A nyolcvanas évek végén Angela Merkelnek állandó programja volt a szaunázás. Minden kedden pontban 18 órakor kezdte az elmaradhatatlan szeánszot. 1989. november 9-én mit sem sejtve ült be a gőzfürdőbe. Miután végzett, s kiment az épületből, nagy csődületre lett figyelmes: ezrek és ezrek lepték el a berlini utcákat. A szauna után az ilyenkor szintén megszokott sörözés helyett ő is a tömeggel tartott és megtörtént, amire oly régóta várt: ellenállás nélkül átsétálhatott Nyugat-Berlinbe – olvashatjuk a volt kancellárról két éve megjelent könyvben.
Merkel, aki ekkor még nem volt politikus, sok más honfitársához hasonlóan nem látta előre a berlini fal leomlását, lemaradt Günter Schabowski, a NSZEP akkori kelet-berlini első titkára legendás sajtótájékoztatójáról, s arról a jelenetről, amikor egy újságíró arról faggatta, mikor könnyítik meg az NDK állampolgárai számára a Nyugatra való kiutazást. Schabowskinak fogalma sem volt erről, mert ő maga nem is volt jelen a Politikai Bizottság e kérdéssel foglalkozó ülésén. Így – miután ijedten keresgélt az előtte lévő papírok között – kissé zavartan azt mondta, az intézkedés „ismeretei szerint” azonnal életbe lép. Ismeretei nem voltak helytállóak, de ez a tévedés is kellett a 20. századi történelem egyik legfontosabb eseményéhez.
Akkor úgy tűnt, igaza lesz az amerikai külügyminisztérium akkor ifjú munkatársának, Francis Fukuyamának, aki szintén 1989-ben megjelent tanulmányában arra a következtetésre jutott: a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének végpontja”, s a társadalmi fejlődés ezzel le is zárul.
Itt, Közép-Európában különösen jól érzékelhetjük Fukuyama tévedését, amit nyilván számtalanszor a nagy gondolkodó szemére vetettek már. A politológusok, elemzők csak a múlt linearitásából tudnak következtetést levonni a jövőre kivetítve. A kommunizmus hanyatlása, majd összeomlása után minden jel arra vallott, hogy a kapitalista demokrácia végső győzelmet arat. Ám a linearitás megszakadt: szeptember 11., majd az Egyesült Államok erőszakos „demokráciaexportja” és ennek következményei, az európai terrortámadások, a pénzügyi krízis, a megélhetési válság, Oroszországnak a múltba, a diktatúrába való visszafordulása, a szovjet nosztalgia felélesztésére való törekvés, Donald Trump őrjöngése, Kína imperialista megnyilvánulásai, az energiaválság, a populizmus erősödése mind-mind olyan fejlemények voltak, amiket senki sem láthatott előre.
A politológusok nem sejthették, hogy a berlini fal leomlása után a demokratikus világban új falak keletkeznek, amit nem olyan építőmesterek emelnek, mint akik hamar felhúzták a hidegháború szomorú szimbólumát. Olyan politikusok alkotása ez, akiket csak hatalmuk megtartása érdekel.
Az emberi gyarlóság sem látható előre, az egoizmus, amely újabb és újabb falakat emel. Egyelőre sötétben tapogatózunk, hogyan lehetne lebontani ezeket az „építményeket”. Pedig jó lenne megtalálni a gyógyírt, hogy a világ ismét a demokrácia, az empátia, a megértés felé forduljon, s ne az önzés falainak végeláthatatlan labirintusában tévelyegjen.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 9-én.