Szerintük Rapport magyar ember, magyar állampolgár.

Fotó: Olaf Kraak / ANP / AFP

Reagált a Magyar Sakkszövetség Rapport Richárd húzására: „Ha román zászló alatt játszik is, ő magyar marad”.

A 444 cikke szerint Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke a szövetség Facebook-oldalán közölte, hogy szombat éjszaka, a román szövetséggel egy időben kaptak egy emailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint „a szervezet tanácsa elutasította a Rapport Richárd zászlóváltásával kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak”.

„Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki egy másik ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább.” – írta Szabó László, majd kiemelte:

„Rapport Richárd magyar ember, magyar állampolgár, magyar sakkbajnok, sakkolimpiai ezüstérmes. Büszkék vagyunk az eredményeire, magyarként tekintünk rá, ha román zászló alatt játszik is, ő magyar marad.”

Kis szerb feleségével – a családban a sakk az úr…

A 26 éves Rapport a világranglista 23. helyén áll 2754 Élő-ponttal, és a július 4-én zárult sakkvilágbajnok-jelöltek 8 fős madridi tornáján a 8. helyen zárt 1 győzelemmel, 9 döntetlennel és 4 vereséggel.

Forrás: 444.hu, Propeller