David Pressman, amerikai nagykövet hazája zászlaját szorongatva és lóbálva, mosolyogva vett részt a Budapest Pride felvonulásán. Nem volt egyedül, ugyanúgy ott vonult a harmincötezer ember között Argentína, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Írország, Kanada, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Koszovó nagykövetségének képviselője. Illetve rajtuk kívül és velük együtt
negyvenkilenc nagykövetség és kulturális intézmény írt alá egy közös nyilatkozatot a magyar kormány kirekesztő, homofób politikája ellen. Épp csak nem mondták ki, hogy fasiszta. Az összes uniós ország – kivéve a lengyeleket -, és minden hazánkkal szomszédos ország is.
Tekintélyes lista, és elgondolkoztató. Hogy miért tartották ezt szükségesnek, azt is Pressman nagykövet foglalta össze érzékletesen, midőn azt nyilatkozta, hogy őt, országát, és mind a többi aláírót „aggasztja a magyar valóság”. Innentől fogva nem kaphatja meg azt a képébe, hogy ne nyilatkozgasson, mert nem is ismeri a magyarokat, mint azt annak idején André Goodfriend ügyvivő fejéhez vágták. Sőt, arra is emlékszünk, hogy Orbán neki azt üzente, ha férfi, akkor menjen ki vele a kocsma elé elintézni a dolgokat.
Ez a magyar virtus, a felsőbbrendűség undorító és illuzórikus tudata most is megvan, mert Menczer Tamás, a sportriporterből (annak is huszadrangú) lett, Szijjártó szellemiségén nevelkedett külügyi államtitkár alpári stílusban ment neki azoknak az országoknak, amelyek kies hazánk lehangoló állapota miatt aggódva aláírták az említett
dokumentumot. Előadásában mindenki volt minden, a drogos hollandoktól kezdve a felgyújtott francia autókig, és az amerikai elcsalt választások sejtetéséig. A maga nemében egy diplomáciai bravúrt adott elő Menczer államtitkár, akit Thomas Mann szavaival jellemezhetnénk leginkább. A fehérek közt európai Mann a Varázshegyben szinte Marquez nyelvén jellemezte Hans Castorp egyik ebédlőtársát, amikor azt írta róla: „úgy áradt belőle a szellemi igénytelenség, mint a pinceszag”.
És máris látjuk magunk előtt Menczer államtitkár ostoba képét, aki viszont mocskolódó
bejegyzésében éppen a lényegről nem tett említést, amit Pressman nagykövet magyar valóságnak nevezett.
Illetve Menczer államtitkár a magyar valóság maga, ami aggasztó és kiábrándító, és ez abban is megmutatkozott, hogy kormányzati szintről a Pride-hoz ez volt az összes
hozzájárulás, míg másutt együtt szoktak vonulni az ottani hivatalosságok.
Ilyen nálunk hogyan is fordulhatna elő, amikor emlékszünk a Szarházi csürhe című dolgozatomra, amelyben azért kapták meg a kéretlen minősítést, mert nem voltak hajlandóak aláírni azt a dokumentumot, amely arról szólt, mindent megtesznek azért, hogy az LMBTQ közösség tagjai az országban ne szenvedjenek hátrányt, és ne kelljen fizikai, illetve lelki atrocitásoktól tartaniuk.
Mint az elmúlt héten kiderült, itt még egy padot sem lehet szivárványosra festeni, mert zavarja a magyar keresztényi felsőbbrendű tudatot, amelynek amúgy avas szalonna szaga van. Ez a magyar aggasztó valóság.
Még csak Novák nagyságos asszony sem tette tiszteletét a fölvonuláson mint a nemzet egységének vélt megtestesítője, helyette Ruandába ment a fogait mutogatni. Elképesztő, amit az afrikai országban művelt a sleppjével együtt, ahol átadták egy iskola magyar támogatással épült budiját, elemlámpákat osztogattak, mint annak idején az angol hódítók Amerikában üveggyöngyöt az indiánoknak, de a legszebb mégis a két
tehén volt. Novák Katalin őket is átadta, mint a távoli, gazdag ország fehérbőrű nagyasszonya, mint nemzetünk ajándékát a leendő migráncsoknak, akikbe itt a magyar pusztán majd belerúgunk.
Hogy legyen teje a benszülötteknek, ez volt a két tehén átadásának oka és indoka, ami azt tételezné, hogy a tehenek Novák nacsasszonnnyal együtt érkeztek repülőn, magukkal hozva a magyar puszta illatát. De nem, jól láthatóan ezek helyi tehenek, eddig is ott voltak, kijelölt elnökünk tehát az egyik benszülöttől elvette, egy másiknak odaadta – a tej mennyisége ettől ott még növekedni nem fog. Delikát egy cirkuszt adott elő hát a mi Katikánk, miután idehaza aláírta a státusztörvényt, de ott is úgy adták át a magyar budit, nem az oktatás „minősége a fontos”, hanem ez a budi, amelynek a teteje talán nem omlik be, mint a kaposvári tornateremé.
Mindezt csak azért mutattam be, hogy látszódjék, hol volt Novák, amikor itt kellett volna lennie. Tehenet osztott a magyar felsőbbrendűség tudatában, miközben idehaza pedig más országok kultúrembereinek kell aggódniuk a magyar valóságért. Ami még a hutuk és a tuszik is, akiket annak idején Kósa professzor emlegetett, mint emlékezhetünk, és ők kapták most a teheneket Nováktól.
Kiábrándító, így újólag meg kell idéznünk Thomas Mannt: úgy árad belőlük a szellemi igénytelenség, mint a pinceszag. Neki is akadt gondja az olasz fasisztákkal, akiknek nem
tetszett, hogy a kisgyereke meztelenül volt a tengerparton. Körbeértünk.
Forrás: Újnépszabadság
