Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nemrégiben megválasztott elnöke közéleti tárgyú interjút adott a 777 blognak. Igen kényes helyzetében maga a megszólalás is tiszteletre méltó, elvégre elődje, illetve a magyar egyházak vezetői (mindegyiké) lehetőleg kerülik a közéleti állásfoglalást.
Válaszaiban Székely János precízen követi az Apostoli Szentszék tanítását, és biztató, hogy jövőre – az „Igazságosabb és testvériesebb világot!” című körlevél megjelenésének 30. évfordulóján – újabb szociális megnyilatkozást terveznek közzétenni. A helyzet az, hogy a harminc évvel ezelőtti problémák mind itt vannak velünk, tehát afféle történelmi értékelésre számíthatunk.
A Magyar Katolikus Egyház speciális problémája, hogy a KDNP – nevében is vállaltan – az Apostoli Szentszék társadalmi tanítására hivatkozva politizál, 16. éve kormányon van, elnöke a kormányfő helyettese.
A 2010. évi fülkeforradalom valóban rendszerváltozást hozott, ahogyan Orbán Viktor rögvest meg is ígérte. Eme új rezsimben a humán szféra kezdettől a KDNP felségterülete. Amíg volt „emberminisztérium” (legtalálóbb kifejezéssel egy exmunkatársa illette: a beszélő szerszámok minisztériuma), a tárcavezető mindig kereszténydemokrata volt. Kezdetben Réthelyi Miklós, aztán Balog Zoltán református lelkész, utoljára Kásler Miklós „onkológus, történész”. Az összes részfeladatot kereszténydemokrata vitte, az egészségügyet kezdetben Szócska Miklós (ő 2014 óta nem vállal közszerepet), a közoktatást Hoffmann Rózsa (őt 2014-ben a választási győzelem után kirakta Orbán, és vele az életpályamodellt is, maradt a mind mélyebb tanári nyomor).
A szociális szféra, benne a gyermekvédelem is KDNP-fennhatóság alatt áll, 2018 óta Fülöp Attila kezében (de 2010 óta ott van, kezdetben kabinetfőnök volt Soltész Miklós mellett). Ő egyébként a Fidesz-frakcióban ül, de hát az üléspontokról a frakciókban is Orbán dönt.
Mindaz, ami a közoktatásban, az egészségügyben, a szociális szférában és benne a gyermekvédelemben 15 éve történik, a KDNP felelőssége.
Amikor szeptember 22-én kirobbant a „Zsolti bácsi” ügye, Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes felháborodottan utasított vissza minden aljas célozgatást a személyére. Ebben a teljes szeriőz sajtó (lapunk, a Magyar Hang is) támogatta. Mi is felháborítónak tartunk minden aljas célozgatást (mi még a más párt nevében közzétett hamis pártprogramokat is elutasítjuk, szemben Semjénnel, de ez most mindegy).
Három hónap telt el. Nem számítottunk rá, hogy maga Semjén Zsolt (aki akkor kijelentette, hogy ha ez igaz, abba a kormányak és a kormánypártoknak is bele kell buknia) semmilyen formában sem segíti elő a tisztánlátást. Őnéki csak arra futotta, hogy elhatárolódjon az egész gyermekvédelmi struktúrától – ő nem járt ott soha, nem tud semmit, nem látott semmit. És tegyük hozzá, azóta sem szorgalmaz semmilyen feltárást, tisztázást.
Ahogy dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, a KDNP egyre nagyobb hallgatásba burkolózik. Pedig sorban derül ki, hogy az összes lebukott igen közel vala a KDNP-hez is és különféle egyházi intézményekhez is. A vezetés egyházközeli, a kisfőnökök egyházközeliek, a bilincsben elvittek között szomorúan sok az egyházközeli.
Közben összeomlik az egészségügy, kétségbeejtő állapotban a teljes szociális szféra, nem szólva a közoktatásról.
A történelem beárazta a KDNP-t mint kormányerőt. A sikertelenség nyilvánvaló, csak az a kérdés, minek nevezzük? Dilettantizmusnak? Korrupciónak? Netán teológiailag is értelmezhetően bűnnek?
Nincs irigylésre méltó helyzetben a püspökkar és új elnöke. Mit mondjanak erről az egészről? Mert joggal mondja Székely János, hogy az Egyház egyformán távol kell álljon minden politikai párttól – de ha valamelyik ráakaszkodik? És ellopja a „keresztény” jelzőt? Akkor is meg lehet kerülni az állásfoglalást?
