Gyógyszert csak akkor hoznak forgalomba, ha – ártalmatlan. A gyógyszertől elvárjuk, hogy használata során jól meghatározott hatása mellett lehetőleg ne váltson ki nem kívánt mellékhatásokat. Ez a követelmény azonban, sajnos, nehezen váltható valóra. Ezért jelölik meg az egyes gyógyszereknél az ellenjavallatokat, az ismert esetleges mellékhatásokat, nem kívánt tüneteket.
ÖTEZERBŐL – EGY
Minden új gyógyszer bevezetését hosszas állatkísérletek előzik meg. Az utóbbi évszázadban használt kísérleti állatok mellett (fehér egér, tengerimalac, házinyúl) ma egyéb, sok szempontból igényesebb állatfajokon is kipróbálják a gyógyszernek szánt különböző vegyületeket; vannak kísérleti célokra kitenyésztett kutyafajták, sertések; az állatkísérletek végső szakaszában majmokat használnak. A valamikor még jól bevált és laboratóriumi körülmények között könnyebben kezelhető férgek, halak, békák már csak demonstrálás céljára alkalmasak vagy pedig egyes sorozatvizsgálatok elvégzésére, a voltaképpeni kutatómunkában szerepük lényegesen csökkent.
Az állatkísérletek befejezése után, amelyek – folyamatos tevékenység esetében – legalább három évet vesznek igénybe, az ártalmatlannak talált gyógyszerek hatását rendkívül nagy körültekintéssel, külön e célra kijelölt egyetemi kórházakban (klinikákon), emberen figyelik meg. Csak a kellő számú betegen végzett óvatos megfigyelések után kerülhet sor az új készítmény gyógyászati bevezetésére. Az igények rendkívül nagyok, a követelmények igen szigorúak. Ezért az utóbbi években előállított, gyógyszernek szánt új vegyületek közül átlagosan minden ötvenediknek a használatát engedélyezték. Ehhez a számadathoz tegyük mindjárt hozzá, hogy világviszonylatban körülbelül 25 000 vegyületet használnak gyógyszerek előállítására. Ha mindegyik vegyület esetében mindössze négy különböző hatóanyagot tartalmazó összetett gyógyszert számítunk is, figyelembe véve a különböző jellegű adagolási módokat, valamint a külön gyógyszerformákat (cseppek, kúp, kenőcs stb.), százezres nagyságrendű számhoz jutunk.
Ettől a „kisszámú“ gyógyszertől már elvárjuk, hogy ártalmatlan legyen, tehát csak azzal a hatással rendelkezzék, mely miatt szükség van rá. Az oly költséges és hosszan tartó állatkísérletek, majd az emberen végzett óvatos megfigyelések ellenére ma világviszonylatban egyre riasztóbb a gyógyszerártalmak gyakorisága és súlyossága. Nyilvánvaló az ellentmondás: csak ártalmatlan gyógyszer bevezetését engedélyezik, ennek ellenére rohamosan terjednek a gyógyszerártalmak. Ezért a figyelem, amellyel a jelenséget sokan kísérik.
NÉHÁNY OK
Igyekszünk néhány magyarázatot keresni az ellentmondás megértéséhez, előrebocsátva, hogy a helyzet az általunk vázoltnál sokkal bonyolultabb.
Az első magyarázat kézenfekvő: valamely új gyógyszer bevezetéséhez három évre van szükség (a feltalálók ezt is sokallják), az idült betegségben szenvedők viszont a gyógyszert évtizedeken keresztül szedik. Ezért például a széleskörű elterjedés előtt bevált több – magas vérnyomást csökkentő – gyógyszer hosszas használata okán egyre gyakoribb a levertséggel, lehangoltsággal járó tünet, megváltozhat a beteg kedélyállapota. Íme, mit jelent az „időtényező“ a gyógyszerek esetében: gyakran egy-két évtizedre van szükség ahhoz, hogy egy adott gyógyszer hatását csakugyan megismerhessük. Így az is érthetővé válik, miért oly rövid egy-egy készítmény „élettartama“.
A gyógyszerártalmak jelentkezésének gyakori oka a gyógyszerek társítása. Az alapbetegség mellett fellép egy második, akár heveny, akár idült körfolyamat. Újabb gyógyszerre van szükség az eddig használt mellett. Külön-külön egyik szer sem ártalmas, de társításuk veszélyes következményekkel járhat. A szívbeteg hosszú évek óta szed fajlagos hatású szereket: közben valamilyen okból szüksége van mész (kalcium) adagolására. Ha viszont az orvosnak a figyelmét nem hívják fel rá. hogy a beteg szívszerek hatása alatt áll, egyetlen kalciuminjekció veszélyessé válhat.
A kísérleti állatoknak nem adnak szeszes italt, a kórházban kezelt beteg sem fogyaszt alkoholt. A járóbetegrendelésen felírt gyógyszert sem szokták szeszes itallal bevenni, de akár a nap folyamán – korábban vagy későbben – fogyasztott alkohol is megváltoztathatja a gyógyszer hatását a szervezetben. A gondolatsort folytathatnák azzal, hogy a laboratóriumi állatok nem dohányoznak, a kórházi betegtől is rendszerint eltiltják a cigarettázást. A nikotin sokféle hatást gyakorol a szervezetre, van közöttük olyan, mely fokozza egyes gyógyszerek mellékhatását.
A nem gyógyszerként forgalomba hozott, gyakran élelmiszernek tekintett egyes fogyasztási cikkek is fokozhatják vagy csökkenthetik a gyógyszerek fajlagos hatását. Nyilvánvalóan ésszerűtlen nyugtató (szedatív) hatású készítményt szedni rendszeres feketekávé fogyasztás mellett. A kávéban található koffein kiváló élénkítő, izgató szer; sajnos nem egészen ártalmatlan örökléstani szempontból: mutagén hatású, érzékenyebbé teszi a sejtmagban levő kromoszómákat egyéb, az öröklődő sajátságokat befolyásoló szerekkel szemben. Ezért a fiatalok lehetőleg minél kevesebb kávét fogyasszanak. (Tanácsunk talán népszerűtlen lesz, de a családtervezésben azt is vállalni kell, hogy a gyermekek megszületéséig a szülők ne váljanak rendszeres kávéfogyasztókká, s ne fogyasszanak mértéktelenül koffeintartalmú hűsítőitalokat sem.)
A gyógyszerártalmak további oka a gyógyszerek rendszeres, hosszan tartó használata. Az acetilszalicilsav (a köznyelvben régi, védett neve, az aszpirin terjedt el) kiváló és viszonylag kevéssé ártalmas gyógyszer, de hosszas használata során belső vérzéseket okozhat; az amidazofén (ebben az esetben is a Piramidon, egy adott gyári készítmény védett neve terjedt el) főleg nőknél károsíthatja a fehérvérsejtek képződését. Az antihisztaminikumok (a szervezet fokozott hisztaminképzését gátló szerek, ilyen gyógyszer nálunk a Romergan) gyakori melléktüneteként álmosság jelentkezik. Ezt az ismert mellékhatást különben jól fel lehet használni gyermekeknél altatásra, felnőtteknél altatószerek hatásának fokozására. A legtöbb, a baktériumok fejlődését gátló szulfonamid származék néhány napig tető adagolás során nem okozhat különösebb ártalmat, de elhúzódó használatuk már veszélyes lehet. Erre a gyógyszercsoportra is érvényes az a megállapítás, hogy amennyiben a kívánt hatás nem nyilvánul meg a tervezett időn belül, a kezelést nem szabad folytatni.
Külön kell foglalkoznunk a magzatkárosodás lehetőségével. A talidomid (Contergan) ügy óta – másfél évtizede – tudjuk, hogy a terhesség egész ideje alatt (de különösen a terhesség első harmadában) elvileg majdnem minden gyógyszer használata ellenjavallt. Nagyszámú vegyület a magzatba kerül, az utókövetkezmények jó része előre nem látható. De a fokozott óvatosság a szoptatás időszakára is vonatkozik, sok gyógyszer ugyanis a tejmirigyeken keresztül is kiválasztódik, az anyatejjel együtt bekerül az újszülött, a csecsemő szervezetébe.
TÚLÉRZÉKENYSÉG ÉS MEGSZOKÁS
A gyógyszerártalmak fogalma, szűkebb értelemben véve, főleg a túlérzékenységre vonatkozik: szokásos adagokra, melyeket a legtöbb beteg szervezete különösebb károsodás nélkül eltűr, egyes egyének túl hevesen reagálnak, náluk igen kifejezett melléktünetek lépnek fel. A túlérzékenységet – eredete, jellege szerint – többféleképpen osztályozzák. Általában allergiásnak tekintik a fokozott érzékenységet abban az esetben, ha a szervezet váratlan, heves válasza szerzett túlérzékenységen alapszik: a beteg szervezetébe előzőleg a kérdéses gyógyszer (például penicillin) kis mennyiségben került, majd a szokásos adag alkalmazásakor heveny melléktünetek lépnek fel. A gyógyszerallergia foglalkozási betegségként is jelentkezhet. Máskor testápolószerek összetételében szerepelt kis mennyiségben az a vegyület, mely később, normális adagban, allergiás választ vált ki. Ezzel szemben a túlérzékenységet idioszinkráziásnak tekintik abban az esetben, ha nem szerzett jellegű, hanem veleszületett, vagyis kimutatható előzményektől függetlenül nyilvánul meg. A leggyakoribb tünetek mindkét esetben a bőrön észlelhetők és átmeneti jellegűek, máskor hirtelenül fellépő vizenyő (ödéma) formájában jelentkeznek, s ez már veszélyes lehet, különösen, ha a légzőrendszert érintik (gége-ödéma). A túlérzékenység tünetei megnyilvánulhatnak a vegetatív idegrendszer, az érrendszer működésében (hirtelen vérnyomáscsökkenés, ájulás). A finomabb támadáspontok között szerepelhet egyes enzimek működésének gátlása, felfüggesztése és ennek eredményeképpen anyagcserezavarok, továbbá a sejtszerkezetben megnyilvánuló, vagy maradandó elváltozások fellépte.
Akárcsak a túlérzékenység esetében, jobbára mennyiségi jellegű kérdés a gyógyszerhez való hozzászokás kérdése, amely egymagában is rendkívül sokrétű, s talán külön fejtegetést érdemelne. Itt csak azt említjük meg, hogy mivel a hozzászokás következtében a betegnek egyre nagyobb adagokra van szüksége gyógyszeréből ahhoz, hogy a kívánt hatás megmutatkozzék, ezek a mennyiségek egyéb szerveket károsíthatnak, ezért a kitűzött cél elérésének ára: más területen megnyilvánul ártalom.
Természetesen komoly ártalmakról, mérgezésekről beszélhetünk, valahányszor a gyógyszerből a szokásos egyszeri vagy napi adagnál lényegesen nagyobb mennyiségek kerülnek a szervezetbe. Ilyenkor gyógyszermérgezés lép fel, ami már túllépi a gyógyszerártalmak fogalomkörét, kifejezetten a méregtan (toxikológia) tárgykörébe tartozik. E között a két terület között nem éles a határ, általában a szűkebb értelemben vett gyógyszerártalmak előre nem látott szövődmények, míg a mérgezések esetében többé-kevésbé pontosan ismerjük a következmények jellegét. A gyógyszerártalmakat az egészségügyi szakirodalom a iatrogén (orvos által okozott, szó szerinti fordításban: orvosi eredetű) ártalmak közé sorolja. A túlérzékenységi reakciókért, a beteg saját kezdeményezésére használt gyógyszerek mellékhatásaiért természetesen az orvos általában nem hibáztatható.
EGY RÉGI MONDÁS ÁTFOGALMAZÁSA
Amit a gyógyszerártalmakról elmondtunk, bizonyára riasztóan hat. Célunk azonban nem az ijesztgetés, hanem annak jelzése, hogy a gyógyszeres kezelés – kockázatokkal járhat. Az orvos ennek tudatában van, ezért mérlegeli a gyógyszerrendelés minden egyes mozzanatát. A fokozott gyógyszerfogyasztás, különösen a sokszor „hétköznapi szerekként“ kezelt fájdalomcsillapítók, mindenféle „kombinált porok“ és sok egyéb készítmény gyakori vagy rendszeres – orvosi javallat nélküli – használata bizonyos fokig a környezetszennyeződés fogalomkörébe tartozik. Lényegében véve a gyógyszerártalomhoz hasonló károsodás lép fel akkor is, amikor ez ártalmas anyagok a víz, a levegő, élelmiszerek közvetítésével kerülnek az emberi szervezetbe.
A hatásos, értékes gyógyszerek – mint említettük – nem kívánt mellékhatásokkal is rendelkezhetnek. Hiba lenne azonban ebből arra következtetni, hogy a hatástalan gyógyszer – ártalmatlan. A hatástalan, s ezáltal értéktelen gyógyszer késleltetheti az orvosi beavatkozás eredményességét, nem gátolja meg a körfolyamat kialakulását, nem járul hozzá az egészség visszanyeréséhez.
Mindezek után mit tehetünk? A választ három pontban igyekszünk összefoglalni.
1. A gyógyszeres kezelés kockázatait csak egészségügyi szakember vállalhatja. 2. A gyógyszerfogyasztást a legszükségesebb és legkisebb mértékűre kell csökkenteni (azokról a készítményekről van szó, melyeket orvosi rendelvény nélkül is meg lehet szerezni). 3. A kutatómunkában nemcsak hatásos, hanem minél ártalmatlanabb gyógyszerek „tervezésére“, előállítására kell törekedni. Ez a követelmény elsősorban azokra a készítményekre vonatkozik, amelyeket terhes és szoptató nők igényelnek, amelyeket a csecsemő- és gyermekgyógyászatban használnak, és amelyeket az átlagos életkor növekedésével párhuzamosan túlsúlyba kerülő idült (krónikus) betegek kezelésére szánnak.
A régi mondás: „Ha nem használ, legalább nem is árthat“ helyett új szemlélet kialakítására van szükség: „A gyógyszer használjon, de minél kevésbé ártson“.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 22. számában, 1975. május 30-án.
