Még jócskán az általános iskolába jártam, amikor 1983-ban a szovjet légierő lelőtte a dél-koreai légitársaság járatát. Moszkva nem tudta letagadni a gép megsemmisítésének tényét, így a tőle megszokott módon álhírkampányba kezdett, ami itthon akkor is igen hatásos volt. Emlékszem, amint az eset után egy osztálytársam azt mondta, úgy hallotta, robotok utaztak a gépen. Persze szó se volt robotokról, a szovjetek 269 ártatlan embert küldtek a halálba, ám a tragédia tálalása mindent elmondott arról, hogyan működött az egész rendszer: váltig hazudni, mindenért a másikat okolni.
A hidegháború alatt a szovjet légierő tucatnyi nyugati repülőgépet lőtt le. A következő súlyos tragédia azonban jóval később, 2014-ben történt, amikor orosz szakadárok lőtték le a maláj légitársaság gépét, a fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel. (Az ügyben épp ma hirdetnek ítéletet a holland bírák, az áldozatok többsége holland volt.) A régi beidegződések ekkor is jól működtek: az oroszok mindent tagadtak, álhíreket terjesztettek, pedig a vizsgálat egyértelműen bebizonyította a felelősségüket.
Nyugati gépeket tehát már többször is lelőttek az oroszok, de olyanra még nem volt példa, hogy egy orosz gyártmányú rakéta NATO tagország területére zuhant volna le, ami kedden Lengyelországban, közel az ukrán határhoz most mégis megtörtént. Ez a fejlemény nem csak az észak-atlanti szövetség számára ér fel rémálommal, hanem az egész világ szempontjából egyenesen katasztrófa, hiszen ne feledjük: a NATO 5-ös cikkelye kimondja, ha egy tagállamát támadás éri, azt a NATO a szövetség elleni támadásként fogja fel. Így elkerülhetetlenné válna a háború az Egyesült Államok és Oroszország között, amelynek a bolygónkra gyakorolt következményeit előre sejthetjük.
A lengyelországi incidens megmutatta, milyen lélekjelenlétre van szükség az illetékes parancsnokok részéről ahhoz, hogy rögtön kiszűrjék, ellenséges támadásról, vagy szerencsétlen fejleményről van-e szó. Most kezdettől fogva úgy tűnt, nem szándékos támadás történt, hiszen egy, az ukrán határ közelében, magánkézben lévő kis mezőgazdasági terület nem számít stratégiai fontosságú célpontnak. De ha a rakéta néhány száz méterrel, vagy néhány kilométerrel odébb, sűrűn lakott területen csapódott volna be, az jóval nagyobb kihívás lett volna a NATO számára.
A szövetség vezető személyiségei felelős módon viselkedtek, s kezdettől fogva arra intettek: nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a történtekből. A Kreml kezében lévő médiumok ugyanakkor ünnepelnek, mert Joe Biden amerikai elnök közlése szerint – az első állításokkal szemben – nem az oroszok által kilőtt rakéta zuhant lengyel területre, hanem az ukrán S-300-as légvédelem rakétája lehetett a bűnös, bár a végső vizsgálat eredményére még várni kell. Ha végleg bebizonyosodna, hogy az ukrán rakétavédelmi rendszer lövedéke csapódott lengyel területre, az még nem változtatna azon a tényen, hogy az esetért egyértelműen Oroszország a felelős, amely a lengyel határszakaszhoz közeli, dobrotvirszkai erőművet támadta. Természetes az, hogy egy ország a légvédelmi rendszerrel meg akarja védeni a területét, létesítményeit, vagy azt a lakosságot, amely a helyi infrastruktúra oroszok általi folyamatos támadásai miatt szörnyű tél elé néz.
Melyek a legfőbb tanulságok a NATO szempontjából? Először is az, hogy mihamarabb és minél gyorsabban fejleszteni kell az ukrán légvédelmet, amely egyébként már most is a fejlődés egyértelmű jeleit mutatja, hiszen az orosz rakéták mintegy nyolcvan százalékát semmisítette meg. Csakhogy egy tucat nem megsemmisített rakéta is nagy szenvedést okozhat a lakosságnak. A másik, hogy a NATO-nak tovább kell fejlesztenie saját légvédelmét és felderítő képességeit, hiszen semmi garancia sincs arra, hogy ne legyenek további hasonló incidensek, kivált egy elhúzódó háború esetén.
Az orosz reakciókból azonban kitűnik – s ez a NATO erejét is mutatja –, hogy a Kreml nagyon tart egy, a szövetséggel való konfrontációtól. Annyi realitás talán még maradt az orosz vezetőkben, hogy belássák: egy ilyen fejleménynek tényleg, kivétel nélkül, csak vesztesei lehetnek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 17-én.
