Tabéry Géza hagyatéka egyik becses darabjának, egy rozsdamarta vasszegnek történetét eleveníteném fel, abból az alkalomból, hogy az író özvegye, Tabéry Irén, a hagyaték eddigi őrzője eltávozott körünkből.
Széles fekete rámában, üveg alatt, szemfedő foszlánya övezi ezt a rozsdás szöget, amely egykor Bolyai Farkas koporsóját zárta le. Milyen úton került ez a puritán ereklye Tabéry Géza birtokába?
1925-ben jelent meg a hazai magyar irodalom egyik, első, jelentős regény-alkotása, a Szarvasbika, a két Bolyai regénye. Tabéry Gézának ez a műve olyan érdeklődést lobbantott fel, amely szinte közéleti viharrá dagadt. Nem érdektelen megemlíteni, hogy milyen széles sajtóvisszhangja volt a Szarvasbikának; a kolozsvári Ellenzékben például Berde Mária, Spectator és Reményik Sándor vitázott a művel és értelmezte értékeit. A Keleti Újság Ligeti Ernő, az Új Kelet Salamon László, az Újság Paál Árpád, a Temesvári Hírlap Ligeti Sámuel, a Pásztortűz Makkai Sándor tollából közölt elemzést a regényről. Mondanom sem kell, hogy a nagyváradi napisajtó, a Nagyváradi Napló, az Estilap, a Nagyvárad, Friss Újság stb. is méltató és vitázó cikkeket közölt Tabéry művéről. A vita középpontjában az a máig is fel-felmerülő kérdés állott: teljes vagy korlátolt szabadsággal bánhat-e a regényíró vagy költő a történeti anyaggal, hűségre vagy lélektani hitelre kell-e törekednie? Tabéry Géza, ugyanis, Teleky Anna grófnő megszemélyítésében nem a tényekkel, hanem képzeletének merész feltevéseivel számolt.
A könyv iránti nagy érdeklődés közepette Pintér Jenő konzervatív irodalomtörténész szenvedélyes támadást intézett a mű ellen: „Valóságos erotikus ponyva ez a regény: A Bolyaiak és a Telekiek megalázása… Kibírja-e Erdély a maga ultramodern szellemi fáklyavivőit? Ha nagylelkű a sors: idővel talán kiheveri őket. Egy azonban bizonyos; inkább ne legyen magyar irodalom, semhogy ez legyen…” Pintér Jenő cikkének érthetően viharos sajtóvisszhangja támadt, nyomában vélemények és ellenvélemények csaptak össze.
1927 júniusában Marosvásárhelyen, a református kollégiumban (Bolyai Farkas professzori működésének színhelyén) irodalmi estet rendeztek, amelyre meghívást kapott Tabéry Géza is. Éppen ekkor dúlt a Pintér Jenő cikke-kavarta sajtócsatározás, s Tabéry Géza az előadó szószékről meggyőző szavakkal szállott vitába a méltatlannak ítélt támadással. Az irodalmi est közönsége lelkesen ünnepelte a Bolyai-regény szerzőjét – együttérzése jeléül.
Az elismerésnek emlékezetes eseménye maradt, hogy Tabéry Géza előadása után Paál Gusztáv tanár Bolyai Farkas koporsójának egy szegét, szem fedőjének egy foszlányát ajándékozta az írónak, az alábbi levél kíséretében:
„A marosvásárhelvi református kollégium új épületének 1910. évi ünnepélyes felavatása keretében eszközöltük Bolyai Farkas és Bolyai János hamvainak exhumálását és egy közös sírba való elhelyezését. Mint az exhumáló bizottság egyik tagja Bolyai Farkas koporsójából egy szeget és szemfödőjéből egy foszlányt vettem magamhoz emlékül a bizottság tagjainak tudtával és beleegyezésével. Tisztelettel arra kérem, igen tisztelt Szerkesztő urat, hogy ezeket az ereklyetárgyakat nagyrabecsülésem jeléül emlékbe elfogadni méltóztassék. – Az ereklyéket ehhez a levélhez csatolom, azoknak eredetét és valódiságát becsületszavammal igazolom és bizonyítom.”
Az ajándék hírlapi méltatásakor Tabéry Géza a Nagyváradban írta: „Kaptam Pintér Jenőtől egy koporsószegnek szánt cikket és kaptam Paál Gusztávtól egy igazi koporsószeget, amire nem tudok másképpen rátekinteni, mint új irodalmunk virágbaboruló életerejének szimbólumára.”
Az ereklyét Tabéry Géza őrizte haláláig, majd özvegye, Tabéry Irén kegyeletes gonddal vigyázott reája. A Bolyai Farkas-ereklyét az író elárvult magánlakásából most visszajuttattam Marosvásárhelyre, ahol a Teleki Téka Bolyai-múzeuma veszi gondozásba.
Megjelent A Hét V. évfolyama 26. számában, 1974. június 28-án.