A Magyar Hang cikke.

Nagy Imre vádlottként az ő és társai elleni perben 1958-ban. Filmkockák a tárgyaláson készült
felvételből (Fotó: Fortepan/Magyar Nemzeti Levéltár)

Évfordulók napja.

1948. június 16-án szavazta meg az országgyűlés az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt. Viharos ülés volt, a végén Slachta Margit szerzetes nővér képviselő azzal háborította föl a kommunista többséget, hogy nem volt hajlandó fölállni, amikor az ateisták elénekelték az államosítás örömére Kölcsey Himnuszát. A törvényt a szegedi piaristák egykori agyonkényeztetett diákja, Ortutay Gyula nyújtotta be, egyébként kriptokommunistaként a kisgazdapárt színeiben volt vallás- és közoktatásügyi miniszter.

Négy nappal korábban volt a kommunista és a szocdem párt egyesítése (pár hónappal később tagkönyvcsere címén a szocdemeket kisöpörték Rákosiék). És tizenhárom nappal korábban kezdődött a „pócspetri ügy” – ma már tudjuk, az államosítást előkészítő kommunista provokáció. A viharos ülést Nagy Imre házelnök vezette.

Napra pontosan tíz évvel később, a derengő hajnalon ezt a Nagy Imrét akasztották föl elvtársai a Kisfogház udvarán, aztán friss tetemét gyorsan és helyben el is földelték.

Mint ismert, a kommunistákat különös anyagból gyúrták, ők lelkifurdalás nélkül akasztgatták egymást is, nemcsak az ellenségeiket. Nagy Imre bizonyos szempontból tényleg különös anyagból volt gyúrva. Máig hallatszik az utolsó szó jogán elmondott: „kegyelmet nem kérek” – ezzel biztosította helyét a magyar panteonban, amelyből éppen mostanság igyekeznek kipaterolni.

A kipaterolni igyekvők vezére szintén június 16-án, 1989-ben, éppen Nagy Imre és mártírtársai koporsójánál váltotta meg belépőjét a magyar közéletbe. Egyebek közt ezt mondta: „…ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.”

 Ma is érvényes szavak.