Kétórás összefoglaló videót készített Klaus Iohannis tízéves regnálásáról a Recorder, aminek már a felütésében elhangzik, hogy a két mandátum után sokan keserű szájízzel tekintenek vissza az eltelt időszakra. Az őszinte reményekkel induló, reformokat és átláthatóságot ígérő időszak kezdeti lelkesedése mára csalódottsággá változott. Iohannis elnökségének legfontosabb mozzanatai közül néhány különösen élesen világít rá a román politikai rendszer hiányosságaira és az elnök szerepére ebben az átalakulásban.
Amikor Iohannist 2014-ben először elnökké választották, hatalmas tömegek támogatták, mivel azt ígérte, hogy véget vet a román politikát hosszú időn át megmérgező korrupciónak. Választási kampányában szereplő szlogenje, a „jó munka” azt sugallta, hogy egy meritokratikus rendszert hoz az urambátyámos korrupció helyett, egy átláthatóbb és hatékonyabb kormányzást fog elvárni a kabinetektől. A szavazópolgárok abban bíztak, hogy a jól működő és rendezett Szeben mintájára újítja meg Romániát. Tíz év után elkészült a leltár: a demokratikus fejlődés helyett inkább egy stabilitás látszatát fenntartó, központosított rendszer felé sodródott az ország, ahol a titkosszolgálatok és a politikai elit befolyása dominál.
A Colectiv és a reformígéretek politikai marketingje
A videó részletesen bemutatja, hogy a Colectiv klubban 2015-ben történt tűzeset milyen mélyreható hatással volt Románia politikai életére és társadalmi érzékenységére, valamint hogyan kezelte ezt az eseményt Klaus Iohannis elnök. A tragédiában több tucat fiatal vesztette életét, és az országot sokkolta az eset, mert rávilágított a román közintézményekben uralkodó rendszerszintű korrupcióra és hanyagságra.
A tragédia után gyorsan világossá vált, hogy a klub működési engedélyének kiadása és az ottani biztonsági előírások betartása szoros összefüggésben állt a korrupcióval. Kiderült, hogy a tűzvédelmi előírásokat súlyosan megsértették, és az engedélyeket megvesztegetésekkel intézték el. Az eset nyilvánvalóvá tette, hogy a közintézmények, amelyeknek meg kellene védeniük az állampolgárokat, gyakran maguk is a korrupció áldozatai, és nem megfelelően működnek.
Ez a felismerés óriási közfelháborodást váltott ki, amely országos tiltakozásokhoz vezetett. A román állampolgárok tömegesen vonultak az utcákra, követelve, hogy a felelősök vállalják a következményeket, és hogy történjenek mélyreható változások a közéletben és az állami intézmények működésében.
A társadalmi nyomás hatására Victor Ponta akkori miniszterelnök lemondott, és Klaus Iohannis új miniszterelnök kinevezésével válaszolt a krízisre. Iohannis egy technokrata kormányfőt, Dacian Cioloșt választotta, aki pártokon kívüli politikusként került a miniszterelnöki székbe, azzal az ígérettel, hogy független, szakértői vezetést hoz.
Cristian Preda politológus a videóban rámutat, hogy a Colectiv-tragédiát követően a politikai szereplők is kihasználták a helyzetet, hogy előmozdítsák saját érdekeiket, amik a hatalom újrafelosztását célozták meg. A PSD például ki akarta rúgni Pontát a pártelnöki székből, mert elvesztette a 2014-es választásokat, Iohannisnak is megvoltak a maga számításai, így a lemondással keletkezett politikai vákuumot az elnök és más politikai szereplők arra használták fel, hogy saját pozíciójukat erősítsék. A közvélemény haragját kihasználva az államfő egy technokrata kormányt nevezett ki Dacian Cioloșsal az élen, aminek feladata a közéleti tisztogatás és reformok bevezetése lett volna. Bár ez a lépés sokak szemében reménykeltő volt, az elemző arra is rámutat, a Cioloș-kabinet mindössze átmeneti eszközként szolgált Iohannis számára, hogy távol tartsa a hagyományos politikai pártokat a hatalomtól, és új szövetségeket alakítson ki saját politikai érdekei mentén.
A Colectiv utáni reformok nagy része végülis csupán szimbolikusnak bizonyult. A politikai szereplők kihasználták a tragédiát, hogy elnyerjék a társadalom bizalmát és hitelesítést szerezzenek a hatalomban maradáshoz.
A polgárok csalódtak és kiábrándultak, és a bizalmatlanság a politikai rendszer iránt azóta is egyre erősebb Romániában, ez pedig hozzájárult a populista és radikális politikai mozgalmak előretöréséhez.
A Colectiv története így kettős szimbólummá vált mára: egyrészt a társadalmi igazságérzet és a reformok szükségességének lett a szimbóluma, másrészt egy figyelmeztetés is arra, hogy bár a politika gyakran manipulálja a közvéleményt a saját érdekei érdekében, egy idő után a polgárok „benyújtják” a számlát.
A Dragnea-korszak és az antikorrupciós harc paradoxona: politikai cél vagy valódi reform?
A Recorder videóban hangsúlyosan foglalkoznak azzal, hogyan alakult Klaus Iohannis és a Szociáldemokrata Párt közötti viszony a Pontát követő Dragnea-korszakban. az új pártelnök folyamatban lévő korrupciós ügyei miatt nem foglalhatta el a kormányfői pozíciót, de az általa kinevezett és egymást gyors ütemben váltó miniszterelnököket totális kontroll alatt tartotta. A PSD folyamatosan olyan törvényjavaslatokkal és politikai kezdeményezésekkel próbálkozott, amelyek az elnök és a társadalom nagy része szemében a korrupció elleni harcot gyengítették. Dragnea és a PSD igyekezett visszaszorítani a büntetőjogi szigorításokat és átalakítani a jogi keretrendszert oly módon, hogy a politikusok számára kedvezőbb legyen a felelősségre vonás elkerülése.
Klaus Iohannis ebben az időszakban több fronton is szembeszállt a PSD-vel és Dragneával, igyekezve megakadályozni azokat a „reformokat”, amelyek a korrupciós ügyekben való elszámoltathatóságot gyengítették volna. Az elnök vétót emelt számos törvény ellen, többször is az Alkotmánybírósághoz fordult, és aktívan részt vett a PSD intézkedéseinek megakadályozásában. A két fél között egyre mélyülő konfliktus a román politikai élet egyik meghatározó elemévé vált, és a közéletet is polarizálta.
Mivel a Dragnea-korszak alatt a PSD vezette kormányok gyors ütemben váltották egymást, az instabilitás és a belső konfliktusok miatt a kormánytöbbség képtelen volt hatékonyan dolgozni. Az elnök és a kormány közötti folyamatos konfliktus miatt a kormányzati rendszer megbénult, és ez ismét tüntetésekhez vezetett. A bírósági függetlenséget fenyegető intézkedések után fellángoltak a tömeges tiltakozások, százezrek vonultak az utcára Bukarestben és más nagyvárosokban. Klaus Iohannis ezekben a tiltakozásokban is szerepet vállalt: többször is nyilvánosan kiállt a demonstrálók mellett, támogatva a jogállamiságot és a korrupcióellenes harcot.
Dragnea igyekezett a PSD és saját hatalmát megerősíteni, ami komoly visszhangot keltett mind belföldön, mind nemzetközi szinten. Az elnök és a PSD közötti ellentét egyre inkább a hatalom megosztása körüli vitává alakult. Minél nagyobb hatalmat szeretett volna magának Dragnea, Iohannis annál inkább ellenállt. A Dragnea-korszak vége akkor következett be, amikor Liviu Dragneát jogerősen elítélték korrupció miatt, és börtönbüntetését meg kellett kezdenie. Ez a fejlemény drámai fordulatot hozott a PSD és a román politikai élet számára, hiszen Dragnea távozásával a PSD hatalma is meggyengült.
Iohannis győzelme a Dragnea elleni küzdelemben szimbolikus jelentőséggel bírt, és sok román állampolgár szemében az igazság győzelmét jelentette.
Miután Iohannisnak második mandátumára sikerült a saját hatalmát teljesen bebetonoznia, az antikorrupciós harca lecsendesedett, és az igazságszolgáltatás függetlenségét számos kritika érte. Több szimbolikus ügy, mint például a bányászjárásokban érintett politikusok ügye és a 2019-es augusztusi tüntetéseket érintő bírósági eljárások elakadtak, ami sokakat megerősített abban a hitben, hogy a korrupcióellenes retorika csak politikai célokat szolgált.
A demokrácia és a katonai befolyás kérdése
Ugorjunk át néhány fejezetet a Recorder kétórás videójából, hogy megérkezzünk Nicolae Ciucă tábornokhoz, akinek beemelésével a politikai életbe Klaus Iohannis elérkezett ahhoz a hőn áhított pillanathoz, amikor ő irányíthat a háttérből egy bábkormányt. Az elnököt ekkor már egyre több kritika érte a demokrácia gyengülését, különösen a katonaság és a titkosszolgálatok megerősödése miatt. Ciucă kinevezése is azt mutatta, hogy a román demokrácia egyfajta katonai alapú struktúrára kezdett épülni.
A titkosszolgálatok túlzott befolyására jónéhány példát hoznak fel a film készítői: már Liviu Dragnea félreállításában is nagy szerepük volt, ugyanis bár a vádak valódiak voltak, a módszer, ahogyan az információk napvilágra kerültek és a vizsgálat folyt, a titkosszolgálatok beavatkozására utal.
Az egyik legérdekesebb példa a titkosszolgálatok befolyására az, ahogyan Iohannis elnök Ludovic Orbant, egy korábbi miniszterelnököt félreállította. Az elemzők úgy vélik, hogy a SRI segítette Iohannist abban, hogy az általa kedvezőbbnek ítélt politikusokat hozza helyzetbe, és elkerülje azokat, akik túl nagy függetlenséggel lépnének fel. Orban leváltása után egyre több volt katonai vezető került pozícióba, akik általában szoros kapcsolatot ápoltak a titkosszolgálatokkal.
Így jön képbe Nicolae Ciucă is, aki mint korábbi katonai vezető, jó kapcsolatokat ápolt a hírszerzési szervezetekkel, és ezeknek támogatása fontos szerepet játszott Ciucă pozíciójának megszilárdításában, hiszen egy olyan személy, aki megbízható a titkosszolgálatok számára, jobban fenntarthatja a politikai rendet. A titkosszolgálatok befolyása ráadásul a politikai elit összetételére és működésére is kiterjedt, hiszen az SRI és más szolgálatok olyan információkat kezeltek, amelyek érzékenyek és politikailag kihasználhatók voltak. A Recorder riportjában többen hangsúlyozták, hogy a titkosszolgálatok állandó befolyása és információs előnye a politikai elit számára komoly nyomást jelentett, és formálta a hatalmi egyensúlyt az országban.
Ciucă kinevezésével Iohannis és a PNL egyfajta kompromisszumot kötött a PSD-vel, hogy biztosítsák a kormányzati stabilitást. Ez a politikai kényszerkoalíció feszültségeket eredményezett a liberális és a szociáldemokrata oldal között, ugyanakkor lehetőséget nyújtott Iohannisnak arra, hogy a PSD-t ellenőrzés alatt tartsa. Ciucă, mint semleges, katonai háttérrel rendelkező miniszterelnök, megfelelt a PSD és a PNL számára is, hiszen kevésbé volt politikailag megosztó személyiség, és megfelelő egyensúlyt biztosított a két párt között.
Az elemzők szerint azonban ez a kompromisszum nemcsak a stabilitást szolgálta, hanem a hatalom megosztásának új formáját is létrehozta. Míg Iohannis a háttérből irányította a kormányzást, Ciucă fegyelmezettsége és semleges politikai megjelenése lehetőséget adott a liberálisoknak és a szociáldemokratáknak arra, hogy együtt dolgozzanak, még ha feszült légkörben is.
Művelt Románia: az oktatási fiaskó
Iohannis legjelentősebb projektjének szánt Művelt Románia program szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár a románok az oktatás reformjától várták a jövő generációinak felemelését, a projekt szimbolikus jelentőségű maradt, és a román oktatási rendszer mélyen gyökerező problémái nem oldódtak meg. A Recorder riportjában szereplő tanárok és diákok is a csalódottságukról beszéltek: minden a szólamok szintjén maradt, nem éreznek valódi fejlődést.
A Művelt Románia ambiciózus célkitűzésként indult, azzal a szándékkal, hogy alapvetően modernizálja és fejlessze Románia oktatási rendszerét. Az elnök célja az volt, hogy az oktatás színvonalát növelje, korszerű infrastruktúrát építsen ki, fejlessze a tanárképzést, és esélyegyenlőséget biztosítson a diákok számára, különös figyelmet fordítva a vidéki területekre. Iohannis úgy látta, hogy az oktatás modernizációja kulcsfontosságú az ország hosszú távú fejlődése és versenyképessége szempontjából. A program egyik fontos célja volt, hogy a digitalizáció révén a diákokat felkészítse a modern munkaerőpiaci kihívásokra, valamint hogy minden tanuló számára biztosítsa a korszerű tananyaghoz való hozzáférést.
A program sikeres megvalósításához elengedhetetlen lett volna a politikai pártok és intézmények széleskörű támogatása, amit Iohannis nem tudott megszerezni. Az oktatási reformok sok esetben politikai és intézményi ellenállásba ütköztek, a különböző érdekcsoportok és a parlamenti pártok érdekei eltértek az elnök elképzeléseitől. Emellett a megvalósításhoz jelentős pénzügyi forrásokra lett volna szükség, de a kormányzat nem tudott megfelelő támogatást biztosítani az oktatási infrastruktúra és a pedagógusképzés fejlesztésére, ami a program anyagi alulfinanszírozottságához vezetett.
A bürokrácia és a változásokkal szembeni ellenállás szintén hátráltatta az előrehaladást. Az oktatási rendszer belső ellenállása, az adminisztratív akadályok és az érintett intézmények egy része visszatartotta a reformokat, megnehezítve a program célkitűzéseinek elérését. Végül a koronavírus-járvány is komoly kihívást jelentett: bár a program egyik célja éppen a digitalizáció elősegítése volt, a járványhelyzet nem várt terhelést rótt a rendszerekre, és az iskolai digitális átállás nem tudott olyan gyorsan és hatékonyan megvalósulni, ahogyan azt Iohannis elképzelte.
A „Művelt Románia” bukása politikai szempontból is negatív következményekkel járt Iohannis számára, bizalmi indexe vészesen lecsökkent.
A luxuskörutak után a NATO mint menekülőútvonal
Az elnök külföldi látogatásai, valamint a luxusigények, amelyekért állami pénzeket használt fel, egyre több kritikát váltottak ki. Az egyik legismertebb botrány, amikor a sajtó kiderítette, hogy a költséges privát járatokkal utazó elnök látogatásai inkább tűntek luxusnyaralásoknak, mint hivatalos állami feladatoknak. Ezek a „nyaralások” sokak számára visszatetszést keltettek, különösen az elnök második ciklusában, amikor már nem is igazán mutatott érdeklődést a belső problémák iránt.
Az Ázsiától, Afrikán keresztül Dél-Amerikáig utazgató elnök legtöbbször munkaútnak álcázta akár kéthetesre is nyúló turnéit, amik jelentős összegeket emésztettek fel az elnöki hivatal költségvetéséből. Az elnöki hivatal kiadásai egyes esetekben elérték a több százezer eurót is, amelyekből számos költséges utazás és magánrepülőgépek bérlése is finanszírozásra került.
A konkrét költségeket azonban a hivatal titokban tartotta, és több alkalommal hivatkozott arra, hogy ezek „nem nyilvános” információk. Például a 2023 márciusában tett délkelet-ázsiai útja során az elnök magánrepülőt bérelt, amelynek költségét nem hozták nyilvánosságra, csupán becslések születtek a médiában, amelyek szerint az út összköltsége meghaladhatta a százezer eurót.
Második mandátumának vége felé már egy NATO-pozíció megszerzésére összpontosított, ami sokak szemében újabb példája volt annak, hogy saját érdekeit helyezte a köz szolgálata elé. Azért vágyott a főtitkári pozícióra, mert ez az állás nemcsak hatalmas presztízzsel jár, hanem egyfajta menekülési útvonalat is kínált volna számára, hogy elkerülje az elnöki mandátuma végén várható hazai kritikákat és felelősségre vonásokat. Az elemzők úgy látják, hogy már évekkel korábban elkezdte építeni a NATO-s szerepre szánt profilját, különösen, miután elnöki időszaka második felében látványosan csökkent népszerűsége és a romániai közvélemény ellene fordult.
Megkezdte politikai és diplomáciai kapcsolatrendszere bővítését, különösen a NATO-tagországokkal, és több beszédében is hangsúlyozta Románia NATO iránti elkötelezettségét, illetve a saját szerepét az ország védelmi fejlesztéseiben, aktívan lobbizott azért, hogy megszerezze a pozíciót. Ugyanakkor a film szerint mindez nem volt elegendő: a támogatás hiánya és a román belpolitikai viszonyok miatt nem tudott megfelelő nemzetközi támogatást szerezni, mert nem rendelkezett azzal a vezetői és katonai tapasztalattal, amit a NATO szövetségesei egy ilyen pozícióban elvártak volna.
Kész a leltár: egy nemzedék csalódása
Iohannis elnökségének tíz éve során a Recorder szerint sokakban egy újabb nemzedéki csalódás alakult ki. Az emberek közönyösebbek lettek a politikával szemben, és a populizmus és a szélsőséges mozgalmak erősödésével egyre inkább elidegenedtek az ország politikai rendszerétől. Iohannis öröksége sokak számára nem egy új korszak kezdete, hanem a reformok ígéretének elmulasztása, a hatalom koncentrálása és a közvéleménytől való elidegenedés szomorú példája.
Románia nem a remélt demokratikus megerősödés és fejlődés irányába haladt, hanem egyre inkább a politikai stabilitás illúzióját fenntartó, de valójában stagnáló és zárt rendszer felé sodródott. A film alapján Iohannis elnöki öröksége inkább a rendszer fenntartásáról, mint a valódi reformokról szól: az „ország stabilitásának” biztosítása jelszava alatt a politikai és titkosszolgálati hálózatok közötti szoros együttműködés volt jellemző, miközben valódi változásra alig került sor.
A Recorder kritikusan emeli ki, hogy bár Iohannis 2014-ben nagy társadalmi támogatással, reformokat és művelt Romániát ígérve kezdte meg a mandátumát, ígéretei jórészt beteljesületlenek maradtak. A korrupcióellenes harc zászlaját ugyan felvállalta, de a valóságban a politikai elit és a titkosszolgálatok közel változatlan befolyása alatt tartották az országot. Az igazságszolgáltatásban, amelyben Iohannis több tisztogatást is végrehajtott, a reformokat sokszor a politikai és személyes érdekeinek megfelelően alakította, ami tovább erodálta a rendszer függetlenségét és a lakosság igazságszolgáltatás iránti bizalmát.
Külföldi politikai törekvései, köztük az általa kiszemelt NATO-főtitkári pozíció a hazai népszerűtlensége és politikai hitelességének hiánya miatt is futottak zátonyra. Az elemzők úgy látják, hogy Iohannis kevéssé volt képes valódi vezetőként kiállni az ország előtt, és a „nép elnökéből” egy távoli, ritkán elérhető vezetővé vált, aki inkább a személyes politikai ambícióira összpontosított.
A tízéves mérleg tehát kritikus: Iohannis Romániát egy centralizált és a titkosszolgálatok által befolyásolt rendszer felé terelte, ahol a politikai és társadalmi változásokat elnyomják a „stabilitás” jelszavával.
A Recorder szerint Iohannis elnöksége alatt Románia ugyan formálisan demokratikus maradt, de a rendszer mechanizmusai a valódi demokratikus elvektől távolodtak el, és egyre inkább a hatalmi struktúrák megtartására összpontosítottak, kevés figyelmet fordítva a társadalmi elvárásokra vagy a közjóra.
