Varga Isaura Judit, a rabszolgalány, a róla készült szívszaggató sorozatot maga írja permanensen, és minden afelé mutat, nehéz neki a gyapotültetvényeken. Ott morfondírozik derékszaggató hajladozás közben a jogállamról, hogy mi is az, és legfőképp J. A. polgártárs szavaival élve: miért nincs, ha van, és bánatában olykor hegedülget.
Nem tudjuk, miért érzi magát olyannyira elnyomva és kihasználva, de ez szűrődik le a visítozásából. Varga Judit, ahogyan transzformálódik át nekünk Isaurává, hogy hajlandóságot érzünk már gyűjtést indítani a ki-, és felszabadítására, igazságüggyel nem foglalkozik egyáltalán, már ha foglalkozott valaha is, hanem bús, magyar sorsáról posztolgat, míg meg nem unja valaki nagyon.
Május elseje volt tegnap, ami dátum nem csak azért nevezetes minekünk és nagyszerű, mert lehet nyakló nélkül ezen a napon sört vedelni, virslit zabálni, ringlispílről okádni embertársaink nyakába, hanem, mert ez az Európai Unióhoz való csatlakozásunk dátuma is, ami immár – Istenem – tizennyolc esztendeje történt. Micsoda öröm is volt, mekkora boldogság és tűzijátékok meg minden – ha emlékszünk -, hogy beengedtek bennünket a klubba, amitől az a kellemes, de utóbb tévesnek bizonyuló érzet ült meg mindenkit, hogy a sztyeppéket és az abból sarjadó fasiszta kommunizmust ezzel az aktussal sikerült odahagyni, aztán kiderült, hogy rossebeket. Elég csak Varga Isaura Juditra és elképesztő gondolataira nézni, és mindjárt lehervad az arcunkra tolakvó mosoly.
Mielőtt belemerülnénk abba, hogy miniszterünk miért ostobán aljas, arra azért emlékezzünk, hogy soha ne feledjük, miközben durrogtak a petárdák és folyt a pezsgő tizennyolc évvel ezelőtt a csatlakozás miatt, amelyről a nemzet – nem fideszi értelemben – döntött, akadt, aki duzzogott emiatt, és őt Orbán Viktor Mihálynak nevezik. Ez a drága ember azért volt elégedetlen a világ folyásával, mert a csatlakozási dokumentumot nem ő, hanem a komcsik írták alá, és ezt sem bocsátja meg nekik – és az Uniónak sem – soha. Innentől praktikus viszonyt alakított ki a közösséggel, elkezdte ATM-nek használni, annak is nézni, és ez az attitűd máig tart. Innen fakad, hogy még mindig nem tudja vagy nem akarja felfogni, hol is van.
Hogy volnának kötelezettségei is a burgenlandi traktoroslegények adójának ellopásán kívül, és, mint emlékezhetünk, e kötelezettségek erodálására szerződtette Varga Juditot, hogy védje a csatákban a nyamvadt seggét. Ezt az asszonyság teszi is derekul, és ugyan a képbe illik, és mégis új színfolttal gazdagítja ezt az egész, mesébe illő ocsmány történetet, hogy most meg fölvette ezt a siránkozó Isaura-álarcot, az elnyomott és kisemmizett szerencsétlen köpönyegét, mert a csatlakozás évfordulóján posztolgatott aranyom, és bár ne tette volna. Neki is, nekünk is sokkal jobb lett volna úgy, de a baj megtörtént, most már nincsen mit csinálni egyáltalán, csak szégyenkezve lehajtani elfáradt és megtört fejünk, hogy őmelette minket is magyar anya szült.
„Tizennyolc évvel ezelőtt ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Bizakodva várjuk a következő évtizedek sorát az EU-ban, hogy Brüsszel bebizonyíthassa: nem csak régi, gyarmatosító reflexei miatt támogatta annak idején a magyarok csatlakozását, hanem azért, hogy egyenlő partnerekként, egymás különbözőségeit tiszteletben tartva egységet alkossunk az erős és sokszínű nemzetállamok közösségében” – ezt posztolgatta miniszterünk a gyarmatról, és így beleillik a Békemenetek első sorába, amit nem igazán kellene, másrészt pedig azért megkérdeznénk az immár Isaurát, mit és legfőképp hogyan kellene bizonyítani a klubnak, hogy nem vagyunk a gyarmata, vagy, honnan szűrődött ez le neki.
Igaz, tudjuk, most kapta meg a levelet tőlük, amelyben arra hívják fel a figyelmét, ne lopja el a pénzüket, amitől Varga Isaura Judit elnyomva érzi magát, de ezt meg kellene beszélni párt-, illetve eszmetársaival (vö.: Semjén), akik soha nem volt sikerekről számoltak be a nemzetegyesítés sziszifuszi munkájában, ezen túl mint emlékezhetünk elmúlt tíz évünk a legutóbbi száz legsikeresebb évtizede volt, diadaljaink tehát hatalmasak. Gyarmat versus sikerek, globalista, libsi eszmék eltiprása kereszténységünk ellenében, mind csak a nagy győzelmek sora. Varga Isaura Judit tehát vagy nem tudja, mit beszél, vagy nagyon is, és veti el a magvacskáit annak, hogy legyen kire mutogatni, amikor fejre áll az ország gazdasága és pénzügyei.
Brüsszel viszont kettős fejű gonosz, már sárkány, akit legyőz Sárkányölő Szent Orbán Viktor Mihály, mert már nemcsak az EB-vel van a baj, aki korrupciós ügyekben vár válaszokat, hanem már az Európai Parlamenttel is, mint egy másik aktuális Varga bejegyzésből kiderül, miszerint az európai szintű népképviselet bővítené hatásköreit. Ezt írja miasszonyunk: „Ne hagyjuk, hogy az EP hatáskörbővítésével tovább erodálja az európai nemzetek uniós intézmények feletti kontrollját! Ne bízzunk kecskére káposztát!”
Delikát. És inkább ne menjünk bele ebbe a kecske-káposzta dichotómiába, mert ebből is jogállam fakad nekünk. Ám olybá tűnik, Varga egyszerre érzi magát rabszolgának és főzeléknek valónak, valószínűleg tehát skizofrén. Vagy aljas. Vagy mindkettő.
Rezeda világa
Forrás: Újnépszabadság
