Lehallgatókészüléket találtak március közepén Raed Arafat irodai székében, amiben csak az a meglepő, hogy ilyen amatőr módon próbálták megsérteni személyiségi jogait. Sajtóhírek szerint az államtitkár lehallgatását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) egyik ügyésze rendelte el, aki történetesen azon munkálkodott, hogy elérje egy már lezárt büntetőügy újbóli megnyitását, amelyben Arafatot azzal vádolják, hogy törvénytelen úton vásárolt orvosi felszereléseket a világjárvány idején.
Az ügyész erőfeszítéseit nem kísérte siker, mert a DNA perújrafelvételi kérését épp aznap, április 28-án utasította el a bíróság, amikor kirobbant a lehallgatási botrány. Ezt követően a szóban forgó ügyész – a realitatea.net információi szerint beadta lemondását. Arafat hivatalosan is megkereste a DNA-t, magyarázatot kérve az eljárásra, mire azok rendben lévőnek találhatták a dolgot, mert – az Antena 3 hírtelevízió honlapján olvasható cikk szerint – azt válaszolták, hogy a mikrofont „egy bűnvádi eljárás keretében helyezték el, amelyben a Sürgősségi Szolgálatok Felügyelőségének (ISU) vezetője érintett”.
Nincs itt kérem semmi látnivaló, haladjunk! Valahogyan így kell értelmezni a DNA válaszát, és ha megnézzük a vonatkozó jogszabályt (2003/281-es számú törvény 91¹ cikkelye), akkor azt találjuk, hogy jelen esetben a lehallgatás kizárólagos feltétele az, hogy egy bíró erre engedélyt adjon – ha a szolgálatok ezt arra hivatkozva kérik, hogy az igazság más eszközökkel nem deríthető ki. Minthogy ezt a bírónak nincs lehetősége ellenőrizni, gyakorlatilag minden esetben köteles kiadni az engedélyt. Azon sem lepődnék meg, ha ezek után Arafat ellen indítanának büntetőeljárást az igazságszolgáltatás akadályoztatása (Büntetőtörvénykönyv 271-es cikkely) miatt, amiért sérelmezte saját lehallgatását ahelyett, hogy a hatóságokkal együttműködő, öntudatos állampolgárként még azt is a széke alá súgta volna, amit nem követett el.
Eddig a dolog általános része, ami jelzi, hogy magánéletünk, személyiségi jogaink – alkotmány ide, emberi jogok oda – nincsenek biztonságban, a szervek gyakorlatilag bárkit és bármikor lehallgathatnak.
Aligha lehet azonban véletlen, hogy a „binomiális együttható” (DNA + hírszerzési szervek) célkeresztjébe épp Raed Arafat került, és az sem, hogy ilyen makacsul próbáltak fogást találni rajta, holott az első pillanatban nyilvánvaló volt az ellene felhozott vádak megalapozatlansága. Nem titok, hogy a DNA a kezdetektől fogva az úgynevezett „nagyvadakra” szakosodott. Politikusok, bírák, üzletemberek, befolyásos, népszerű egyéniségek elítélése, vagy csak egyszerűen besározása egyrészt alkalmas arra, hogy meggyőzze az amúgy felszínes európai és amerikai intézményeket és vezető politikusokat, hogy Románia végre komolyan veszi a korrupcióellenes harcot, s ezzel támogatást szereznek azoknak a politikai erőknek, amelyek ily módon szabadulnak meg riválisaiktól; másrészt pedig megágyaz a hazai politikai változásoknak.
Két évvel az európai parlamenti, helyhatósági, parlamenti és elnökválasztások előtt, amikor a felmérések szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) toronymagasan vezeti a pártok népszerűségi listáját, aligha tekinthető véletlennek, hogy a szolgálatok magasabb fokozatra kapcsoltak, különösen olyan körülmények között, amikor egyes politikai kommentátorok szerint az európai főügyész, Laura Codruţa Kövesi is elnöki ambíciókat táplál.
