A Transtelex cikke.

Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll arra, hogy a jelenlegi harcvonalakat elismerő, tárgyalásos tűzszünettel megállítsa az ukrajnai háborút – írja négy orosz forrása alapján a Reuters. A hírügynökség információi szerint ha Kijev és a Nyugat nem reagál erre, akkor Putyin kész tovább folytatni a harcot.

Telex

„Putyin képes harcolni, ameddig csak kell, de kész a tűzszünetre, a háború befagyasztására is” – mondta az egyik magas rangú orosz forrás. A Reuters azt írja, hogy öt, a neve elhallgatását kérő, Putyin környezetében dolgozó forrással is beszélt, négyen egybehangzóan azt állították, hogy az orosz elnök kész lenne a tűzszünetre, az ötödik forrás nem kommentálta a frontvonalak befagyasztásáról szóló információt. A hírügynökségnek nyilatkozó három forrás egybehangzóan azt állította, hogy az orosz elnök csalódott volt, amikor a tanácsadóinak arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij nem támogatta a tűzszünettel kapcsolatos javaslatait.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a Kreml többször is világossá tette, hogy Oroszország nyitott a párbeszédre, nem akar „örök háborút”.

Ukrajna kül- és védelmi minisztériuma eddig nem kommentálta az értesülést. Az ukrán elnök januárban Litvániában tett látogatásán kijelentette, hogy szerinte bármilyen tűzszünet azt kockáztatná, hogy Oroszország átcsoportosíthatja és növelheti lőszerellátását. „Ezt nem fogjuk megkockáztatni” – mondta Zelenszkij. Szerinte a tűzszünet nem vezetne politikai párbeszédhez, és csak Moszkvának kedvezne. Az ukrán elnök egyébként 2022 októberében aláírt egy rendeletet, amely tiltja, hogy Ukrajna valaha is leüljön tárgyalni Putyinnal.