Róma után szabadon?

Ha az embert megkérdik, hogyan vált Róma köztársaságból birodalommá, valószínűleg azt válaszolja, hogy Caesar bevonulása a fővárosba őt tette az első császárrá, és innentől de facto megszűnt a képviseleti államberendezés. A valóságban egy hosszabb és intrikákkal teli, nagyon árnyalt folyamatról van szó, amely közel száz évvel Caesar színre lépése előtt kezdődött a Gracchus fívérekkel, és az említett diktátor halála után fejeződött be örököse, a későbbi Augustus császár uralomra jutásával.
Miután Róma leszámolt nagy ellenlábasával, Karthágóval, rövid idő alatt oly nagy gazdagságra tett szert, hogy azt lehetetlen volt a ‘fair’ csatornákon elosztani a polgárok körében – obszcén nagyságrendű vagyonok koncentrálódtak nagyon kevés kézben, miközben a lakosság zöme egyre inkább elszegényedett. Ezen próbált elsőként reformokkal segíteni Tiberius és Caius Gracchus, akik a populista politikájuknak köszönhetően óriási népszerűségre tettek szert a plebejusok körében, és ezzel arányos gyűlöletet váltottak ki vagyonosabb (oligarcha) körökben, hisz az érdekeiket mélyen sértette volna bárminemű jóléti intézkedés. Ezek az intézkedések a köznép életkörülményeinek javítását szolgálták volna, vagyonuk fenntartásának költségeit növelve. A Gracchus fívérek sorsa kísérteties abban, hogy ellenlábasaik olyannyira jól csavarták az őket akadályozó és később lejárató narratívát, hogy mindkét férfival feldühödött tömegek végeztek.
*
Amerika minden akkori államnál hatalmasabban jött ki az I. világháborúból, és világhatalmi pozíciója a II. világháború befejeztével már megkérdőjelezhetetlenné vált. Az a mérhetetlen vagyonvándorlás az Óvilágból az újba felfoghatatlan vagyonokat szült, s ezek nagyon kevés ember kezében összpontosultak. Mivel a második világégést a hidegháború követte, a katonai felkészülés nem hagyott alább és az ‘otthon’ koncentrált gazdaságra nem volt alternatíva, ezért a lakosság, főként az ötvenes-hatvanas években, minden addigi színvonalat meghaladó módon élhetett. Elindultak azonban azok a folyamatok, melyek egyre több közembert késztettek egyre kisebb bérért dolgozni, mivel a globalizáció utat nyitott az olcsóbb munkaerő beszerzéséhez. Mindez lassan, de biztosan aláásta az addig megszokott életszínvonalat. Ez a folyamat szteroidozott mértékben gyorsult fel a berlini fal le-, és a Szovjetunió összeomlásával, az Egyesült Államok ugyanis közvetlen veszélyforrás nélkül maradt, így az egész bolygót a saját homokozójának tudhatta.
A kilencvenes évek újfent soha nem látott gazdasági fellendülést szültek, és a foglalkoztatottsági ráta az egekbe szökött az ezredfordulóra, mindeközben viszont a legtöbb termelési ágazatot sokkal olcsóbb munkaerőt biztosító országokba exportálták, aminek a kétezres és az azokat követő években meg is lett a böjtje. Pusztán adminisztrációra nem épülhet egy nemzetgazdaság. Az egyszeri munkás és szavazó egyre inkább rossz helyzetbe került a csökkenő reálbérek és emelkedő életköltségek harapófogójában, és hajlandó volt egyre inkább radikálisabb üzenetekkel, vagy épp ‘verbális balzsammal’ kampányoló vezetőket megszavazni, akik retorikájukban mindenképp a köznép segítségére siettek.
*
Donald Trump megválasztása négy évvel ezelőtt nem volt semmiféle ‘botlás’ a rendszerben. Ő egy nagyon is valós igényre volt egy nagyon valósnak tűnő megoldás, minden vélt vagy valódi hibájával együtt. A hagyományosan nehezebb sorsúnak tartott rétegek rekord mennyiségben szavaztak rá mind az első, mind a legutóbbi választásán. Kiderült, hogy soha ennyi szavazatot republikánus jelölt még nem kapott. Népszerűsége az ellenzék négy éves ‘pompeikedése’ ellenére töretlen maradt, főleg az elhanyagolt, úgynevezett ‘átrepülős’ államokban, ahonnan – mint fentebb említettük – munka- és életlehetőségeket megszüntetve külföldre költöztették az ipart.
Hetvenöt millió szavazó igénye nem fog megszűnni, csak mert a jelöltjük már nem lakik a Fehér Házban. Ez egy akkora tömeg, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni vagy cenzúrázó intézkedésekkel elnémítani. Teljesen mindegy, hogy Trump elnökségét milyen koordináták mentén ítéljük meg vagy el, a lényeg az, hogy rátapintott egy nagyon is valós probléma pulzusára, és az üzenete, intézkedései óriási tömegekben találtak visszhangra.
*
Thuküdidész szerint „az emberi természet az egyetlen konstans elem a történelem folyamában”, és tagadhatatlanok azok a folyamatok, melyek újra meg újra megismétlik önmagukat, az emberi reakció pedig újra és újra ugyanaz rájuk. Ez azért aggasztó, mert Caesar után fogadott fia, Caius Octavianus, a későbbi Augustus császár vette át a populista stafétát. Caesar többször is kegyelmet adott az életére törő ellenfeleinek, még saját katonái rosszallása ellenére is. Végül ezek közül a kegyelmet kapott ellenfelek közül kerültek ki gyilkosai is. Octavianus, elődje sorsán tanulva, kíméletlenül számolt le ellenlábasaival egészen a legfelső szintig, mikor érdekei úgy kívánták. Az utókor meglehetősen szürke eminenciásként emlékszik Augustusra, viszont kicsit kell csak megkaparni a felszínt, hogy felfedezzük, milyen kíméletlen reálpolitikus volt, aki meg sem adta az esélyt a potenciálisan veszélyes ellenfeleknek, hogy árthassanak neki. Hatalomra kerülése tucatnyi gyilkosságon át vezetett.
Nem csak de facto hanem de jure is birodalma mindenható urává vált. A népet pedig nem érdekelték a módszerei, míg közel száz éve tartó zűrzavarnak, polgárháborúknak végre vége szakadt.
Isten óvja Amerikát!