Már-már úgy tetszett, hogy Svejk, a szerény, bár rettenthetetlen hős, klasszikussá merevült, mítosszá szelídült, s végképp felzárkózott a halhatatlan Sancho Panza, Eulenspiegel, Ludas Matyi és a népmeséi hős, Păcală mellé. Dobossy László új Hasek-monográfiája (Hasek világa, Európa, Budapest, 1970.) megismertet e modern kópé keletkezéstörténetével, s felfedi azokat a szenvedélyes vitákat, amelyek még mindig viharzanok a svejki „rejtély” körül.
Az álrejtélyek, közismerten, szélesebb érdeklődést keltenek, mint az igaziak. Így merültek fel szüntelen kérdőjelek Svejk alakja körül; dörzsölt fickó-e, triviális figura, bölcs vagy ügyefogyott, feddhetetlen népi hős vagy – amint hivatalos okiratok állítják – javíthatatlan hülye? Csetlő-botló, ütődött kisember vagy csak könnyelmű bohém?
Nos, ezek a kérdőjelek kiemelik Svejket panteoni nyugalmából, s helyenként vitássá teszik jogosultságát a halhatatlanságra. Svejk, nyilván, mosolyog ezen, s kész példázattal vagy találó történettel utalni a jellemét érintő ellentmondások értelmére.
A Svejk-pör nem ma kezdődött, mindössze új elemekkel, új kérdőjelekkel gazdagodott. Mondanunk sem kell, hogy a felszabadulás után hazájában, Csehszlovákiában valóságos Svejk-kultusz született, úgyszólván önálló tudománnyá nőtte ki magát a haseki mű minden lehetséges vagy feltételezett rejtélyének feltárása. Kiderült, hogy Svejk alkotója, Jaroslav Hasek korántsem egykönyvű író, műveinek gyűjteményes kiadása 19 kötetre rúg, s szüntelen üldöztetése miatt 105 álnevet használt írásainak publikálására. A polgári köztársaság irodalmi, politikai s katonai fórumai kíméletlen harcot vezettek ellene; a cseh nemzeti jellem meggyalázójának bélyegezték. Nem hiányoztak az esztétikai érvek sem; kifogásolták a mű nyelvi vaskosságait, obszcén és helyenként trágár kiszólásait.
Miért bontakoztak ki újra viták értelmezése körül? Egyes cseh irodalomtörténészek és kritikusok Svejket cinizmussal vádolják. Azon háborognak, hogy a derék katona passzív közönye az értékek lealacsonyításának eszköze lehet, a kötetlenség és öncélú tagadás gesztusaival pedig az erkölcsi felbomlást eszményíti. A dühös s nemegyszer goromba támadások mellett nem hiányoznak a higgadt értékelések sem, amelyek helyreállítják Svejk irodalmi becsületét, s ismételten kimutatják a haseki mű világirodalmi értékeit.
A Svejk-vita izgalmas elvi-esztétikai kérdéseket érint, s ráeszméltet arra, hogy még mindig vannak (vagy lehetnek) a műben olyan vonások, amelyek könyvtárnyi értelmezés mellett korszerű elemzést igényelnének. Semmi kétség: nem Svejk bukik el ebben a túlfeszített irodalmi párbajban. (Ám újra s újra vallomásra bírja a mosoly barátait és ellenfeleit, felszítja az indulatokat és tanúságra szólít.)
Svejk sem erkölcsi tartásában, sem világlátásában nem eszményi példakép; nem emberi nagyságával hódít meg, hanem azzal, hogy feltárja világa törpeségét. Svejk csupa közvetett tanúság, igazi antihős, akinek hősiessége egy értelmetlen világ emberi komikumának humoros-szatirikus leleplezésében nyer tartalmat. Svejk úgy tagad, hogy helyesli az elfogadhatatlant, amire igent bólint, az elveszett, amit megvédelmez, az menthetetlenné válik, aminek sikerén buzgólkodik, azon máris megjelennek a hullafoltok.
Svejk tudatos ügyefogyottsága a valóság komikumának, a látszat és a valóság ellentmondásának felderítését szolgálja. Álcázott bölcsessége a hamis illúziók, a bárgyú révhitek és az álszent igék túl igazolásával az értelem csúcsait veszi birtokába.
Ezért marad az esztétikumon belül Svejk nyelvi trivialitása is. A helyenként obszcén szóhasználattal degradálni kívánja az úgynevezett fennkölt eszményeket és társadalmi nagyságokat, mindazt, ami érdem és értelem nélkül sajátítaná ki a megbecsülést. A hamis tisztelet lealacsonyításának egyik lehetséges és esztétikailag elfogadható eszköze a közönségesség, a trágár csúfondárosság. Ennek az antihősnek durváskodása az álnokságot, az embertelenséget, a hazugságot, az erőszakot, a képmutatást veszi célba, nyelvi darabosságai – legmerészebb fordulataikban is – a humánumot védelmezik.
Az emberi együgyűséget példázó svejki történetek aligha téveszthetnek meg; ezek a történetek a butaság hatalmának feltérképezésével az értelem fölényéről vallanak. A mosoly és a nevetés sohasem szegődik az esztelenség oldalára; aki nevet vagy mosolyog Svejk bizarr történetein, az Svejkkel együtt az erőszak esztelenségén (s így embertelenségén) diadalmaskodik.
Dobossy László most megjelent monografikus értelmezése és adatközlése arról győz meg, hogy Svejk mosolyát nem törhetik meg az átmeneti félreértések. Világirodalmi hadállásai megingathatatlanok; vitázni lehet dévaj tréfáinak értelmén, jellemének következetlenségein, erkölcsi szemléletének sugallatain, tudatosságának, illetve ösztönösségének mértékén, de esztétikai értékeit és humanista szolgálatát elvitatni semmiképpen nem lehet.
Svejk elpusztíthatatlan. Az emberi értelem legtisztább jele – a mosoly védelmezi.
Megjelent A Hét II. évfolyama 11. számában, 1971. március 12-én.