Mint a gyerekek a Jézuskát decemberben, úgy várja Orbán Trump eljövetelét, amitől viszont nem tudjuk – tán még ő maga sem – mit remél. Miben bízik a nagy magyar hatalomtechnikus, ami ettől neki jobb lesz, mert az előrejelzések és elemzések szerint az országnak egyáltalán nem lesz az. Viszont ránézve a magyar külpolitika helyzetére, arra az állapotra, amibe lavírozták magukat, a csodavárás mégis érthető, mert más jószerivel Orbánnak már nem maradt.
Pedig milyen nagy remények voltak még a tavasszal, az uniós választások előtt, amikor egyetlenünk mélyen meg volt győződve arról, hogy kis, európai fasiszta cimboráival beveszik Brüsszelt, s akkor szüret. Nem jött össze, helyette maradt a megvetett és elszigetelt patrióta frakció, pedig mi pénzt ölt abba is, támogatva spanyol hasonszőrű kollégáit, Le Pent, meg még ki tudja ki mindenkit nem a mi pénzünkön. Mára kiderült, semmire sem ment vele.
Így az is világossá vált, hogy semmi egyéb nem maradt, amitől a renoméja jobbra fordulását várja vagy remélheti, mint ha Trump cimborája győz. Ez azonban olyan, mint a kutya vacsorája, amelyről tudjuk, hogy bizonytalan, sőt, a helyzetet bonyolítja, ha Orbán nagy álma megvalósulna a tengeren túl, elemzők szerint nagyon rossz volna Európa – s benne kies hazánk – gazdaságának, amely már amúgy is rég nem látott ramaty állapotban van.
Nincs mit tagadni azon, hogy Magyarország ma már az aksigyáraival, a hitelekkel pénzügyileg és a gazdaság nagy szeletében is kínai gyarmat, a szalmahajú Trump pedig épp a kínai gazdaság túlhatalma ellen vezetne be a legutóbbi tudósítások szerint egyenesen hatvan százalékos védővámot a kínai termékekre. Így a legkevesebb, amit mondhatunk, hogy Orbán az ő győzelmével két szék között a pad alá esne, ha nincsen ott már most is.
Azt sem tudjuk, ilyen körülmények között miért jelentette be azt is, hogy abban a pillanatban, amikor a félőrült amerikai cimborája győz, ő a fiókból előhúz egy „békeköltségvetést”, amitől egycsapásra heppi lesz minden idehaza. De megszokhattuk, egyáltalán nem kell foglalkoznunk azzal, miket beszél, hanem azt kell figyelnünk, amit tesz. Trump eljövetelére várva semleges gazdaságot ígért, ami csak akkor volna megvalósítható, ha nem lennénk az Unió tagja.
Sem a NATO-é. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk, és az a szerencsénk, hogy emiatt nem is lehet semleges gazdaságpolitikát folytatni, ami az ország végét, vagy még nagyobb gyarmatosítását jelentené. Ehhez amúgy a szalmahajúnak semmi köze, ha van, akkor annyi, amit fentebb vázoltunk. Ebből is látszik, hogy Orbánnak és a kormányának halovány gőze sincs arról, hogyan hozzák helyre, amit elcsesztek, ha egyáltalán van ilyen szándékuk.
Marad ehelyett ez a mitikus Trump-várás, ami abból indult ki, hogy a győzelme után pár másodperccel véget ér a háború, és akkor haligali, ami tereléssel az a cél, hogy ne kelljen bevallani, a háborútól függetlenül süllyedt az ország szekere valami kilátástalan posványba. Semmi garancia nincs a békére Trumppal, és a fentiek miatt arra sem, hogy a magyar gazdaság elindulna valahová is a jelenlegi zuhanórepülésből. Viszont álmodozni jó.
De mit tesz a Fidesz, ha amúgy teljesen tehetetlen? Nemzeti konzultál. Éppen ezért, mint tegnap kiderült, erről a bizonytalan állagú semleges gazdaságpolitikáról terveznek újabb levelezést, amiben az a legszebb, hogy nagy valószínűséggel ők maguk sem tudják, mit takar ez az Orbán által kreált fogalom, viszont minden körülmények között végrehajtják, ha Rózsika néni a sparhelt mellől áldását adja rá. Ilyen blődséget még nem látott a történelem.
Viszont most sem fog, ebben teljesen biztosak lehetünk. Ez a konzultáció sem lesz egyéb, mint az összes többi eddig, azaz, terelés, etetés és pénzosztás a cimboráknak. Ami közben, s amitől teljesen függetlenül szélsebesen száguldunk a szakadék felé Trump eljövetelében bízva, s éppen ezért kell föltennünk a miért teljesen egyszerű kérdését, merthogy a magyar családoknak – hogy populisták legyünk – ettől egyáltalán nem lesz jobb.
Sőt, egyre rosszabb lesz, ami azonban a történetben nem játszik szerepet egyáltalán. Akkor vajon mi lehet a mozgatórugó? Ez a nagy kérdés, a válasz pedig Trump kampányszerepléseiben rejlik, s anélkül, hogy részleteznénk, arra kell jutnunk a szalmahajú delirálásaiból, hogy győzelmével minden bizonnyal a káosz jönne el. Olyan zavaros korszak, amiben Orbán aztán újra teljes boldogsággal lubickolhat, mert a trutymó az ő igazi terepe.
A zavaros, amiben lehet még jobban kavarni, függetlenül attól, hogy az ország belegebed, de újra el lehetne bábozni az „Orbán mint világpolitikai tényező” című előadást, ami azonban már eddig is rohadt unalmas, mi több, meglehetősen káros volt. Kicsire, országra viszont ezek nem adnak, azt is mondhatnánk, hogy utánuk az özönvíz, csak rossz azt nézni, ahogyan a szemünk előtt züllesztik le az hazánkat Orbán kétes nimbusza miatt.
Ha akadna a Fideszben normális ember, mint ahogyan nincsen, akkor szélsebesen véget vetnének ennek a pokoljárásnak. A pénz azonban nagyobb hatalom a józan észnél és a morálnál, így azt kell megállapítanunk, remény sincs arra, hogy kiszabaduljunk egy narcisztikus, pszichopata hatalomőrült fogáságából, pedig olyan egyszerű lenne. Mégsem megy. Jön hát a végromlás, viszont ütemes tapsra és trombitaszóra. Jó lesz nekünk.
A szerző blogbejegyzése 2024. október 15-én.
