A nyolcvanas évek elején országos botrányt kavart a pártállami sajtó a Rolls Frakció Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából című számának ebből a sorából: „Állva pisilek, ülve kakálok.” Az együttes lemezterve el is bukott ezen a soron. Illetve ezzel a sorral buktatták el, hogy ne kelljen a dal esszenciális mondatával foglalkozni: „Szembekötősdi – egy ország mutatványa.” Pedig hát a botrányos sor viszonya a társadalmi valósághoz ugyanolyan, mintha azt énekelték volna, hogy kanállal eszem a levest, villával a rizst.

A nyilvánosság úgy viszonyul anyagcserénk kimeneti oldalához, mintha az valami restellni való, elhallgatni való tevékenység lenne, nem pedig ugyanolyan lényeges és természetes része az életünknek, mint az étkezés a bemeneti oldalon. Az egyikről el lehet mondani decens társalgás keretében, hogy jólesett, a másikról nem.

Ebből fakad, hogy a nők hátrányainak tömérdek vonatkozásából minden szóba kerül, csak az nem, ami rendszeresen, a szemünk láttára alázza meg a nőket. Az ácsorgás hosszú ideig hosszú sorokban a női vécék előtt. Mindenki lássa jó sokáig, hogy nekik kell…

Bodo Wartkénak, a német dalhumoristának van egy ideillő dala, Das Letzte Lied vor der Pause, melyben egy hölgy nem áll be a női vécé előtti kilométer hosszú sorba, hanem belibben a férfivécébe, bocs, fiúk, szól oda a piszoár előtt álló, megdermedt hímeknek, és magára zárja az egyik fülkeajtót.

Azt hiszem, hogy ez a hölgy, ha tényleg volt ilyen, a feministák példaképe lehetne.

Már szinte elhittem, hogy én vagyok a bolond, amikor felvetettem szűk baráti körben, hogy koedukált mosdók kellenének, leválasztott piszoáros résszel, és akkor a fülkéket is, a sorban állást is meg lehetne osztani. Koedukáltak lennének – és persze sokkal rövidebbek a sorok is.

Aztán láttam az Örkény Színházban, hogy ez másnak is eszébe jutott, és meg is valósult! Lehet, hogy máshol is van ilyen, csak én még nem jártam arra, de ezt mindenesetre áttörésként kellene ünnepelni, és mozgalmilag követelni a példa követését.

Szobatiszta korom óta koedukált vécét használok otthon. És ezzel em­ber­társaim túlnyomó része is így van. Igaz, hogy az otthoni vécét általában egyszerre egy ember használja, de ez a nyilvános vécék fülkéire is igaz.

Lehetséges, legalábbis ezt hallom, hogy a nők valamiért ragaszkodnak a külön mosdóhoz. Én nem tudom, mit szoktak csinálni a fülkéken kívül, ami nem férfiszem elé való. Már sokszor láttam nőket mosdón kívül rendezni a sminkjüket, a frizurájukat, ebből arra következtetek, hogy ez nem férfiszemek elől elzárt tevékenység. Meg aztán a hosszú sorban állás után mennyi idő marad ilyesmire? Biztosan kevesebb, mint ha rövidebb a sor. De előfordulhat, hogy tévedek. Az Örkényben mindenesetre van a koedukált mellett női mosdó is. Talán ez a követendő út.

Egykoron elképzelhetetlen, perverz dolognak tűnt, hogy a fiúk és a lányok egy iskolába járjanak. Erősen remélem, hogy mire az unokáim felnőnek, a koedukált vécé oly magától értetődő lesz, mint lett a koedukált iskola.

Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 7. számának Páratlan oldalán 2026. február 13-án.