A huszadik század utazó zeneművészének az előfutára, Liszt Ferenc élete alkonyán három központ – Róma, Weimar és Budapest – között osztotta meg magát, akárcsak manapság a Nyugat-Berlinben, Párizsban és Salzburgban zeneigazgató Karajan. Fiatalkorában széltében- hosszában vándorolta be Európát, magával cipelve az ujjtorna-szert, az utazó-zongorát, ezt a hangot nem adó, nem is különösen elmés (ma a weimari Liszt-múzeumban látható) szerkezetet, mely postakocsin szolgálta a világjáró virtuóz edzeni vágyó ujjait.
A szuperszonikus repülőgépek korában a zongorista nem hurcol magával ilyen, a motorikus reflexeket becsapó póthangszert; ma az utazás a gyakorlás szempontjából elhanyagolhatóan rövid, s a zenélő városok jobbnál jobb hangversenyzongorái kimeríthetetlen választékban lesik a művész óhaját. Paganini nomád utódjának persze továbbra sincs miért megválnia eredeti mesterhegedűjétől: Stradivarijával a hóna alatt érkezik meg a világ bármely táján élő hallgatóságához.
Az utazó karmesternek a legkönnyebb. Neki nem kell az ujjtorna, vezénylőpálcáját sem kell lélegzetállító összegekért bebiztosítania. Neki más természetűek a gondjai. Néhány nap alatt kell számára ismeretlen együttesekből kiharcolnia a maximumot, a minimumra csökkentenie a körülményekkel való megalkuvást. A sokfelé ellátogató karmester néha úgy könnyít magán, hogy magával viszi bejegyzéseivel ellátott zenekari szólamait, ezzel jócskán megrövidítve, leegyszerűsítve, célszerűsítve az előkészítő munkát a zenekarral; Carlo Zecchitől, Arvatole Fistaularitól láttuk ezt a gyakorlatias megoldást. Sok nagy karmester legszívesebben magával viszi az egész zenekart, az ő zenekarát; például Jevgenyij Mravinszkij, akit mi is hallottunk a 1eningrádiakkal.
Az énekes retteg a megfázástól, az időjárás meglepetéseitől. De azért ő is rengeteget utazik. Kénytelen utazni, különösen mióta a világ legjelentősebb karmestereinek, Herbert von Karajannak és Solti Györgynek a szemében is megbukott az úgynevezett hagyományos ensemble-opera rendszere, hogy az időleges meghívásokra, az állandóan elsőrangú vendégszereplésekre alapozó stagione-szisztéma kerüljön az érdeklődés középpontjába.
Köszönet a világ sok élelmes riporterének, hogy tudomást szerezhetünk róla: művészünk az év egyik felében új műsorát készíti, a másik felében utazik. Ennyi és ennyi időt tanításra fordít itt és itt, a többi alatt utazik. Ennyi és ennyi hónapon keresztül dolgozik emlékiratain vagy a zeneszerzésről, vezénylésről, gordonkázásról szóló könyvén, a többi alatt utazik. Utazik : hangversenyezni, előadásokat tartani, fesztiválokat megnyitni, megemlékezni, elbírálni, kitüntetést átvenni.
„Ádám, utazunk!”
Megjelent A Hét II. évfolyama 9. számában, 1971. február 26-án.
Rovat: A HÉT50