Sűrű hétvégénk volt nagyon, egy kisebb kötetre való történéssel, hogy mindenről is írna az ember krónikási buzgalmában.
Az idő, s vele az életünk is véges azonban, ezért nem ejtünk szót Sulyok Tamás beiktatási ceremóniájáról, ami olyan volt, amilyen. Lovakkal, huszárokkal, papokkal, huszadrangú költő versével és egy beszéddel, amiben benne volt mind a feudálfasiszta NER, csak egy dologról nem esett szó, új elnökünk náci apukájáról, és arról, hogy a fiacska, aki az elnök, miért hazudozik róla.
De nekünk ez jutott, ezt dobta a gép, azaz Orbán, minden magyarok örökös ura. Kiment a ceremóniára, ahol láthatóan nagyon jól szórakozott, olykor vihogva, hogy ezt is elrendezte, megúszta a mocskot, aminek ő a fő letéteményese. Aztán bement a tévébe egy kis felszopásra, megint csak előadni az összes delíriumát, és mesélni a bávatagoknak a nagy utazásról, Trumpról, akitől kisleányostól épp beesett a ceremóniára, s aki lány a hivatala szerint a feleségét helyettesítette, s emiatt kommentekben fura dolgokat lehetett olvasni.
De ahogyan ez a Sulyok nem ejtett szót a náci apukájáról, akként nem hallhattunk arról, a papa és a legkisebb leány miért két röpcsivel utazott, hacsak nem harminc éve is mindig így közlekedtek. Ki fizette ezt (mi), és miért volt a leánykának kilencszázezres táskája. Így csordogált az idő újabb pedofil mellékszálakkal, aminek a mocskát Orbán ezzel a Sulyokkal akarja lemosni magáról, s ugyanúgy, mert amiként az újabb kesztyűbáb hallgat a náci apukáról, hogy ne terhelje a közéletet, akképp kussol Orbán is. Titkol el mindent.
Mint kitetszik, a felsoroltakban már benne van minimum három írás, legalább tizenöt flekk terjedelem, hogy emlékezzünk azokra az időkre, amikor az újságírás egy szakma volt. De ez is úgy elmúlt, olyan rég volt, mint Orbán és a Fidesz fiatalsága, ahonnan oda jutottunk, hogy az emlegetett beiktatási ceremóniának is már avas szaga volt, mint mindennek is, amihöz a valahai fiataloknak köze van. Ma már a Fidesz-keltetőből kibújó Fidelitas meg mindenféle ifjak is koravének, az egész hatalom hordozza az idejétmúltságot.
Úgy mennek előre a szlogen szerint, hogy hátrafelé haladnak eszmében és időben, csak a szellemük és testük megy előre lineárisan a szétfolyás és szétesés felé, így zavarja őket a fiatalság, a szépség, s főleg az, amelynek egyedi arca van. Ami fura a fasizmus tömegkultuszában, amelyben eltűnnek az egyén vonásai, és mindenkiből ilyen massza lesz. Barnás színnel, jellegtelenül, ahonnan kiemelkednek ilyen sulyokok, áderek, egyebek, akik, bár olybá tűnnek, hogy entitások, de csak bábok Orbán tömpe ujja végén.
Mert itt van nekünk – de legfőképp nekik – ez a Magyar Péter, a jogállamisággal küszködő Varga Judit valahai férje, aki ebben a minőségében egy volt az alomból, s aki most olybá tűnik, föllázadt. S akivel képtelenek akármit is kezdeni, nem tudják, hol fogják meg, így a fiatalságába – vagy annak formájába – kötnek bele, és voltaképp ez az, ami újdonságában az egész hétvégi cirkuszban a figyelmünket leginkább fölkeltette. Mert szép lassan horgadt fel bennünk a kérdés, ami az: mi van. Bővebben, mi az anyánk búbánatos térgyekalácsa van.
Elmondom, mert nem biztos, hogy mindenki tudja.
Kiindulópontként, s így egyben előzetes értékítéletként nem árt tudnunk, hogy amit most itt elmesélek, az a TV2-ben hangzott el, egy bizonyos Palóc André előadásában, aki amúgy a Századvég elemzője (takarjon ez bármit is). Mindemellett látjuk mindezen jellegzetességekből az elemzés komolyságát, s főleg akkor, amikor kiderül, mire jutott ez a tudományos szakember a TV2-ben. Arra kedveseim, hogy Varga Judit volt férje manipulálja a róla készült fotókat. Hogy fiatalítja magát.
André elvtárs szerint tudatosan akar szépfiú imázst építeni, szűrőket használ a fotókhoz. Úgy tűnik – így a szakértő –, hogy Magyarnak mostanában sokkal ránctalanabb az arcbőre, nincsenek karikák a szeme alatt, férfiasabb az álla, s nemcsak vastagabb az ajka, hanem szerinte rúzsozza is. Mindezt így tudományosan kifejtve, hozzá téve, hogy egy stáb dolgozik a szépfiúság kialakításán, ami ezek szerint a NER-nek fáj. Hogy a kebeléből kicsosszant olykori kisebb oszlopuk nem úgy fiatal, mint az ő vénjeik.
Érthető, ha az anyukám térdkalácsát emlegettem, amiben benne volt az a rácsodálkozás, hogy ennyit tudtok, fiúk. Hogy ez az új karaktergyilkosság, ha mást nem lehet előhúzni, nem lehet komcsizni (pedig milyen jó is volna ebben a kontextusban), nem lehet gyurcsányozni, sorosozni, semmit nem lehet, mert minden azonnal visszahull – akkor rúzsozza a száját. Meg szebb, mint mi, biztosan festi magát. Ez is egy nívó, amit nem gondoltunk volna, ez is az, amikor mondhatjuk, nem hittük, hogy van lejjebb. És mégis van.
Itt ötlik fel a vezérlő motívum. Az jelesül: ki fél kitől, miért és mennyire. Innen nézvést pedig a NER bajai nem kicsinyek, hiszen ismét csak a kommentek fura világára utalva azt is olvashattuk a szépfiús delírium alatt egy hölgytől: jobb lesz figyelni, mert Magyarország következő miniszterelnökét látjuk.
Mármint Magyarban.
S ez, ha nekünk andalítóan aranyos tételezés, de, ha Orbán olvas ilyesmit, még megütheti a guta, lefordul a székről, és rettegve kezdi föstetni a haját, és szemceruzáért nyúl a retiküljébe.
Mint kitetszik, egész jól szórakozom.
Forrás: Újnépszabadság
