Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer demokrácia az óperenciás tengeren innen, a Duna–Tisza partján. Voltak ottan kampányok, választások előtt. A kampányok részeként plakátok akasztattak föl itt-ott, sőt voltak ragasztva is. Úgy zajlott pediglen a plakátolás, hogy voltak a pártoknak aktivistáik, akik – hihetetlen – nem pénzért, fal állásért vettek részt a pártéletben, hanem meggyőződésből, mert például szocialisták vagy kereszténydemokraták voltak. Sőt akkoriban sok ifjú hölgy meg úr támogatta a Fiatal Demokraták Szövetségét, röviden a Fideszt.
Szóval fogták magukat az aktivisták, összeálltak ketten-hárman, létrát ragadtak, vödör ragasztót, plakátokat (némelyiket előbb fölkasírozták furnérlapra), oszt kimentek terepre, vagyis a környező utcákra, terekre. Szépen sorban, illő távolságra egymástól, kiragasztották a képviselőjelölt meg a pártja plakátjait, a kasírozottakat meg fölkötötték villanyoszlopokra. Telt-múlt az idő, körül lett plakátolva az adott terep.
Voltak aztán évődések, sőt heccelések is a rivális párt plakátragasztóival. Az aktivisták cukkolták egymást, jókat röhögtek ragasztás-kötözés közben, durvább esetekben (az éj leple alatt) összefirkálták, karikírozták, sőt le is tépték egymás plakátjait. Így teltek a kampányhétköznapok anno.
Most más világ van. A hivatalos kampány első reggelén arra ébredtünk, hogy minden villanyoszlopon – jó magasan, hozzáférhetetlenül – ott virít a kormánypártok jelöltje. Aztán a buszmegállók sem maradtak ki, mindegyikben ő lett a plakátarc. Persze üveg mögött, védetten. Manapság éjjel plakátolnak ismeretlenek, nappal pedig a rendőr jön, hogy rongálásért büntesse, aki a nagyságos kormányzat plakátjára jelet merészel biggyeszteni.
A helyzet idővel annyit változott, hogy egy másik éjjelen gondos kezek összeplakátolták ugyanúgy a közterületet, csak ők DK-plakátokkal.
Ha kilépek a kapun, most egy tekintettel láthatok két Keller Lászlót (DK), két Dobrev Klárát (szintén DK), továbbá két nem-fizetünk-Brüsszelnek plakátot. A másik irányban van egy buszmegálló méretű Dr. Czuczor-plakát (mindig meglepődöm, hogy föltámadott a tudós szerzetes, aztán kijózanodom). Ha bemegyek Budapestre, a városhatártól a szélső házakig van a villanyoszlopokon vagy nyolc Fülöp Attila, ami azért bravúros, mert azokat a plakátokat az ő szavazói közül jóformán senki sem fogja megnézni, ugyanis errefelé csupán elvétve jön ki a városból ottani választópolgár.
Két érdekesség: 1. Városbéli ismerősöm küldött néhány képet arról, hogy Fülöp Attila plakátjait az éjjeli őrjárat olyan kisteherautóval rakta ki, amelyen szigszalaggal-kartonlappal gondosan letakarták a cég nevét, amelynek a tulajdona. 2. Kis falunkban nagyjából holtbiztos, hogy a tiszás jelölt fog győzni – akinek egyetlen plakátja sincsen kirakva.
