
A magam részéről nem lepődöm meg semmin. Azon sem, hogy most, amikor a fideszes miniszter a luxizást közbeszéd tárgyává tette, a miniszterelnök úr menetrend szerinti járattal utazik.
Az is kiszivárgott, hogy fapados géppel repültek, legalábbis oda. A hírből aztán Deák Dániel, nemzetünk esze és lelkiismerete azonnal kiolvasta, amit csak ő tud meglátni: „Hadházy Ákost és társait segítve: utánanéztem, Orbán Viktor és felesége ma egy körülbelül 20 milliárd forintot érő, fapados Ryanair-géppel utazott. Botrány!”
A Deák (nem Ferenc) ezen posztja a Mandiner szerint „humoros hangvételű”. Hát, esmég jót nevettünk.
Ahogy a kormányzás és propagandája halad, nemsokára megtudjuk majd, hogy luxizó magyarok tömegei járnak egymilliárd forintos közlekedési eszközzel – villamossal a Nagykörúton. Amiből tisztán látható, hogy ez gazdag ország, végtelenül szerény kormányzattal, elvégre a miniszterelnök úr beéri egy igénytelen, fapados BMW-vel, ami alig 270 millióba kóstál. (Oppardon, két darab a rendelkezésére állhat.)
Vissza a hírhez. Lássuk be, ez rémisztő: Orbán Viktor és felesége Brüsszelbe kényszerültek utazni a hétvégére. Értik? Brüsszelbe!
Nem tagadom, imádkoztam. Nehogy bajuk essék ott a No Go zónák dzsungelében, a vad, fanatikus migránshordák féktelen tombolása közepett. Kétségbeejtő még belegondolni is, mi történhet(ett), ha a mi világhírű miniszterelnökünket, Európa modern védőszentjét véletlenül felismerik azok a barbárok.
Egyébként nem hiszem, hogy a mi közismerten vagyontalan miniszterelnök urunk víkendezni ment volna oda, a pogány oroszlánok közé. Ő nem tétlenkedik, biztosan most is fontos missziót teljesít(ett).
Ha pedig egyszer-egyszer mégis jut ideje megpihenni, ott van neki a puritán Hatvanpuszta.