államok, élükön Magyarországgal és Lengyelországgal, 2015 után úgy tettek, mintha őket sosem érintené a munkaerőhiány, így következmények nélkül hangolhatják az embereket a „migránsok” ellen. Ám sikerült belesétálniuk a saját csapdájukba. A népességcsökkenés és egyéb gazdasági és szociális okok miatt ma már a két állam is rá van szorulva az olcsó külföldi munkaerőre. Itthon a kormány törvénykezési szemfényvesztéssel próbálja feloldani az ellentétet, de láthatóan az ellenzék sem tud mit kezdeni a kérdéssel. A minap egy DK-s polgármester figyelmeztette a fővárost arra, ne alulfizetett vendégmunkásokat alkalmazzon, hanem jólfizetett magyarokat. Ez jól hangzik ugyan, más kérdés, hogy nyitott kapukat dönget. Tény, nem könnyű megtalálni a megoldást a szabályozott bevándorlásra, de aligha az a jó irány, ha egy szemérmetlenül populista és álságos politikára populizmussal válaszolnak.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. december 4-én.