Ma derült ki, hogy az iskola hat tanárát elbocsátották polgári engedetlenség miatt.

Rendkívüli szünetet rendeltek el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban azután, hogy az iskola hat tanárát elbocsátották polgári engedetlenség, vagyis a részvétel miatt a magyarországi pedagógusok hónapok óta tartó tiltakozó akcióiban – értesült a Népszava.
Szerdán kora délután egy belügyminisztériumi közleményből derült ki, hogy három budapesti gimnáziumból összesen nyolc tanárt rúgtak ki polgári engedetlenségért. A hat karinthys mellett hasonló sorsra jutott a Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik angol szakos tanára és az Eötvös József Gimnázium egyik biológia szakos tanára is.

„Ez nyilvánvalóan egy erődemonstráció” – Kiderült, melyik három budapesti gimnáziumból rúgtak ki tiltakozó tanárokat, este tüntetés lesz a Belügyminisztérium előtt

Kirúgtak nyolc tanárt, több százan követelték Orbán Viktor és Pintér Sándor lemondását a Belügyminisztérium előtt – Percről percre! – Az épületet rendőrök…
A bejelentést hatalmas felháborodás követte, szerda este több százan tüntettek a Belügyminisztérium épülete előtt, a Széchenyi téren, a demonstráción pedig a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára, Berta Beáta közölte, hogy a pedagógusok nagy része csütörtöktől határozatlan idejű polgári engedetlenségbe kezd.
Korábban Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester egy Facebook-posztban azt írta, hogy az önkormányzat félretett 10 millió forintot a tiltakozó akciókban résztvevő pedagógusoknak, ő pedig a képviselő-testület elé viszi a kérdést, hogy a most kirúgott hat tanár részesüljön 1-1 millió forintos támogatásban ebből a keretből. Az iskola pedagógusait a múlt héten kerületi díszpolgári címre is felterjesztették.

Díszpolgári címet és anyagi segítséget ad Budapest XVIII. kerülete a kirúgott karinthys tanároknak – Mihamarabb állást is biztosítanak nekik…
A Karinthy Frigyes Gimnáziumban zajló tiltakozás régóta szúrja a Külső-Pesti Tankerületi Központ szemét, azóta biztosan, hogy az iskola október 5-én beszállt a pedagógusok világnapján rendezett megmozdulásokba, egyik tanára pedig közzétett egy videót arról, hogy bár magyarországi és nemzetközi tanulmányi versenyeken kiválóan szereplő diákjai vannak, az épület folyamatosan beázik, penészedik és pusztul.

Évek óta beázik a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium, elképesztő videóval jelentkezett a pedagógusok világnapján
Október 6-án Hutai László igazgatót be is hívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át annak a 24 tanárnak, akik részt vettek az október 5-én polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Másnap több százan, pedagógusok, szülők és támogatók a tankerület épületéhez vonultak, hogy személyesen Rábel Krisztinától vegyék át a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak címzett levelet.

Egy hétig tartó sztrájkra készülnek a tanárok a Karinthy Frigyes Gimnáziumban és a Brassó Utcai Általános Iskolában – „Nem szeretnénk és nem is tudunk egy olyan…

Civil ruhás rendőrön kellett átküzdeniük magukat a karinthys tanároknak, hogy kézhez kapják azt a tankerületi levelet, amelyben kirúgással fenyegetik őket – A tankerületi vezetőről – akinek az MSZP a lemondását követeli a kirúgások miatt – azóta kiderült, hogy 2021 végén 1,59 millió forintos jutalmat vett fel.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2022. november 30-án.