Bár több mutatóban is csúnyán beelőzte Románia Magyarországot az elmúlt években, azért még mindig számos olyan területet lehet azonosítani, ahol Románia lemaradása kifejezetten kínos nemhogy a régiós országokhoz, hanem a nyugati szomszédjához viszonyítva is. A társadalmi egyenlőtlenségeket tekintve például Románia messze nincs irigylésre méltó helyzetben, még akkor sem, ha az elmúlt két évtizedben kifejezetten nagy utat járt be a gazdasági felzárkózás terén. Mennyi értelme van az elmúlt időszakban megszaporodó „bezzeg Románia” típusú gazdasági összevetéseknek?
Ha a 2010-es évek elején arról kérdeztünk volna uniós állampolgárokat, hogy két szóban jellemezzék Romániát, valószínűleg a szegénység és a korrupció lettek volna a leggyakrabban használt szavak. Hogy az országról alkotott kép mennyiben változhatott az elmúlt évek látványos gazdasági felzárkózásának tükrében, arról csak találgatni lehet. Egyértelműen változtak viszont a számok és a gazdasági erőviszonyok: Románia ma már Lengyelország után a régió második legnagyobb gazdasága. Kissé száraz adat, de jól leírja a fejlődés ütemét, hogy a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP értéke 2010-ben még csak az EU-s átlag 53 százalékát érte el, ma viszont már 74 százalékon áll, mindössze egyetlen százalékponttal elmaradva attól a Magyarországtól, ahová bő két évtizeddel ezelőtt még vendégmunkásnak is érdemes volt elmenni.
A Reuters sokkal hétköznapibb példával mutat rá a fenti folyamatokra: ha ma egy román állampolgár meg szeretné vásárolni a Dacia legújabb családi autóját, a Joggert, akkor ahhoz húsz hónapnyi nettó jövedelmét kell félretennie. Ugyanez a szám egy átlagos jövedelemmel rendelkező magyar állampolgár esetében szintén húsz hónap.
Sok statisztika szerint tehát közel kerültek egymáshoz a két országot jellemző jövedelmi lehetőségek. Ebben a cikkben viszont mégsem a látványos felzárkózás tényére, hanem sokkal inkább Románia társadalmi és gazdasági szempontból igencsak szélsőséges képére mutatunk rá, és arra, hogy a „bezzeg Románia” típusú összevetéseket azért még érdemes óvatosan kezelni.
A bruttó minimálbérből nem kellene messzemenő következtetéseket levonni
Ugyan az ilyen összehasonlítások elvégzéséhez számos sokkal szofisztikáltabb adat van, az elején érdemes a minimálbér szintjével kezdeni, hiszen az elmúlt években a magyar sajtóban amolyan slágertéma volt a magyar és román minimálbér alakulásának hasonlítgatása. Érdekes kontraszt lehet, hogy a gazdasági felzárkózás kérdésére szintén kifejezetten érzékeny romániai média csak jókora visszafogottság mellett foglalkozott ezzel a témával, aminek több magyarázata is van. Az egyik legfontosabb mindenképpen az a 2018-as adóreform, amely miatt az alkalmazottak után fizetett munkaadói adóterhek is bekerültek a bruttó bérekbe, amivel tulajdonképpen a bruttó minimálbér mesterséges emelkedését idézték elő.
Ezért is van az, hogy bár az Eurostatos bruttó minimálbért mutató statisztikák alapján Románia 2022-ben tényleg megelőzte Magyarországot, ez a fejlemény azonban a két ország közötti eltérő adózási adottságok miatt még messze nem jelenti azt, hogy egy romániai, minimálbért kereső alkalmazott nominális nettó fizetésével jobb helyzetbe került volna, mint egy magyarországi.
A helyzetre néhány adózási könnyítés és az eltérő fizetőeszközök miatt nehéz általánosan érvényes számokkal rámutatni, de aktuális árfolyamokkal számolva:
- miközben januártól Magyarországon a bruttó minimálbér 232 ezer forintra (2936 lejre) emelkedett,
- a szakmunkás minimálbérként emlegetett bérminimum szintje pedig 296 400 forint (3772 lej),
- Romániában a bruttó minimálbér januártól 3000 lejre (237 069 forintra) nőtt.
Itt tehát tényleg előzés történt, lényegesebb viszont, hogy az adókötelezettségek és járulékok visszatartása után mekkora nettó fizetés marad a minimálbért kereső alkalmazottak zsebében. A különbség nem túl nagy, de ebben még mindig Magyarország tart előrébb:
- a magyar nettó minimálbér 154 280 forint (1952 lej),
- a nettó szakmunkás minimálbér 197 106 forint (2509 lej)
- Romániában viszont alacsonyabb a minimálbér nettója, 1898 lej (149 965 forint).
A számok persze különböző élethelyzetekben az adóleírások miatt változhatnak, ennek ellenére azt azért általánosan meg lehet állapítani, hogy Magyarországon a törvény által megszabott legkisebb teljes munkaidős fizetésért dolgozó személy bruttó munkabérének még mindig nagyobb arányát viszi haza, mint Romániában: míg utóbbi országban ez az arány 58 százalék, Magyarországon 66,5 százalék. Mindezt úgy, hogy a Romániában 2023 januárjában a hatóságok által meglépett minimálbér-emeléssel párhuzamosan még adókönnyítéseket is bevezettek.
A nettó átlagbérben nagyobb a különbség
A minimálbér szintje persze önmagában még nem sokat jelent egy ilyen összehasonlításnál. Még akkor sem, ha mindkét ország esetében kifejezetten magas azoknak a munkavállalóknak az aránya, akiknek a fentebb vázolt nettó minimálbérből kell gazdálkodniuk a hétköznapokban.
Romániai jellegzetesség, hogy a különböző hatóságok eltérő statisztikákat közölnek a dolgozók számáról: a román munkaügyi felügyelet adatai szerint 2022 őszén az 5,1 millió romániai munkavállalóból körülbelül 1,5 millió kapott minimálbért – ami egyébként jelentős előrelépés a korábban becsült 1,9 millióhoz képest, és elsősorban a mezőgazdasági ágazatban és az építkezési szektorban alkalmazott adókedvezményeknek köszönhető. Magyarországon ebben is enyhén jobb lehet a helyzet: a 4,7 millió foglalkoztatottból a Portfólió becslései szerint körülbelül 1 millió magánszférában dolgozót érinthetett a minimálbér és a garantált bérminimum emelése.
Ez azért is fontos, mert ha sokan keresnek nagyon rosszul, annak az átlagbérekről szóló adatokra is jelentős hatása van. A magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) erre vonatkozó legfrissebb, novemberre szóló adatai szerint
- a bruttó átlagkereset Magyarországon 563 600 forint (7122 lej) volt, aminek a nettója 387 800 forint (4900 lej).
- ezzel szemben Romániában 6679 lej (528 495 forint) volt a bruttó átlagbér, a nettó pedig 4141 lejre (327 676 forintra) emelkedett a szintén novemberre szóló statisztikák szerint.
Miközben tehát a két országban a nettó minimálbér között mindössze 2-3 százalékos különbség van, a nettó átlagbérek közötti eltérés már jóval nagyobb, a 18 százalékot is meghaladja. Az eltérés magyarázata, hogy Romániában többen keresnek igazán rosszul, ezt támasztják alá a medián bérről szóló statisztikák is.
Az erről szóló adatok előtt viszont egy kis kitérőt érdemes tenni arra, hogy mi is az a medián kereset. Megmutatja annak az állampolgárnak a fizetését, akinél pontosan annyian keresnek rosszabbul, mint ahányan jobban. A mutató jelentősége, hogy például az átlagbérrel szemben, amelyet a magas keresetűek felfelé húznak, a medián bér sokkal jobb általános képet mutat az állampolgárok életszínvonaláról.
A medián bérnél többféle nagyon releváns adat is van: a teljes lakosság mellett meg lehet nézni a nagyvárosok, a városok és a falvakon élők esetében a nettó medián bérekben mért különbséget. Az alábbi ábrát nehéz másként magyarázni, mint hogy a romániai nagyvárosokban élők medián jövedelme még megközelítette a régiós országok adatait, de különösen a falvakon élők esetében még mindig drasztikus a lemaradás.
Mire elég a lakosság jövedelme?
Az aktuális, nominális béradatoknál azonban sokkal fontosabb, hogy mekkora ezeknek a vásárlóereje. Erről az Eurostat nemrég tett közzé 2021-es statisztikákat, a valós összehasonlítást lehetővé tévő vásárlóerő paritással kiigazított béradatok szerint felállított sorrend sokat változott az elmúlt években: a román adat látványosan zárkózik a régiós országokhoz. Miközben egy egyedülálló, gyermektelen átlagkereső éves vásárlóerő paritáson számolt nettó jövedelme 2012-ben még 7548 euró volt Romániában és 10 177 euró Magyarországon, addig 2021-re kevéssel ugyan, de Románia 15 529 euróval megelőzte Magyarországot (15 509):
Az ilyen elemzéseknél bevett makrogazdasági számok mellett azért még számos olyan jóléti mutató van, amelyek relevánsak tudnak lenni. Kissé árnyalja az előbbi adatsort, hogy az Európai Unió országai közül Romániában kénytelenek a háztartások kiadásaik legnagyobb arányát élelmiszerekre és nem alkoholtartalmú italokra fordítani.
Az Eurostat erre vonatkozó adatai szerint Romániában egy átlagos család kiadásainak 24,8%-a élelmiszerre ment el, amivel Litvániát (20,4%), Bulgáriát (20,1%), Észtországot (19,9%), Lengyelországot és Szlovákiát (mindkét esetben 19,6%) is magabiztosan megelőzve a legrosszabb helyen áll. Magyarországon ugyanez az arány 17,8%, ami nem tűnik szörnyűnek, miközben az EU-s átlag 14,3%. A legjobb helyen pedig nyilván az olyan fejlettebb országok állnak ebben a mutatóban, mint Írország (8,3%), Luxemburg (9,0%), Ausztria (10,9%), valamint Dánia és Németország (egyaránt 11,8%). Az alábbi ábrán csak a régiós országokat mutatjuk:
Miközben viszont messze Romániában költik a háztartások kiadásaikhoz mérten a legtöbbet élelmiszerre, érdekes adat, hogy egy másik, az életszínvonal szempontjából nagyon releváns mutató szerint Románia nemhogy Magyarországot előzi, hanem Lengyelországgal van egy szinten. A tényleges egyéni fogyasztás (AIC) vásárlóerő-paritáson számolva Romániában 2021-ben elérte az EU átlagának 84%-át megelőzve Máltát (83%), Észtországot (80%), Lettországot (76%), Görögországot (75%), Horvátországot (72%), Szlovákia (71%), Magyarországot (70%) és Bulgáriát (65%) is, és Lengyelország mellett Portugáliával áll egy szinten. Korábban közgazdász-szakembert is kérdeztünk arról, hogy mik lehetnek a magyarázatai Románia különösen jó helyezésének ebben a mutatóban.
Sok mindent átírhat a magas élelmiszer-infláció
Azt viszont, hogy mire elég a háztartások jövedelme, jelentősen befolyásolja az élelmiszerárak emelkedése. A fenti, 2021-re vonatkozó Eurostatos adatokat jócskán átírhatja, hogy az elmúlt évben Magyarországot különösen sújtotta az élelmiszerárak régiós összevetésben is kiugró emelkedése. Miközben 2022 még 11%-os élelmiszer-inflációval kezdődött Magyarországon, év végére durván magasra, 47,9%-ra emelkedett a mutató. Magyarország helyzete ebben az összevetésben annyira kiugróan negatív, hogy azzal még a Román Nemzeti Bank vezetőtanácsának tagja is külön bejegyzésben foglalkozott a közösségi médiában. Ahogy arról a Transtelexen is írtunk, Cristian Popa szerint a mezőgazdaságot sújtó szárazság, valamint a forint leértékelődése miatt dráguló import mellett kormányzati szinten elkövetett hibák vezettek oda, hogy decemberben az 50%-ot közelítette az élelmiszer-infláció.
Románia megyéi között nagyobb a bérszakadék
A bérek vásárlóértéke mellett az országokon belül jelentkező regionális különbségekre is érdemes vetni egy pillantást, vagyis arra, hogy mekkora a szakadék a két országban a megyékre lebontott nominális bérek tekintetében az éllovas és sereghajtó megyék között. A témával korábban már részletesebben is foglalkoztunk, akkor azt írtuk, hogy az Erdély gazdasági fővárosaként számon tartott Kolozsvárt is magába foglaló Kolozs megye nettó átlagbérek tekintetében Magyarország összes megyéjét megelőzte.
Becsapós képet kaphat viszont Románia elmúlt években mutatott gazdasági felzárkózásáról az, aki csak az olyan fejlettebb városokat látogatja meg, mint Kolozsvár, Nagyvárad vagy Temesvár. Részben ezt támasztja alá az is, hogy az éllovas Kolozs és a sereghajtó Hargita megye között 1,66-szoros különbség van előbbi javára a nettó átlagbérek tekintetében. Magyarországon ugyanez a különbség az első helyen álló Győr-Moson-Sopron megye és az utolsó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között 1,45-szörös. A fővárosokat ebben az összehasonlításban nem vettük figyelembe, de kimondottan érdekes, hogy a budapesti és bukaresti nettó átlagbérek tekintetében már alig van különbség a két nagyváros között – ami a tíz évvel ezelőtti helyzetet is figyelembe véve nyilván inkább a budapestieknek rossz hír.
Még egy magyarázat Románia kettős arcára: a mezőgazdaságban dolgozó emberek száma
A munkaerőpiac Magyarországon és Romániában is kifejezetten feszített, nem a munkanélküliség jelenti a gondot, hanem sokkal inkább az, hogy nagyon sok területen nem találnak elegendő munkaerőt a vállalatok. A két ország munkaerőpiacával eddig nem sokat foglalkozó olvasóknak viszont feltűnhetett az a cikk elején említett szám, hogy a friss népszámlálási adatok alapján kevéssel több mint 19 millió lakossal rendelkező Romániában a munkaügyi felügyelet adatai szerint körülbelül 5,1 millióra tehető az alkalmazottak száma, miközben ez az adat valahol 4,7 millió körül van a 9,7 millió lakosú Magyarországon.
A kérdés, amit érdemes megfogalmazni, hogy hogyan lehet közel annyi alkalmazott Magyarországon, mint amennyi van a több mint kétszer akkora lakossággal rendelkező Romániában?
A felvetésre nagyon hosszú választ is lehetne adni, a külföldön dolgozók kifejezetten magas száma is magyarázó tényező lehet, van viszont egy érdekes statisztika, ami jól rámutat Románia egyik komoly strukturális problémájára. Az alábbi ábrán megfigyelhető, hogy miként alakul Romániában, Magyarországon és néhány, méretéből és adottságaiból adódóan jelentős mezőgazdasági termelőnek számító országban a mezőgazdasági tevékenységgel eltöltött munkanapok száma (ez a számítási mód a munkaerő számára például a mezőgazdasági szezonmunkák miatt indokolt).
Az ábrán azt is mutatjuk, hogy ennek mekkora részét teszi ki az a munka, ami alkalmazotti státuszban vagy fizetett körülmények között történik. A mutatóban Románia úgy előzi nagy előnnyel az olyan jóval nagyobb országokat, mint Németország, Franciaország vagy Olaszország, hogy közben a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos statisztikákon a mezőgazdasági munkaegységek magas száma korántsem köszön vissza.
Romániában azonosítani lehet tehát egy jelentős – vagy legalábbis más régiós országokhoz képest is sokkal nagyobb – társadalmi réteget, amely foglalkoztatottként jelenik meg a statisztikákban, de nagy valószínűséggel háztáji gazdálkodással tartja fenn magát, és rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezik. Ez az adottság messze túlmutat a mezőgazdasági szektoron, hiszen ez a réteg sem munkanélküliként nem jelenik meg a statisztikákban, és az alacsony jövedelem mellett az egészség- és társadalombiztosítástól is sok esetben elesik, ami rendkívüli kiszolgáltatottságot jelent. Emellett azt is jól jelzi, hogy Romániának továbbra is két arca van: a nagyvárosokban megfigyelhető, fejlett, nyugatias kép mellett még mindig erőteljesen ott van a regionális központoktól távol eső, kis falvak világa, amelyeket korlátozottan érintett az elmúlt évek gazdasági fellendülése.
