A hosszú hibernálásból 1989–1990-ben ébredező, gorbacsovi Szovjetunióban éledni látszó orosz civil társadalom túlságosan is gyorsan visszaszorult. A Szovjetunió összeomlását követő döbbenetes megélhetési nehézségek mindennapos gondjai arra ösztökélték az oroszokat, hogy családjuk legsürgetőbb szükségleteinek kielégítésére összpontosítsanak. Beállt a polgári közöny állapota. Vlagyimir Putyin tehát egy uralkodó számára lehető legjobb pillanatban került hatalomra – amikor a nép „hallgat, mint a sír”.
Putyin ezt az apátiát ravaszul összekapcsolta a posztszovjet gazdaság növekedésének első jeleivel, hogy egy új társadalmi szerződést kössön: emeli az életszínvonalat, cserében az oroszok elfogadják alkotmányos jogaik szigorú korlátozását. Egészen a legutóbbi időkig mindkét fél tartotta magát ehhez a hallgatólagos megállapodáshoz. Ám a globális pénzügyi válság kirobbanása után a Kreml már nem tudta biztosítani az életszínvonal emelését, ezért mindenképpen új társadalmi szerződésnek kell születnie, különösen, mivel egy új, már a posztszovjet érában felnőtt nemzedék lépett be a politikába, egy olyan generáció, amelyet már nem mérgezett az a félelem, amely elődeikbe a szovjet állami terror évtizedei alatt beleivódott.
Putyin és környezete az elmúlt évtizedben még tovább feszítette a húrt, de szinte semmilyen ellenállást nem tapasztalt teljhatalmi törekvéseivel szemben. Mára az Oroszország alkotmányában felsorolt polgári és politikai jogok közül egy maradt meg: az ország elhagyásának és a visszatérésnek a joga. Az összes többi elveszett, vagy jelentősen csorbult.
Ám az orosz polgárok, kivált a fiatalabbak kezdik felismerni, mit vesztettek. Ráadásul a posztszovjet nemzedéknek egészen más elképzelése van a tisztes megélhetésről, mint a szüleiknek, ezért az igényeik nagyobbak. Sokan utaznak külföldre, mindannyian néznek külföldi filmeket, s látják, hogy a hozzájuk hasonló társadalmi státusban lévő nyugatiak sokkal kényelmesebb életet élnek, mint ők. A szovjet emberek többségének nem saját lakása sem. Ma egy fiatal kisemmizettnek érzi magát, ha ezekkel nem rendelkezik. Eleinte az emberek nem foglalkoztak a polgári jogokkal, mivel a jólét korábban ismeretlen lehetőségeinek kihasználására törekedtek. Arra számítottak, hogy a Kreml megteremti ehhez a feltételeket. Most már azonban kezdik fokozatosan felismerni, hogy a kormány erre képtelen. Az alkotmányos jogok helyreállításáért folyó harc 2009-ben vált egyáltalán észrevehetővé. A moszkvai Győzelem (Triumfalnaja) téren tüntetők következetesen követelték A békés gyülekezés jogát rögzítő 31. cikkely tiszteletben tartását.
A Dvizsenyije-31, a hasonló gondolkodású ellenzékiek ernyőszervezete gyorsan terjeszkedett, s két hónapja egy időben szervezett tüntetést Moszkván kívül még negyvennyolc városban a szabad gyülekezés jogának védelmében. (…) Vannak más jelei is a civil ébredésének, különösen az interneten, amit a Kreml nem tud úgy ellenőrizni, mint a többi médiát.
A polgárok elkezdték önszerveződésre használni az internetet, például különböző városokban egyidejű flashmobokat hirdetnek. Legutóbb az internet segítségével leplezték le nyilvánosan, hogy a hatóságok miként sértik meg az emberi jogokat, mivel az erről készült képek a világhálón azonnal hozzáférhetővé váltak mindenki számára. A hatóságoknak el kellett számolniuk a történtekkel, meg kellett büntetniük embereiket, akik ily módon reflektorfénybe kerültek. Az orosz szövetségi kormány és a regionális hatóságok riadót fújtak a gyorsan erősödő civil aktivitás láttán. Ám most is csak a régi módszerekkel – elnyomás, megfélemlítés, félretájékoztatás – reagálnak, mintha mit se változott volna a világ.
A 2011 decemberében esedékes parlamenti választásokra és a 2012 márciusában következő elnökválasztásra tekintettel is felettébb idegesek a vezetők a civil mozgalmak erősödése miatt. Nem nehéz rájönni, miért. (…)
(Projekt Syndicate)
Megjelent az ÚMSZ (Új Magyar Szó) Színkép című hétvégi mellékletének 2010. december 10-12-i szemleoldalán.