A zenéért valamikor nem pénzben, hanem természetben fizettek az emberek. Emberi természetben. Önkívülettel fizettek és áhítattal, örömmel és bánattal, érzelemmel és erkölccsel, erővel és gyengeséggel, harci kedvvel és szerelmes álmodozással, fegyelemmel és zabolátlansággal, törvénnyel és anarchiával.
Csak a hatalmasságok fizették meg pénzzel a zenészt és a zenét, így volt ez egészen a tizenhetedik századig, melynek folyamán aztán megjelennek az első fizetőközönségre alapozott operaházak és bérletrendszerű hangversenysorozatok. Ahogy az emberek megtanulták, hogy az idő pénz, éppúgy megtanulták azt is, hogy a hangok időbeli művészetéért is pénzzel illik ám fizetni, így ment ez mindaddig, amíg meg nem jelent a porondon a modern technika képviselője, a hanglemez.
A hanglemez s a vele rokonságot tartó újabb találmányok új helyzetet teremtettek. Az audiovizuális eszközök birtokában ugyanis úgy is vásárolhatunk zenét, ahogyan könyvet: immár nemcsak a helyszínen fogyaszthatjuk, hanem be is csomagoltathatjuk, haza is szállíthatjuk.
De, sajna, nem mindenki akart hanglemez-tulajdonos lenni, avagy nem mindenkinek tellett magánlemeztárra. Volt, aki beérte annyival, hogy lemezzene-bérlő lehessen. Számukra találta fel Wurlitzer a róla elnevezett expressz-automatát.
A wurlitzer nem mai csirke, jóval öregebb, mint a mikrobarázdás lemez és egyéb újdonságok: a hanglemez hőskorának egyik üzleti szellemben fogant vívmánya. Mert a wurlitzer nem több, mint egy üzleti érzékkel megáldott lemezváltós automata, mely csak akkor hajlandó működésbe lépni, ha pénzdarabot dobtak beléje a szórakozóhelyek vendégei.
A wurlitzer kitűnő kereskedelmi érzékkel rendelkezik: megméri a beléje dobott pénzdarab súlyát, átmérőjét, mágnesezhetőségét, rugalmasságát. De a wurlitzernek nincs zenei, nincs pszichológiai érzéke: nem méri az általa játszott zenedarab fajsúlyát, a hangerő kiváltotta stresszhatást.
A wurlitzer a zenére váltott pénz rendszerét a zenére váltott aprópénz rendszerével egészítette ki. Általa zenéhez is úgy juthatunk, mint cigarettához, frissítőhöz, információhoz, matematikai végeredményhez, telefonvonalhoz. Többé már nem a prímás tányéroz a vendég asztalánál, hanem a vendég önkiszolgálja magát a wurlitzer terült asztalkámjánál. A nótámat immár nem megrendelem a cigánynál, hanem pofonegyszerűen és a magam erejéből beprogramálom.
Hogy a wurlitzer miért nem specializálta magát az úgynevezett komoly zenére is? Azért nem, mert a wurlitzer disztingvál. Úgymond aprópénzért aprómuzsikát!
Megjelent A Hét III. évfolyama 46. számában, 1972. november 17-én.