Valószínűsíthető az is, hogy a meglehetősen alacsony termetű és pocakos pártvezér azt sem viselte el, ha mellette egy harminc-negyven centiméterrel magasabb délceg katonatisztet fényképeztek le.
Rákosi elvtárs 60. születésnapján egész népünk meg van győződve arról, hogy Rákosi elvtárs vezetésével hazánk végre a helyes útra tért. Arra az útra, amely nem más népek elnyomása és leigázása felé mutat, hanem amely a szabad és a szabadságukért s a békéért és demokráciáért küzdő népekkel együttműködve hivatott biztosítani hazánk további felemelkedését még fényesebbé, még dicsőbbé tenni a világban a magyar nevet! Ez az út, amelyen Rákosi elvtárs vezet bennünket – Sztálin útja! Gerő Ernő ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Rákosi Mátyást 60. születésnapján.
Bevezetés
A fenti idézet egy népi rigmus átköltéséből származik, amely 1952. március 9-én hangzott el a Magyar Állami Operaházban Rákosi Mátyás 60. születésnapi ünnepségeinek záróakkordjaként. Ötvennégy évvel ezelőtt egy ország ünnepelte a párt főtitkárának születésnapját, amely a fokozatosan kiépülő magyarországi személyi kultusz külsőségekben is megnyilvánuló leglátványosabb ünnepélye volt. A hivatalos ünneppé nyilvánított esemény alkalmából a kommunista vezetés egész országra kiterjedő kampányt indított.
Az egypártrendszer létrejöttével Magyarországon az ország irányítása a kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) kezébe került. A hatalom egy szűk csoport kezében koncentrálódott, és egy olyan terrorrendszer épült ki, amely lényegében az egész társadalmat rettegésben tartotta.
A párt és az ország első számú vezetője Rákosi Mátyás volt, aki önmagát Sztálin leghűségesebb magyarországi tanítványának hirdette és személyét a propaganda Sztálinéhoz hasonló kultusszal övezte. „Ha Rákosit mondunk – jelentette ki Gerő Ernő már 1949-ben -, akkor ez alatt a magyar népet értjük; s ha a magyar népet említjük, akkor Rákosira gondolunk.”
Rákosi, és társai a hatalmi pozíciók birtokában, személyéhez kapcsolva kialakították a bölcs vezető, a legjobb apa, népünk bölcs vezére, az ország tanítója, minden magyar dolgozó édesapja kultuszát. Képét Lenin és Sztálin arcképe közé függesztették, igaz, azoknál néhány centiméterrel lejjebb. A fényképeken és filmeken főként munkás és parasztemberek körében jelenítették meg, esetleg búzaföldön vagy kenyeret szelve. Nyilvános szerepléseit gondosan megtervezte, beszédeinek nyelvezete egyszerű, közérthető volt, bár mondandója élénkítésére szívesen használt népi szólásokat, közmondásokat. Jelszavakat, a pártpropagandában később ezerszer idézett képes kifejezéseket ő maga is alkotott, például Tiéd az ország, magadnak építed!, A mi országunk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján.
A pártállami ünnepségeken Sztálin és Rákosi arcképével kellett felvonulni, szónoklatokban nevük elhangzásakor fel kellett állni és ütemes taps kíséretében harsogni: Éljen Rákosi! Éljen a Párt! Sztálin, Rákosi! Nem tapsolni, életveszély volt. Mindez, vagyis a felállás, a vastaps és a skandálás kötelező szertartássá vált. A jelenlévők a besúgóktól és az ÁVH-tól tartva egyszerűen nem mertek másként viselkedni. A Rákosi körüli vezérkultusz, a szolgalelkű tömjénezés 1952. március 9-én, Rákosi Mátyás 60. születésnapja alkalmából teljesedett ki.
1988-ban jelent meg e témakörben Nemes János könyve, aki a könyvben saját emlékeit adja közre. 1952-ben az MDP Központi Vezetőség Agitációs- és Propaganda Osztályának volt a munkatársa, így őt is bevonták a születésnapi kiadványok előkészítésébe és a rendezés egyéb ügyeibe. Könyvének első fejezetében az ünnepségsorozat érdekes, különleges epizódjaira emlékezik vissza, amelyből Rákosi Mátyás portréja és egy korszak hangulata bontakozik ki, hiszen „E rendezvénysorozat kapcsán számos olyan tényt ismertem meg, amely jellemző a korra, és a dicsőítés mai szemmel nem egyszerűen elképesztőnek számító, hanem komikus (vagy inkább tragikomikus?) megnyilvánulását is alkalmam volt megfigyelni. Ezzel együtt jár, hogy a hamisítás technikáját is minden megfontolás nélkül gyakoroltuk, gyakoroltam a tevékenykedés idején, mert mély meggyőződésünk volt, hogy ilyen fontos ügyekben ez megengedett.” Egy újságírónő feltette a kérdést a szerzőnek, vajon szerette Rákosit?, Szerettem volt a válasz. E válasz is utal arra, hogy sokan hittek neki, és voltak olyanok is, akiket lenyűgözött Rákosi politikusi személyisége, amit bizonyít a születésnapot megelőző országos készülődés is.
A mintát Sztálin 70. születésnapjának 1949. évi magyarországi megünneplése szolgáltatta, hiszen a munkafelajánlások módszere, az ajándékok tömegét bemutató kiállítás, a hangnem, a stílus, a jelzők és a hasonlatok sokasága is erre emlékeztettek.
A készülődés már 1951 nyarán elkezdődött, amikor a Magyar Dolgozók Pártja Titkársága augusztus 29-én Rákosi Mátyás távollétében határozatot hozott a születésnap országos megünnepléséről. Az események lebonyolítására bizottságot választottak, amelynek Révai József lett a vezetője, aki a kultúra területén kizárólagos hatalommal rendelkezett. A szervezés teendőinek irányításával Horváth Mártont, a KV Agitációs- és Propaganda Osztályának vezetőjét bízták meg. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták Révai József tíz pontos javaslatát az évforduló megünneplésére. Ennek keretében szeptember 10-én a bizottság ún. röpszavazással határozatot hozott arról is, hogy három-féle Rákosi képből álló bélyegsorozatot adnak ki.
A születésnapi készülődés nagyszabású akciója volt az 1952. március 9-ére meghirdetett országos munkaverseny, amelyet Loy Árpád, az alberttelepi bánya sztahanovista frontmestere hirdetett meg 1952. január 29-én a bányász szakszervezet országos tanácskozásán. Az akció jelszava a Termelj ma többet, mint tegnap, később tömegmozgalommá szélesedett. A korabeli propaganda szerint a csatlakozással a dolgozó magyar nép szeretetét, szívből jövő jókívánságait fejezte ki Rákosi Mátyás iránt. A már korábban, szovjet mintára meghirdetett sztahanovista mozgalmat is felhasználva megindult a hajsza a teljesítmények növeléséért. Az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya állandó munkaverseny-bizottságot hozott létre a pártközpontban, amely kéthetente ülésezett és rendszeresen értékelte a munkaverseny állását. A párt egyik vezető grémiuma, a Farkas Mihály vezette Szervező Bizottság szintén folyamatosan napirenden tartotta a kérdést, és ennek megfelelően a különböző szintű pártbizottságok beszámoltatták az üzemi bizottságokat és figyelemmel kísérték a verseny állását, a gyengébb teljesítményt pedig az ellenség munkájának minősítették.
A tömegek befolyásolását a rádió és a sajtó dicshimnusz áradata is szolgálta, amely naponta több alkalommal és több hasábon keresztül foglalkozott a témával. A napi sajtó, főként a Szabad Nép, a párt központi lapja heteken keresztül rendszeresen beszámolt a születésnapi készülődésről és naponta tudósítások tömkelegét zúdította az olvasókra a terven felüli vállalásokról, felajánlásokról. A Levelezőink jelentik és a Levelek a Szabad Nép postájából, valamint a Hazánk egy napja című rovatok riportokat, tudósításokat, kitalált történeteket közölt a legújabb, legfrissebb és legkülönlegesebb eseményekről. A Hazánk egy napja 1952. február 1-jétől a tanuló ifjúság felajánlásairól is tudósított, akik megígérték Rákosi elvtársnak, hogy jól fognak tanulni.
Az egyes munkahelyeken a dolgozók díszes albumokban örökítették meg felajánlásaikat, elért eredményeiket. A Szabad Nép A szeretet albumai címmel napi rendszerességgel – képanyaggal is ellátva – mutatta be ezeket az összeállításokat. Naponta több száz album, több ezer levél érkezett a Rákosi Titkárság címére, amelyben hűségüket, szeretetüket, fogadalmukat erősítették meg az emberek. A Szabad Nép 1952. március 7-i számában Kolozsvári Endre Az egész ország szeretetének követei című beszámolója szerint: „Néhányszor, estefelé lejött Rákosi elvtárs. Megnézte az ajándékokat. Minden ajándékot megnéz. Nem egy előtt hosszú percekig is elidőz.” (Ezeket a tárgyakat az Akadémia utcában lévő pártközpontban adták le, és ott is őrizték.)
A központilag meghirdetett kampányok mellett egyéni – azaz a helyi pártbizottságok által ösztökélt – felajánlások is születtek, például a Kőszegi Nemez- és Posztógyár dolgozói házicipővel (papuccsal) szerették volna megajándékozni Rákosi Mátyást és feleségét a születésnap alkalmából, a Fejér megyei Pártbizottság pedig levélben kérte a Központi Vezetőség Irodáját, hogy Rákosi Mátyásról utcát nevezhessenek el. A Központi Vezetőség Irodája Révai Józsefhez, a Rákosi-születésnapot előkészítő bizottság vezetőjéhez küldte az előterjesztést, amire Révai József saját kezűleg írta rá az elutasító választ. De akadtak bizarr ötletek is, például a szimpátia és szeretet egyéni megnyilatkozása volt, amikor a Szovjetunióban egy orosz nő elsőszülött leányát Rákosi Mátyás után Mátyásnak nevezte el.
1952. február 15-én az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya levelet küldött az MDP alapszervezetek titkáraihoz, amelyben kérték az alapszervezeteket, hogy pártoktatás keretében az alap- és középfokú politikai iskolákban és a politikai alapismeretek szemináriumain dolgozzák fel Rákosi Mátyás életrajzát Illés Béla Népünk szabadságáért című brosúrája alapján. Az akció tapasztalatait 1952. március 5-én, három hét múlva kiértékelték. A politikai elvárásoknak megfelelő feljegyzés szerint több mint félmillió párttag és pártonkívüli dolgozta fel Rákosi életrajzát, és tömegesen jelentkezett az igény a pártonkívüliek részéről is. Ellenséges megnyilvánulás természetesen csak szórványosan jelentkezett.
1952. február 27-én az MDP KV Titkárságának ülésén Horváth Márton, az Agitációs- és Propaganda Osztály vezetője javaslatot terjesztett elő Rákosi Mátyás tanulmányi ösztöndíj alapítására az egyetemek és főiskolák legkiválóbbjai számára, ugyanakkor Rákosi Érem alapításáról és tanulmányi verseny hirdetéséről döntöttek a középiskolák III. és IV. osztályos tanulói részére. A Rákosi Mátyás ösztöndíj, a Rákosi Érdemérem és a Rákosi tanulmányi verseny létesítéséről – a Titkárság döntésének megfelelően – minisztertanácsi határozat jelent meg,amelyet Rákosi Mátyás 60. születésnapja alkalmából tartott ünnepségek keretében ismertettek az egyetemeken, főiskolákon és a középiskolákban.
A születésnap alkalmából az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete 1952. március 9-étől a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem nevét Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemre változtatta.
A Szikra Könyvkiadó díszes képes albumot jelentetett meg Rákosiról Rákosi Mátyás élete képekben címmel. A kötet képekben, dokumentumokban ismertette Rákosi Mátyás – természetesen idealizált és kozmetikázott – életét. A Rákosi díszalbumhoz gyűjtő- és propagandamunka eredményeként sokan küldtek fényképeket. A kötet fedőlapját díszítő arckép Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész domborműve nyomán készült, a színes borítót és képmellékletet Csáki-Maronyák József festette Rákosiról. Csáki-Maronyák József szolgálataiért, vagyis az 1951-ben kiállított képeiért és Rákosi portréjának megfestéséért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A kötethez öt egyíves falitáblából álló sorozat is tartozott, amelyet az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya jelentetett meg Rákosi Mátyás hősies harca a magyar népért címmel. A sorozat több mint hatvan képben rövid áttekintést adott Rákosi életéről, munkásságáról. A falitáblák elsősorban kiállítási célokat szolgáltak, hiszen párthelyiségekben, kultúrházakban, művelődési otthonokban állították ki azokat.
A Magyar Írók Szövetsége Rákosi életéről szóló versek, elbeszélések és drámai művek megírását szorgalmazta. Ennek megfelelően a magyar írók ajándékaként a Szépirodalmi Könyvkiadó prózai és költői antológiát jelentetett meg Magyar írók Rákosi Mátyásról címmel, amely népünk szeretett vezérének 60. születésnapjára 11 000 példányban jelent meg. Ebben a kötetben harminchárom magyar író mondta el – versben, elbeszélésben, visszaemlékezésben – mindazt, ami életüket, munkásságukat elszakíthatatlanul Rákosi elvtárs életéhez, tevékenységéhez fűzi. A versekben elsősorban Sztálint és Rákosit dicsőítő patetikus ódák és népdalutánzó rigmusok uralkodtak a kor szellemének megfelelően. A kötetben az 1950-es évek író- és költőnemzedéke – a kor szellemének megfelelően – a költészet nyelvén fejezte ki Rákosi iránti szeretetét. Íme a névsor: Zelk Zoltán, Illés Béla, Reményi Béla, Déry Tibor, Devecseri Gábor, Darázs Endre, Aczél Tamás, Nagy László, Rákos Sándor, Szabó Pál, Benjámin László, Veres Péter, Nagy Sándor, Örkény István, Szüdi György, Asztalos Sándor, Rideg Sándor, Háy Gyula, Illyés Gyula, Gyárfás Miklós, Képes Géza, Darvas József, Morvay Gyula, Urbán Ernő, Sőtér István, Kónya Lajos, Mesterházi Lajos, Hegedűs Zoltán, Cseres Tibor, Somlyó György, Örvös Lajos és Máté György. Az írások egy része kerülte a túlzásokat, és érzékelhető, hogy többen csak a rábeszélés hatására vállalták e megtisztelő feladatot.
Más könyvkiadók is igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. A Művelt Nép Könyvkiadónál 1952-ben műsoranyag jelent meg Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának megünnepléséhez. A műsoranyag költeményeket (Szüdi György: Ünnepelünk, Ladányi László: Egy martinász levele Rákosi elvtárshoz), felolvasásokat (Vas Zoltán: Találkozásom Rákosival, amely részleteket közölt a Tizenhat év a fegyházban című könyvből, Illés Béla: Százezer magyar életért, Fehér Klára: Csere) és zenei műveket (Szabó Ferenc-Raics István: Rákosi a jelszónk! Halász Kálmán-Képes Géza: Rákosi jár előttünk), köztük Kodály Zoltán: Nagyszalontai köszöntő című művét tartalmazta. Ezt a Kodály által feldolgozott köszöntőt Rákosi nevével énekelték.
Az Ifjúsági Könyvkiadó is új kötettel jelentkezett, Fazekas Anna: Ünnepi köszöntő. Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára című munkájával, amelyet Róna Emy rajzaival díszítettek.
Az irodalmi alkotásokon kívül a Magyar Munkásmozgalmi Intézet nagyhatású kiállítást rendezett új épületében – a Kossuth téren, a volt Kúria termeiben – Rákosi Mátyás harcos élete címmel, valamint itt állították ki azokat az ajándékokat is, amelyeket a dolgozók hálájuk és szeretetük jeléül készítettek, például gépmodelleket, szerszámokat, üzemek és gyárak kicsinyített mását, dísztárgyakat, festményeket, szobrokat, szőtteseket.
A kiállítás anyagáról cikk jelent meg az Ethnographia című lapban, majd annak különlenyomata az Akadémiai Kiadónál Rákosi Mátyás 60. születésnapja: A magyar díszítőművészet fejlődésének hatalmas forrása címmel. A kiállítást ünnepélyes keretek között nyitották meg. A megnyitón – amelyet Horváth Márton a KV agit. prop. osztályának vezetője tartott – részt vettek a pártvezetőség, a kormány és az Elnöki Tanács tagjai is. Az Intézet hatalmas tömegre számított, ezért – a torlódások elkerülése érdekében – kérte a csoportos látogatások előzetes bejelentését. A Szabad Nép is beszámolt a kiállításról, és tudósítása szerint az első két napon több mint tizenhatezren tekintették meg a Rákosi életét bemutató kiállítást.
A születésnap alkalmából a különböző tudományok, illetve képviselőik is részt vettek az esemény méltatásából, így ünnepi számmal jelentkezett a Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, az Akadémiai Értesítő is. Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Rákosi Mátyás és a magyar tudomány címmel bevezető cikket írt a lapba, amelyben taglalta Rákosi rendkívüli képességeit, és rámutatott arra, hogy „Rákosi Mátyás minden helyzetben személyes közbelépésével sietett a magyar tudomány segítségére és minden alkalmat megragadott, hogy tudósaink jó munkáját magas jutalomra javasolja.” A Magyar Történelmi Társulat is hódolt Rákosi Mátyás előtt: „az egész magyar nép szeretettel ünnepli nagy vezetőjének, Rákosinak 60. születésnapját, a megújult magyar történettudomány külön is részt kér magának az ünnepségből”. A Történelmi Társulat az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában ünnepi előadóülést szervezett, ahol az ünnepi beszédet Molnár Erik akadémikus, a KV tagja, igazságügy miniszter, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója tartotta Rákosi Mátyás és a magyar történettudomány címmel. Az előadást Andics Erzsébet zárszava követte. Az előadást az Akadémia Történettudományi Intézetének munkaközössége állította össze, amelynek anyaga 1952-ben megjelent az Akadémiai Kiadónál.
A Rákosi titkárságra tömegesen érkeztek üdvözlő levelek és táviratok, amelyekből a források közül bemutatunk egy rövid válogatást. Érdekességként azonban kiemelünk néhány eredeti fotómásolatot is. Például a párizsi magyar nagykövetség mellett működő magyar iskola tanulóinak a levelét, és néhány rajzát a szászrégeni hajdani vöröskatona (50.), egy pozsonyi anya (53.) levelét, az NDK-beli Zittauból egy nyelvtanár, Karl Bannert üdvözlő kártyáját Külön érdekesség egy református pap levele, aki – úgy tűnik – kommunista múlttal büszkélkedhet, és elvtársi üdvözlettel búcsúzik a magyar nép nagy vezérétől. Az ekkor még erősen Rákosi hívő Méray Tibor Koreából küldött üzenete szintén emlékezetes. Valószínű, utóbb nem lehetett büszke erre a „túllihegésére”.
A Közoktatásügyi Minisztérium rendelete alapján az iskoláknak 1952. március 8-án, a születésnap előestéjén ünnepélyes formában meg kellett ünnepelniük Rákosi Mátyás születésnapját. A rendelet mellett megjelent az Úttörő Mozgalom kiadványaként a Forró szeretettel készülnek az úttörők Rákosi elvtárs 60. születésnapjára című munka, amely részletes programot dolgozott ki a nagy nap méltó megünneplésére. Az iskolai ünnepélyeket úttörőavatással kötötték össze. E napon kapták meg a legjobbnak tartott úttörőcsapatok a Rákosi Mátyás vándorzászlót, a különböző okleveleket és más jutalmakat.
Március 7-én és 8-án számos szervezet küldöttsége látogatta meg Rákosit a pártközpontban és gratuláltak neki. Többek között a DISZ, a szakszervezetek, MNDSZ, az Akadémia, a Kaszapovics vezette baranyai délszlávok képviselői. Az erőltetett beszélgetések hangvételére jellemző az MTA elnöke és Rákosi között lezajlott párbeszéd, amelynek jegyzőkönyvét közöljük.
A központi pártapparátus március 7-én külön ünnepséget rendezett a nagy politikus és államférfi tiszteletére.
A születésnapi készülődés megkoronázását jelentette az a díszünnepség, amelyre 1952. március 8-án a Magyar Állami Operaházban került sor. Az ünnepséget gondosan megtervezték, pontosan rögzítették az ülésrendet és meghívókat küldtek szét a párt és a kormány képviselőinek, a politikai, gazdasági, kulturális elit prominens személyiségeinek. Az ünnepi program este hat órakor kezdődött. Az elnökségben Rákosi Mátyás és felesége, a Politikai Bizottság tagjai, többek között Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Kovács István és Rónai Sándor, az Elnöki Tanács elnöke és Dobi István miniszterelnök foglalt helyet. Jelen volt a Minisztertanács több tagja, Nagy Imre és Hegedűs András, valamint tábornokok, tisztek, kiválasztott tudósok, pedagógusok, művészek, sztahanovista munkások, dolgozók, parasztok, gépállomások dolgozói, műszaki értelmiségi dolgozók és a tömegszervezetek vezetői.
Az operaházi ünnepség előzetes terve szerint az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött. Ezt Dobi István miniszterelnök megnyitója követte, majd az ünnepi est szónoka Gerő Ernő, aki előadásában hangoztatta: Tiszteljük, becsüljük, szeretjük Rákosi elvtársat, mert […] Rákosi és a magyar nép – egy!. Gerő Ernő itt közölt ünnepi beszéde megjelent a Társadalmi Szemle ünnepi dupla számában (1952. VII. évfolyam, 2-3. szám.) Rákosi elvtárs 60. születésnapjára címmel.
Gerő Ernő beszéde után Dobi István miniszterelnök bejelentette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja üdvözlő táviratot intézett Rákosi Mátyáshoz, amelyet Hidas István, a Politikai Bizottság tagja olvasott fel. Ezután a munkás-, a paraszt-, az úttörő-, az ifjúsági- és a honvéd küldöttségek üdvözlése következett. A munkásküldöttség nevében Pióker Ignác, az újpesti Egyesült Izzó Kossuth-díjas fémgyalus sztahanovistája, a parasztküldöttség nevében pedig Lukács András, a varjúlaposi Győzelem termelőszövetkezet Munka Érdemrenddel kitüntetett elnöke üdvözölte Rákosi Mátyást, majd dobpergés hangjaira tíz-tíz piros nyakkendős harsonás úttörő köszöntötte az ünnepeltet. Ez után a külföldi kommunista és munkáspártok részéről érkezett üdvözlő táviratokat Kristóf István PB tag olvasta fel, és a díszünnepség résztvevői felállva ünnepelték Mao Ce Tung, Kim Ir Szen és más kommunista pártok vezetőit. A táviratok felolvasása után a fiatalok küldöttségét Kerekes András ifjúmunkás, a Rákosi Mátyás Művek sztahanovistája vezette, majd Dénes István, a DISZ KV első titkára több, a külföldi kommunista és munkáspártoktól érkezett táviratot olvasott fel. A Magyar Néphadsereg fegyveres alakulatának küldöttsége külön köszöntötte Rákosit. A küldöttségek köszöntése után a párt főtitkára megköszönte a jókívánságokat, a táviratokat és üdvözlőlapokat, majd a szerencsének tulajdonította, hogy közvetlen tanítványa lehetett a korszak két legzseniálisabb tanítójának, Leninnek és Sztálinnak. A köszönő szavak után a díszünnepség résztvevői éljenezték, ünnepelték Rákosit, majd az Internacionálé hangjai utáni szünetben Rákosi Mátyás az Operaház erkélyéről fogadta az ifjúság fáklyás felvonulását.
A díszünnepség második részében kultúrműsor keretében fellépett az ÁVH énekkara, a hódoscsépányi gyermekkórus, a Vasas Központi Kultúr Együttes énekkara, a Tápéi Népi Együttes, a Telefongyár énekkara, a sárpilisi ének- és tánccsoport, a Magyar Néphadsereg Ének- és Táncegyüttese, az Állami Operaház zenekara, Svéd Sándor, Joviczky József, Mátyás Mária és Rösler Endre, az Operaház művészei, végül az Állami Urali Orosz Népi Együttes. A díszünnepség végén, a színpadon valamennyi együttes együtt skandálta a közönséggel: Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!
Másnap a napilapok bő terjedelemben tudósítottak az eseményről, és méltatták Rákosi Mátyás történelmi érdemeit. A Szabad Nép üdvözlő táviratok és levelek özönét zúdította az olvasókra, majd néhány nap múlva a lapok hasábjain Rákosi megköszönte mindazon jókívánságokat és ajándékokat, amelyet 60. születésnapja alkalmából a párt- és tömegszervezetek, intézmények vezetői, üzemek, vállalatok, falusi dolgozók, nők, ifjak, úttörők és a magyar dolgozó nép legszélesebb rétegei küldtek. Az egyházak úgyszintén kénytelenek voltak részt venni az ünneplésben: a katolikus püspöki kar, a református egyetemes konvent elnöksége és az evangélikus egyház is üdvözlő táviratot küldött. Táviratot küldött a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az Országos Béketanács, a SZOT elnöksége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, de még a koreai Rákosi Mátyásról elnevezett Hadikórház ápoltjai is. Táviratot küldtek a népi demokratikus országok és a kommunista pártok vezetői, így az olasz Palmiro Togliatti, a kelet-német Wilhelm Pieck és Otto Grotewohl, az albán Enver Hodzsa, a spanyol Dolores Ibarruri, a lengyel Boleslaw Bierut, a bolgár Vlko Cservenkov, a francia Jacques Duclos, de egyes írók sem feledkeztek el a párt főtitkáráról, így Anna Seghers NDK-beli írónő és Martin Andersen Nexő dán író is kifejezte jókívánságait.
A születésnap alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1952. március 9-én a legmagasabb kitüntetést, a Népköztársasági Érdemrend I. fokozatát adományozta Rákosi Mátyásnak 60. születésnapja alkalmából. 1952. március 9-én a Szabad Nép ünnepi számában a címlapon közölte az MDP Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának levelét Rákosi Mátyás 60. születésnapjára, majd Révai József Rákosi Mátyás 60. éves című öt hasábos cikke méltatta Rákosi Mátyás múlhatatlan és felejthetetlen érdemeit.
A születésnap országos megünneplése után – még mindig a születésnap ürügyén – az Egészségügyi Minisztérium négy vagonból álló szállítmányt indított útnak 1953. március 10-én Koreába, a Rákosi Mátyás Hadikórházba. Itt Pásztor Károly magyar követ a koreai magyar követségen képkiállítást nyitott meg a születésnap alkalmából.
Rákosi Mátyás születésnapi ajándéktárgyainak egy részéből kiállítást akartak rendezni Pekingben, de a Titkárság 1952. április 30-án megtartott ülésén nem engedélyezte az ajándéktárgyak Pekingbe szállítását, ugyanígy visszautasították a Magyar Természettudományi Társulat kérését, hogy az angyalföldi szövőgyár ajándékát, a szövőszék modellt kölcsönadják kiállítás céljaira. Az iratokból nem derül ki, hogy miért utasították el a kérést.
1952-ben, a Magyar Híradó- és Dokumentum Filmgyár a születésnap alkalmából 600 méteres, 22 perces dokumentumfilmet készített Rákosi elvtárs 60 éves címmel a születésnap alkalmából. A film két részből állt. Első része a Magyar Munkásmozgalmi Intézet által rendezett kiállítást ismertette, és a Szovjetuniótól kapott eredeti felvételek alapján bemutatta azt a híradórészletet, amelyet Rákosi 1940-es moszkvai megérkezéséről és fogadtatásáról készítettek. A riportfilm beszámolt azokról az ajándékokról is, amelyet a magyar nép küldött nagy tanítómesterének. A film második része az operaházi ünnepségről szólt. A filmet 1952-ben a Híradó 10-11. számában mutatták be. A dokumentumfilm őrzési helyén, a Filmarchívum filmtárában található.
A következő évben, 1953-ban elmaradt Rákosi Mátyás születésnapjának megünneplése. Az eseményt Sztálin március 5-i halála teljesen elhomályosította, így a Szabad Nép meg sem emlékezett Rákosi hatvanegyedik születésnapjáról. Az Amerika Hangja egyik 1953-as műsorában egy hírmagyarázó találóan így kommentálta nem kis iróniával az eseményt: Tavaly dínomdánom, idén gyász, jövőre talán már nem is él, ha eléri a tisztogatás.
A közölt fotók a Magyar Országos Levéltárban találhatók, és érdekességük, hogy többségüket Rákosi nem engedte a sajtó nyilvánossága elé. Eltekintve attól, hogy Rákosi önmagában sem volt esztétikus jelenség, a képek egy része még ezen felül is meglehetősen előnytelen pózban, grimasszal tükrözi vissza a diktátort. Valószínűsíthető az is, hogy a meglehetősen alacsony termetű és pocakos pártvezér azt sem viselte el, ha mellette egy 30-40 centiméterrel magasabb délceg katonatisztet fényképeztek le. A születésnappal kapcsolatos fotókat igyekeztük a bevezetőhöz kapcsolni, míg a többi, jórészt Rákosit az irodájában ábrázoló felvételt külön blokkban közöljük. Érdekesség, hogy az irodai képek hátterében lévő festményre a „művész” Rákosit is ráfestette.
A bemutatott dokumentumokat a Magyar Országos Levéltár MDP KV Titkársági, Szervező Bizottsági, Agitációs- és Propaganda Osztályának, valamint Adminisztratív Osztálya Egészségügyi alosztályának anyagából, Rákosi Mátyás titkári irataiból, Gerő Ernő irataiból, a Külügyminisztérium, a Népművelési Minisztérium Általános iratai, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Magyar Állami Operaház, az Elnöki Tanács és Dobi István miniszterelnöki iratanyagának levéltári dokumentumaiból, valamint a Magyar Optikai Művek irataiból válogattam a teljesség igénye nélkül. Kutatást folytattam a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár röpiratgyűjteményében is, és ezúton köszönöm a kollégák segítséget.
Tartalomjegyzék
Özv. Flamm[a] Bertalanné fénykép-küldeménye Rákosinak[3. oldal]
Munkaverseny a születésnap tiszteletére[5. oldal]
Engedélykérés utca átnevezéséhez[6. oldal]
Ajándékkészítés Rákosi Mátyás és felesége részére [7. oldal]
Illés Béla Rákosi életrajzának feldolgozása pártoktatásban és az agitációs munkában[8. oldal]
Ünnepség Koreában, szállítmány a koreai Rákosi Mátyás Hadikórházba[9. oldal]
A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem névváltoztatása[10. oldal]
Hazai és külföldi üdvözlések [12. oldal]
Kimutatás a Rákosi díszelőadás megrendeléseiről és költségelőirányzatáról [13. oldal]
Rákosi Mátyás kitüntetése[15. oldal]
Propagandafilm forgatókönyve Rákosi Mátyás 60. születésnapjára[17. oldal]
Oldalak:
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17]
Forrás: ArchívNET
A szerkesztő feldobása
Magyar írók Rákosi Mátyásról
Szépirodalmi Könyvkiadó
Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjának alkalmából szép kiállítású
irodalmi antológia jelent meg. A kötet harminchárom magyar író versét, elbeszélését, irodalmi riportját foglalja magában. Ezek az írások mind szorosabb vagy távolabbi kapcsolatban állnak a magyar nép szeretett vezérének, Rákosi elvtársnak életével, harcaival.
Egy nagy ember életének fontos mozzanatai összeforrnak nemzetének történelmével. Különösen igaz ez olyan embernél, akiben, mint Rákosi elvtársban, megtestesült a kommunista világszemlélet által adott minden emberi erény, akiben elméleti tisztánlátás, rettenhetetlen személyes bátorság, népének hő szeretete és a forradalmár jövőbe vetett megingathatatlan hite úgy találkoztak, hogy az egész nemzet vezetőjévé avatták.
»Történelmünknek vannak nagy alakjai« – írja Déry Tibor az antológiában –, de ritka az, akinek olyan meredek utat kellett megjárnia, mint Rákosinak, hogy feladatát teljesíthesse. Ritka az, akinek olyan rendíthetetlen személyes bátorsággal kellett megtámasztania meggyőződését, olyan soha
nem szűnő makacs bátorsággal, egy percre ki nem hagyó, testi és lelki vakmerőséggel védenie emberszeretetét! Egy újfajta bátorság ez, türelmes, lassú, egyenletes bátorság, egy életre szóló makacs bátorság, soha meg nem hátráló, szívós bátorság, amelyet a mi korunk a nagy orosz forradalmárok alakítottak ki s amely új nevet érdemel: a bolsevik bátorság nevét.«
A kötetbe foglalt írásokból, mint mozaikokból, tevődik össze Rákosi elvtárs harcos életének sok jelentős mozzanata. Az írók ennek az életnek más és más vonatkozásait dolgozták fel. De minthogy egy nép kommunista vezetője szétbonthatatlan egységbe kapcsolja magát, azokkal a gazdasági, társadalmi és történelmi adottságokkal, amelyek között a nép él és harcol, az írók, amikor Rákosi elvtárs életét sok oldalról mutatják be, szélesebbre tárják a témák láthatárát.
Veres Péter például falujának tükrében felvázolja a szegényparasztság és földmunkásság
agrárszocialista törekvéseit és fejlődésüket odáig, hogy szabadulást »már csak a forradalomtól, vagyis a Szovjetuniótól és a kommunistáktól vártak, mert sehonnan máshonnan nem csillant reménysugár. Örkény István a salgótarjáni harcokat eleveníti meg és néhány oldalon sikerül neki hitelessé tenni azt a »titokzatos erőt«, amelyet Rákosi elvtárs jelenléte hevített olyan hőfokra, hogy megfutamodásra kényszerítette a szemben álló ellenséges túlerőt és megindította a győzelmes északi hadjáratot.
keresztüllát rajta, mint a tiszta üvegen. És ez nagyon jólesõ érzés volt. A szíve gyorsabban vert.”
(Illés Béla: Történelmi lecke, in: Magyar írók Rákosi Mátyásról)
A Tanácsköztársaság elbukott. Rákosi elvtárs emigrációba kényszerült, történelmi útja Moszkvába vitte. Illés Béla a „Történelmi leckében” Rákosi elvtársnak Leninnel való találkozását írja meg. A két nagy forradalmár a magyar forradalom hibáiról beszél, de Lenin ezt mondja: Én hiszek a magyar forradalom győzelmében, Rákosi elvtárs. Maga látni fogja a magyar forradalom, a magyar nép győzelmét!« Ez a találkozás lecke mindannyiunk számára. A kommunisták sohasem csüggednek el, sohasem adják fel a harcot!
Rákosi elvtársnak ezt a kommunista, lenini-sztálini jellemvonását domborítják ki azok az írások, amelyek a rettenhetetlen, bátor harcos helytállását ábrázolják a börtönben és az osztálybíróság előtt. Ezek közül művészi szépségével kiemelkedik Illyés Gyula visszaemlékezése az 1926-os bírósági tárgyalásra. Ez az írás a személyes élmény erejével hat. Bár nem mond el többet, mint amennyit személyesen átélt, néhány tömör jellemzéssel érzékeltetni tudja a tárgyalás légkörét, nemzetközi visszhangját, és mélyen belevilágít az egész akkori magyar életbe.
Rideg Sándor írása nyomán Rákosi elvtársat a börtönbe követjük, ahol százával sínylődnek a kommunisták. De a börtön rácsai mögött, a fagyos sötétzárkában is hatalmas az erejük! Nem maradt más fegyverük, mint az éhségsztrájk. Azzal harcolnak – tizenhét napig! Nem egy börtönben, hanem az ország minden börtönében, ahol kommunisták vannak. A rácsok mögött is szervezett élcsapat, amelyet a sötétzárka mélyéről Rákosi irányít. Megrendítő, felemelő hősiesség árad a sorokból. Sziklaszilárd bizonyosság érik a szívünkben: a nemzet, melynek ilyen vezére van, nem veszhet el, ahol a párt legjobbjai ilyen szinte emberfeletti erejű emberek – ott minden nehézségen úrrá lesz a dolgozó nép.
A felszabadulás után a kommunista vezető más erényei lépnek előtérbe.
Rákosi elvtárs az ország ütőerén tartja a kezét. Mindenütt ott van, mindenről tud, mindenhez ért, de légióként ahhoz, hogyan kell az emberekben erősíteni a jót, az újat, az előremutatót. Egy találkozás, néhány tréfálkozó szó, egy kézfogás és az emberek felismerik hibájukat, áthágnak az addig áthághatatlannak hitt akadályokon, előrelendítik saját életüket és az ország életét.
Így változik meg Sőtér István elbeszélésében Kürtiné viszonya, a tanyai tanítóhoz és az iskolához. Így talál megoldást Fazekas tszcs párttitkár az asszonyok munkájára, Cseres Tibor elbeszélésében. A sztahánovista vasmunkás Rákosi elvtárs személyes segítségének köszönheti, hogy sztahánovista lett, és ezt mondja róla Mesterházi Lajos irodalmi riportjában: »Benn él a dolgokban, mindenestől és szenvedélyesen, mint mi, munkások. A magunk fajtája. Csak kimagaslik mindannyiunk közül; sokkal nagyobb, olyan nagy, hogy mindannyiunkat átfog.« Milyen találó jellemzés ez!
Ennek az igazságát bizonyítják mindazok az elbeszélések, amelyek azt ábrázolják, hogyan
neveli Rákosi elvtárs apai szeretettel a szocializmust építő új embert városban és falun egyaránt. Különös tehetség ez, mely minden ember szívéhez megtalálja a kulcsot: az embereket szerető nagy és bölcs kommunista vezető különös tehetsége.
Az irodalmi antológia egyik ékessége Zelk Zoltán nagy elbeszélő költeménye, amely merész íveléssel fogja át Rákosi elvtársnak rendkívüli emberi mivoltát és politikai művét.
Küzdelmes még az út, de Rákosi elvtárs példája nagy tanítást ad arra, hogyan kell minden hazáját igazán szerető magyarnak dolgozni és harcolni a jövőért.
Benjámin László szép versének utolsó szakaszában ezt így fejezi ki;
Csalódás, gáncs többé nem ér,
igaz ember vezet, igaz vezér;
nem ő – bensőm parancsol, hogy kövessem
s legyek mögötte, amíg fűt a vér,
a világok közt dúló ütközetben!
A magyar írók születésnapi ajándéka változatosan, sok oldalról mutatja meg szeretett Rákosi elvtársunkat. Szenvedéseiért, bátorságáért, bölcsességéért, emberszeretetéért még jobban szívünkbe zárjuk.
Forrás: epa.oszk.
